Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

Zajlik a Tavaszi Nagytakarítás

Közös erővel a szemét ellen.

Fentős Zoltán, a szervezet ügyvezetője elmondta, a munkálatok során nagy teljesítményű takarítógépeket is bevetnek, hogy a járdák felületét is megtisztítsák. Ahogy minden évben, most is kérik a lakók segítségét, hogy házuk környékét és az előttük lévő járdarészt maguk tegyék rendbe, ehhez pedig ingyenesen igényelhetnek műanyag zsákokat.

Az összegyűjtött szemetet a kihelyezett konténerekbe kell rakni, melyeket a Fővárosi Közterület Fenntartók egy meghatározott időpontban elszállítanak. A veszélyes hulladékokat (elemek, akkumulátorok, festékek, vegyszerek, elektronikai berendezések stb.) április 26-án lehet leadni három kijelölt helyszínen, melyekről az Újbuda újságban és az ÚjbudaTV képújságán kaphatnak információt.

Az ügyvezető szerint szerencsére az újbudai lakosság rendkívül aktív, már a program megkezdése előtt érdeklődtek a lehetőségekről. Egy hasznos ötletként egy-két éve a helyi általános iskolák tanulóit is bevonják a munkába. A Kelenvölgyiek Egyesülete kezdeményezésére a Budai Sport Általános Iskola diákjai például az iskola egész környékét, és az előtte található játszóteret is rendbe tették.

Németh Katalin az egyesület elnöke elmondta, a kicsik nem érzik kötelességnek a feladatot, élvezik a mozgást, a szabad levegőt, és nagy lelkesedéssel gereblyéznek és kutatnak - természetese védőkesztyűben - az eldobált szemét után. A jól végzett munka után pedig megfigyelhetően érzékenyebbek a környezetükre. Nem egyszer fordult elő, hogy a negyedikesek rászóltak az arra járó szemetelő felnőttre - meséli mosolyogva az egyesület vezetője.

T. D. - ÚjbudaTV (2008. 04. 09.)