A szervezők szerint a rendezvény igazi értékeket kíván közvetíteni. A várost teljesen átfogó programsorozat célja erősíteni a reményt, az emberek számára irány és jövöt mutatni. A Városmisszió hét napon át tart, és természetesen Újbudán is sok színes programmal várja az érdeklődőket.
Brückner Ákos Előd plébános elmondta, hogy 21-én este a Szent Imre templom elől indulnak fáklyákkal és gyertyákkal a hívek és az érdeklődők a Gellért hegyre, ahol a víztározó mellett tartják meg az ünnepi zárómisét.
A Móricz Zsigmond körtéren egész héten érdekes programokkal és híres fellépőkkel várják az érdeklődőket, illetve az aluljáróban egy az eseményhez kapcsolódó kávéházat is kialakítottak.
Lisieaux-i Szent Teréz a missziók védőszentje. A róla elnevezett ereklye Franciaországból indulva már bejárta a világot, melyet a misszió ideje alatt a Szent Imre Templomban tekinthetnek meg.
A plébános elmondta, hogy az ereklye nem egy fétis, nem egy kabala, ez egy eszköz, amely segít ablakot nyitni Isten, az emberség, a nemesebb élet felé.
H. E. - Újbuda Tv (2007. 09. 21.)