Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Vasárnap egy órával kevesebbet aludtunk

Éppen harminc éve állítottuk először előre az órákat a nyári időszámítás beköszöntekor. Most, vasárnap hajnali 2-kor 3-ra kellett állítani a mutatókat.

Vasárnap kezdődött a nyári időszámítás, ekkor Magyarországon, az európai gyakorlatnak megfelelően, hajnali 2 órakor 3 órára igazítják az órák mutatóit. A nyári időszámítás október utolsó vasárnapján zárul, ekkor nyerjük vissza a márciusban "elveszett" egy órát.

A nyári időszámítást 1976-ban, három évvel az egész világot megrázó első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy így 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia-megtakarítás érhető el. Az évek során több mint száz országban vették át a nyári-téli időszámítás rendszerét, többek között az egykori EGK tagállamai 1986-ban.

2000-ben az akkor már EU-országok úgy döntöttek, hogy meghatározatlan ideig folytatják az órák évente két alkalommal történő átállítását. Egy néhány évvel ezelőtt végzett magyarországi felmérés szerint a kétféle időszámítás segítségével egy nagyobb város egész évi villamos energiájának megfelelő, csaknem 200 gigawatt villamos áramot lehet országos szinten megtakarítani.