Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Védjük a húsvéti nyuszikat! - Idén még befogadja az Állatkert őket

A felelős állattartás lenne az igazi megoldás a megunt húsvéti nyulak problémájára.


Az idei évben még befogadja az Állatkert a húsvéti nyulakat. A nyuszik befogadásával s főképp azok számára próbál az intézmény segítséget nyújtani, akik önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy nem tudnak a nyulakról gondoskodni. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban akadnak olyanok is, akik elve erre a lehetőségre számítva vásárolnak nyulat ideiglenes házikedvencként-.

Az Állatkert álláspontja szerint a legjobb az lenne, ha az állattartás felelősségteljes kapcsolatot jelentene az állat és gazdája között, úgy, ahogyan ezt egyébként az állatvédelmi törvény is előírja.

Régi szokás Magyarországon, hogy a húsvéti ünnepek alkalmával a családok élő nyulat vásárolnak, főként a gyerekek kedvéért. Az ünnep elmúltával azonban a tapsifülesek iránti lelkesedés rendszerint alább hagy, és ilyenkor az állatok jövője kétségessé válik. A Fővárosi Állat- és Növénykert - több mint tíz évvel ezelőtt - az elsők között hívta fel a figyelmet az idényszerű házikedvencként - beszerzett húsvéti nyulakkal kapcsolatos állatvédelmi problémákra.

A meggondolatlanul beszerzett állatok gyakran igencsak kérdéses jövője egyébként a problémának csak az egyik összetevője. Legalább ilyen nagy gond, hogy ezeket a nyulakat sokszor inkább szórakoztató játékszernek, és nem eleven állatnak tekintik, így elég gyakori, hogy nem a jó gazda gondosságával járnak el az állat tartása során, ahogyan az állatvédelmi törvény egyébként előírná.

A húsvéti nyulakkal kapcsolatos állatvédelmi problémák miatt az intézmény minden évben azt javasolja a nyúl beszerzésén gondolkodóknak, hogy alaposan fontolják meg, tudnak-e hosszabb távon is felelős módon gondoskodni az állatokról. Azok számára, akik ennek betartása mellett nyulat vásárolnak, a kert tanácsokkal szolgál az állatok helyes tartásával kapcsolatban. Azoknak pedig, akik lemondanak az élő nyúl vásárlásáról, alternatív megoldást kínálnak az állatkerti munkatársak, húsvéti nyuszisimogatót, és jelképes nyuszi örökbefogadás formájában.

Az intézmény húsvéti nyulakkal kapcsolatos tevékenységének egyik eleme az ünnepek után a megunt nyulak befogadása. Ezt a lehetőséget voltaképpen olyan gazdik számára kínálja az Állatkert, akik önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy nem tudnak gondoskodni a tapsifülesekről (például, mert meglepetésként kapták az állatot). A tapasztalatok alapján azonban sokan vannak azok is, akik eleve arra számítva vásárolnak nyulat, hogy az ünnepek után az Állatkert átveszi az állatokat.

Az Állatkert álláspontja szerint a felelős állattartás lenne az igazi megoldás, hiszen ha mindenki józanul mérlegelné a nyúltartással járó felelősséget, az ünnepek elmúltával nem válna kétségessé a nyuszik sorsa.

Hosszabb távon ezért inkább az ilyen irányú szemléletformálásban, és nem a nyuszik befogadásában gondolkodik az intézmény. Az idei évben ugyan még az a döntés született, hogy szükség esetén az Állatkert befogadja a nyulakat, de felmerült annak lehetősége is, hogy az elkövetkező években ezt a lehetőséget már nem biztosítja a városligeti intézmény.

Természetesen a kert a jövőben is tenni kíván a húsvéti nyulak védelméért, szemléletformálással, a tanácsadással, valamint az alternatív lehetőségek (nyuszisimogatás, jelképes örökbefogadás) biztosításával.

Fővárosi Állat- és Növénykert - Kommunikációs Osztály (2007. 04. 11.)

 

Kapcsolódó linkek:

Fővárosi Állat- és Növénykert