Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 21. péntek, Eleonóra

Visszatekintés 2012. - November: Kerület Hete, Kerület Napja

Számos zártkörű és nyilvános rendezvényen ünnepelte magát Újbuda, díjazta és jutalmazta kiválóságait.

November 6. – Aranylakodalom

„Rohanó mindennapjainkban ritkán van arra lehetőségünk, hogy közösen ünnepeljük a családokat összetartó és az egész életükön át egyetlen házasság kötelékében élő párokat” – írta meghívójában Hoffmann Tamás polgármester. Azok a házaspárok kaptak ilyen levelet, amelyek jelentkeztek a felhívásra, és közösen szeretnék megünnepelni és megerősíteni 50, 60 éves házasságukat. Az eseményt immár 5. éve rendezte meg idén a kerület.

November 8–9. – Czóbel-rajzverseny és közös rajzolás

A Kerület Hetéhez kapcsolódóan a Tondó Rajziskola megrendezte a Czóbel Béla-rajzversenyt. Ezúttal egy rendhagyó helyszínen rendezték meg a díjátadást és a kiállítást, a Bartók Béla út 10–12. szám alatti, üresen álló ingatlant alakították át erre az időszakra kiállítótérré. Ehhez kapcsolódva november 8-án délelőtt 10 és délután 16 óra között közös rajzolást rendeztek, amikor a teljes utcafronti kirakatra az őszi nagyváros képeit, pillanatait, hangulatát rajzolták fel a résztvevők.

November 9. – „Vendégségben” az Újbuda Galériában

A fennállásának 5. évfordulóját ünneplő Újbuda Galéria „Vendégségben” című kiállítás- megnyitójára november 9-én került sor. A Kerület Napja rendezvényeinek sorában 11 helyi festőművész: Arnóti András, Bartl József, Bráda Tibor, Deák Ilona, Fehér László, Fehér Judit, Kecskés András, Kovács-Gombos Dávid, Kovács-Gombos Gábor, Olescher Tamás és Serényi H. Zsigmond munkáit láthatta az érdeklődő közönség a 20 éves Scheffer Galéria szervezésében.

November 9. – Diákolimpikonok díjátadása

A 2011/2012. tanév diákolimpia kerületi, budapesti és országos versenyein legeredményesebben szereplő oktatási intézmények, tanulóik és felkészítő tanáraik ünnepélyes díjkiosztóját tartották meg, valamint a Papp László Sportolói Ösztöndíjak ünnepélyes átadását. Idén 19 intézmény több mint 400 fővel képviselte Újbudát a budapesti és országos versenyeken, és értek el pontszerző helyezéseket. Díjazásban részesülnek az oktatási intézmények az egész évben nyújtott sporteseményeken való aktív, nagy létszámú részvételért, valamint az ezeken elért kiemelkedő teljesítményeikért.

November 10. – Honoratus Kodály

Kodály Zoltán születésének 130. évében Nemzetiségi Összművészeti Fesztivállal tisztelgett a KULTI a zeneszerző, zenetudós munkássága előtt, és felidézte jelenkori szellemiségét.

November 11. – Újbuda-babák köszöntése és a zsúr

2003 óta az egyik legkedvesebb esemény kerületünkben a Szent Imre Kórház „Gólyahíradójának” figyelése, és az Újbuda-babák köszöntése. Azok a kerületi édesanyák, akik november 11-én hozzák világra gyermeküket 111 110 Ft-ban részesülnek. Azoknak a gyermekeknek, akik Újbuda-babák, e napon szülinapi zsúrt szerveznek minden évben. 2012-ben már több mint 60-an kaptak értesítést.

November 11. – Díszdiplomás orvosok, pedagógusok köszöntése

November 11-én délután köszöntöttük azokat az idős orvosokat és pedagógusokat, akik 50 (arany oklevél), 60 (gyémánt oklevél), 65 (vas oklevél), 70 (rubin oklevél) éve szerezték meg diplomájukat. Ezen a napon nemcsak az idős pedagógusokat ünnepeljük, hanem a pályájukat kezdő fiatal tanárokra is gondoltunk, így ünnepélyesebbé téve pályakezdésüket. Hoffmann Tamás polgármester beszédében hangsúlyozta: az orvosi és pedagógusi pályán dolgozók az év minden napjában orvosok és pedagógusok, ez az állandó megfelelés pedig óriási áldozatot kíván tőlük. Simicskó István sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy ezek az emberek életük során rengeteg embernek segítettek, és nagyon sokat tettek közösségükért, ami hatalmas tiszteletet követel.

November 11. – Kerületi kitüntetések és a díszpolgári cím átadása

November 11-én este ünnepélyesen átadták a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának kitüntetéseit, elismerő címeit, valamint a díszpolgári címet. Átadásra került a Pro Architectura kitüntetés, valamint az Újbuda kiváló intézményvezetője, az Újbuda szolgálatáért, az Újbuda gyermekeiért, az Újbuda mesterpedagógusa, Újbuda kiváló vállalkozó, kiváló iparosa elismerő címek, továbbá az Újbuda Sportjáért – Életműdíj, valamint a Kerület Díszpolgára cím. Idén nemcsak kitüntetéseket nyújtottak át, hanem együttműködési megállapodás aláírására is sor került Bene Község Tanácsával, valamint ünnepélyes keretek között bejelentették a „Magyar nyelvért” emlékdíj megalapítását, melyet Újbuda Önkormányzata a Kárpát-medencében található testvértelepüléseinek magyar tanítási nyelvű általános iskolák diákjainak támogatására hozott létre.

LEGFRISSEBB
×