Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 13. szombat, Ida

Zöld sarok tankert a Föld napja alkalmából

A mi kis kertünk.

A Föld napja alkalmából az önkormányzat környezetvédelmi pályázatot hirdetett a kerület oktatási intézményei számára. A kezdeményezés célja az óvodás-iskolás gyermekek számára az intézmény területén lehetőséget biztosítani a természet napi megfigyelésére, valódi ápolására. Az elnyerhető pályázat 100 ezer forint volt intézményenként, amelyhez az iskolák, óvodák maguk is hozzátettek.

Zöld sarok tankert ünnepélyes díjkiosztójára a Tesz-vesz Óvoda kertjében került sor, ugyanis ez az ovi nyerte el az egyik különdíjat a Csíki-hegyek utcai Általános Iskola mellett. A megnyitó után a Weiner Leó és az Ádám Jenő iskola diákjai fuvola- és furulyazenével keltették életre a reneszánsz időket.

A díjkiosztón jelen voltak a nyertes intézmények igazgatói, a kezdeményezés fővédnöke Fodor Vince alpolgármester, és Győrffyné Molnár Ilona a Humánszolgálati Igazgatóság igazgatója is.

A legjobb pályázatot benyújtott iskolák és óvodák emléklapot kaptak, a két különdíjas pedig egy-egy íves pergolát és leandert vihetett haza.

A Tesz-vesz Óvoda egy látvány- és egy haszonkertet épített ki, mégpedig reneszánsz hangulatban. A kert kialakítása óriási összefogás eredménye. Nemcsak a vezetőség tett érte, hanem a szülők, az önkormányzat, a kertészeti szakközepesek, sőt a fővárosi közmunkások is kivették részüket - mesélte Gyurkó Zsuzsa az óvoda vezetője.

Ez egy nagyon jó lehetőség a gyerekek arra, hogy közvetlen kapcsolatot alakítsanak ki a környezetükkel. Nemcsak a látványkert csodálatos, de a növénykert is sok hasznot fog még hozni a gyerekeknek - mondta Gyurkó Zsuzsa. Annyi szép tankert épült, az ötlet annyira jól sikerült, hogy az önkormányzat jövőre ismét kiírja a pályázatot.

(Az Újbuda TV képes beszámolóját május 12-én hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)

Huszák Nina - Újbuda TV (2008. 04. 25.)