Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Volt egyszer egy Mari nevű szekrény... Aranyszamár Nap az FMH-ban

Brémai Muzsikusok és a Szekrénymesék.

Szeptember 30-án gyermekkönyv-vásárral, mesesarokkal, kézműves-foglalkozásokkal, interaktív mesejátékkal várták a gyerekeket a Fővárosi Művelődési Házba az Aranyszamár Bábszínház 10. évfordulója alkalmából. A születésnapon természetesen az ünnepelt is megjelent két bábdarabbal, a Brémai Muzsikusokkal és a Szekrénymesékkel.

Az Aranyszamár Bábszínház egy évtizede indult el egy kis faluból, hogy meghódítsa a közönséget, ami kétségtelenül sikerült is, hiszen több díjat is nyert azóta. A társulat tagjainak nem titkolt vágya, hogy valamikor legyen egy saját kis színházuk, de addig is töretlenül járják az országot hogy mosolyt csaljanak a kicsik és nagyok arcára.

Egy utazószínháznak nem csak azért nehéz a dolga, mert a színész egyszerre sofőr, jelmeztervező, varró, dramaturg, szakács és könyvelő is, hanem mert mindenkit ugyanúgy meg kell szólítania. Óvodásokat, kisiskolásokat, felsősőket, sőt a szülőket is. Mindenkihez szólni, és mindenkinek örömet okozni. De talán éppen ez a varázsa.

H. E. - Újbuda TV (2007. 10. 09.)