Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Újbudai visszatekintő - 2005

Mozgalmas éve volt a kerületnek 2005. Megünnepelte születésének 75. évfordulóját, és ebből az alkalomból hivatalosan is felvette az Újbuda nevet. A születésnaphoz kapcsolódó ünnepségek tovább színesítették, gazdagították a társadalmi, gazdasági, közéleti, kulturális és sport események sorát, amelyeket a következő, nem teljességre törekvő összeállításunkban tekintünk át.

Január

FOGADÁS Az év első jelentős kerületi közéleti eseménye a Gellért Szállóban megtartott újévi fogadás volt, melyen Molnár Gyula polgármester és a városrész vezetői egyházi személyiségeket, valamint a kerület vállalkozóit és a politika képviselőit látták vendégül. A polgármester újévköszöntőjében kiemelte, 2005-ben lesz 75 éves a kerület, mely ebből az alkalomból hivatalosan is felveszi az Újbuda nevet, és az évfordulóra egész éves ünnepségsorozattal készülnek, majd felsorolta az év fontosabb feladatait, közöttük a Fehérvári úti szakrendelő felújításának a befejezését, a külső Bartók Béla út rekonstrukcióját, a Lágymányosi-öböl beruházás megkezdését, a kerületi lakásállomány átalakítását, valamint azt, hogy a Polgármesteri Hivatal új épületbe költözik.

KOORDINÁTOR Az Újbuda Baráti Kör elnökségi döntése alapján Vincze Kinga, a TV11 főszerkesztője lett az évfordulós programok koordinátora, aki megjeleníti az ünneplő Újbudát a nagyvilág felé.

PARKOLÁS A forrásmegosztás és a parkolás volt a témája a január 13-i polgármesteri értekezletnek, melyet Demszky Gábor főpolgármester kezdeményezett. Az eseményen állapodtak meg arról, hogy szombaton délelőttönként ingyenes lesz a parkolás a fizetős övezetekben.

ZÖLD SZÁM Évértékelő képviselői fórumot tartott január 24-én Simon Károly önkormányzati képviselő a Kelenvölgyi Közösségi Házban. Ezen Molnár Gyula bejelentette, hogy megkezdi működését az Újbuda zöld szám, amelyen a kátyúkkal és a roncsautókkal kapcsolatosan lehet bejelentést tenni.

MUNKÁSSZÁLLÓ 350 személyes, színvonalas munkásszállót adtak át január 24-én a Kocsis utcában. Az intézményben saját lakás nélküli, állandó munkával rendelkező nők és férfiak kapnak ideiglenes otthont.

KITÜNTETÉS Pro Cultura Budapest XI. Kerület díjban részesült Karai Sándor fotóművész és Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 26-án a Tranzitban.

ÜZLETEMBER A világ egyik vezető tanácsadó cége dr. Kürti Sándort választotta az év üzletemberének Magyarországon 2004-ben. Az adatmentésben világhírű Kürt Rt. elnöke 2005-ben Újbuda díszpolgára lett.

SKÁLA A működtető cég bejelentette, hogy 2005 végén bezárják a Budai Skála áruházat. A banki tulajdonba került ingatlanra egy utcákkal szabdalt, többfunkciós épületegyüttest terveznek, összhangban az önkormányzati szabályozási tervvel.

MELLSZOBOR Tudományos ülésszakkal és mellszobrának felavatásával emlékeztek meg a Műegyetemen Palotás János Kossuth-díjas akadémikusról, aki egyetemi tanárként mérnökgenerációkat oktatott.

SZÖKŐÁR Görög András önkormányzati képviselő januárban 10 napig dolgozott a szökőár sújtotta Srí Lankán a Központi Különleges Mentőszolgálat tagjaként. Tapasztalatairól az Újbuda 3. számában számolt be.

PARKOLÁS Infopark-busz néven járatot indított a BKV Rt. januárban az Infoparkkal kötött szerződés alapján.

KŐMŰVESTELEP Csalás és közokirat-hamisítás miatt indult vizsgálat, majd bírósági tárgyalás lett az ügyből, miután kiderült, az ingatlan-nyilvántartás szerint Albertfalva-Kőművestelep telkeinek egy része olyan beépítetlen terület, amely a magyar állam tulajdonában áll, és azokat árusítják. A lakók abban a hiszemben éltek, hogy tulajdonosaik a telkeknek, amelyekre a szüleik vagy ők a bányász sajátház építési akció keretében lakásaikat építették.

TRANZIT Csitulni kezdtek a Bukarest utcai volt buszpályaudvar bérbeadása miatt keletkezett viharok, miután az épületben megnyílt Tranzit Art Café működése fokozatosan eloszlatta a környékbeliek korábbi
gyanakvását. Kedvezően nyilatkozott a körzet önkormányzati képviselője, Jankó István és a helyi civil szervezet is aTranzit tevékenységéről.

Február

ÚJ VILLAMOS Három kilométerrel meghosszabbították a 18-as villamos útvonalát, így február 1-jétől a Savoya Parkig jár. Ugyancsak ettől a naptól 72/É jelzéssel új éjszakai autóbuszjárat indult a Móricz Zsigmond körtér és Törökbálint között.

EMLÉKTÁBLA Veresné Krajcár Izabella alpolgármester február 7-én felavatta Zala Tibor Munkácsy-díjas grafikus emléktábláját a Kelenvölgyi úti művészház falán.

KIÁLLÍTÁS Kulifay Tamás festő és Kulifay László szobrász alkotásaiból a Karinthy Szalonban nyílt kiállítás február 8-án.

RENDŐRÖK Dr. Czellér Ferenc XI. kerületi rendőrkapitány február 16-án állománygyűlésen számolt be a kapitányság 2004-ben végzett munkájáról. Az eseményen jelen volt Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya, aki a főváros egyik legjobb kapitányságának nevezte a XI. kerületit, és bejelentette, a még jobb eredmények elérése érdekében megadja a kért státuszokat.

KÖLTSÉGVETÉS Újbuda képviselő-testülete február 23-án tartott rendkívüli ülésén megvitatta, majd 20 igen, 13 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett elfogadta Újbuda 2005-ös költségvetését, melyben az oktatásra, szociális célokra és a közbiztonságra állítottak be a korábbinál több pénzt.

KÁBÍTÓSZER Ülést tartott február 24-én a kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a Polgármesteri Hivatalban. Értékelték az Újbuda 11. Vagyonvédelmi Kht. egészségfejlesztő és drogprevenciós programjának addigi tapasztalatait, majd Visnyei Csaba ügyvezető ismertette, mit kívánnak tenni a pedagógusok, a védőnők, és a gyámhivatal felkészítése, valamint a szülőket is elérő módszerek kidolgozása terén.

HELYTÖRTÉNET A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár dísztermében mutatták be február 24-én a Budapesti Helytörténeti Emlékkönyvet, melyben előadásokat adtak közre, és egy adattárat az önkormányzatok gyűjteményeiről és a helytörténeti tevékenységet folytató egyesületekről, így az Etele XI. kerület Helytörténeti Körről és az Albertfalvai Polgárok Köréről.

MEMENTÓ Február 25-én a Politikai elítéltek Közössége gyertyás megemlékezést tartott az 1945 és 1956 között a diktatúra által meggyilkolt hazafiak Mementó emlékművénél.

PREMIER A Karinthy Színház február 26-án mutatta be a Goodbye Charlie-t Détár Enikővel és Debreceni Csabával a főszerepben.

SZINTÁTADÁS A tervezett időpontra, február 28-ára elkészült a Fehérvári úti szakrendelő ötödik szintje, ahol az intézményt működtető Gyógyír XI. Kht. munkatársai és az ebédlő kapott helyet.

ÖBÖLTERV A pályázaton nyertes T2A építészstúdió és a beruházó Öböl XI. Kft. aláírta a Kopaszi-gát és környékének tervezéséről szóló szerződést. A tájékoztatón elhangzott: a területtisztításnak már látható
eredménye van, az öbölbe rég nem látott állatfajták tértek vissza.

NÉMETÜL Az Újbuda Német Kisebbségi Önkormányzat és a XI. kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ német nyelvű vers- és prózamondó versenyt hirdetett meg általános iskolások és gimnazisták részére.

Március

ÚJ POSTÁK Egy óra alatt két új postát is átadtak ünnepélyes keretek között március 3-án a kerületben. A Savoya parki és az infoparki hivatalok egyébként már februárban megkezdték működésüket.

PEDAGÓGIA Újbudai Pedagógiai Napok címmel március 3–4-én kétnapos előadássorozatot szervezett a XI. kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ az ép testben ép lélek gondolat jegyében.

MÓRICZ-BEMUTATÓ Móricz Zsigmond négy egyfelvonásosát mutatták be március 4-én az FMH színháztermében Faragó Laura közreműködésével.

BÁBOSOK Kilenc fővárosi gyermekcsoport részvételével március 5-én a Kelenvölgyi Közösségi Házban rendezték meg a Budapesti Gyermekbábosok Találkozóját a Magyar Bábjátékos Egyesület szervezésében.

KÁTYÚMENTES Újbuda önkormányzata március 10-én meghirdette a kátyúmentes kerület programot, melynek keretében vállalták, hogy a bejelentés után két napon belül kijavítják a kátyúkat, és erről értesítik a bejelentőt. Molnár Gyula elmondta, megkezdi működését az Újbuda zöld szám, melyen be lehet jelenteni a kátyúkat, a menürendszeren belül információhoz juthatunk az önkormányzatról, a hivatali ügyintézésről és üzenetet hagyhatunk a polgármesternek is.

BMK-WEB Március 10-től lett elérhető a Budapesti Művelődési Központ megújult Web-oldala, a www.kirandul.hu, mely Budapest és környéke zöld területeiről és játszótereiről, parkjairól nyújt naprakész információkat.

1848 Az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett kerületi központi megemlékezést március 11-én tartották a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Március 15-e alkalmából adják át hagyományosan a Pro Communitate Budapest Főváros XI. Kerületért kitüntető címeket. 2005-ben az elismeréseket Sarkadi Nagy Emília helytörténész és Adányi László, a Magyar Karitász munkatársa, a RÉV ambulancia vezetője kapta meg.

SPORTDÍJAK Kiemelkedő eredményt elért kerületi élsportolókat és edzőket jutalmazott meg Újbuda önkormányzata. A díjkiosztó ünnepséget március 16-án tartották meg a Polgármesteri Hivatalban. Felnőtt, szenior és ifjúsági versenyzőket, valamint edzőiket részesítették elismerésben.

ÖRÖKSÉG Magyar Örökség-díjat kapott Olofsson Placid atya. Március 19-én vette át a Magyar Tudományos Akadémián.

SEGÍTSÉG Albertfalva kisebbik Fecske-házának földszintjén hat speciálisan kialakított lakást adtak át március 21-én, melyeket az önkormányzat mozgáskorlátozottak részére utalt ki.

FESTMÉNYEK Macskássy Izolda festményeiből nyílt kiállítás március 22-én a Tető Galériában. A tárlatot Balázs Gyula alpolgármester nyitotta meg, Lamperth Mónika belügyminiszter pedig üdvözlő sorokkal virágcsokrot küldött az eseményre.

ROMA GÁLA A XI. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat március 24-én hagyományőrző Roma Gálát rendezett az FMH-ban. Fellépett Bangó Margit is az autentikus cigány zenét játszó együttesek és roma tánccsoportok mellett.

KULTÚRA Közművelődési megállapodást írt alá Molnár Gyula polgármester 19, egy kivételével kerületi kulturális intézmény, egyesület, társaság vezetőjével március 30-án a Polgármesteri Hivatalban. Az együttműködés keretében az önkormányzat 2005-ben 53 millió forinttal támogatott különféle kulturális programokat és feladatokat.

KOSZTOLÁNYI Dezső születésének 120. évfordulója alkalmából a kerületi önkormányzat megemlékezést tartott a költő Feneketlen-tó előtt álló szobránál március 30-án. Az ünnepi beszédet Veresné Krajcár Izabella alpolgármester és Prágai Tamás, az Írószövetség tagja tartotta.

ÚJ ÉPÜLET A Mérnök utcából a Bogdánfy utca 7/d alá költözött a Családsegítő Szolgálatot és a Gyermekjóléti Szolgálatot magába foglaló Újbudai Humán Szolgáltató Központ. Az önkormányzat által felújított épületet március 31-én avatták fel.

CURLING Magyarország első fedett curlingpályáját március 31-én adták át a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban.

DIÁK ÖNKORMÁNYZAT Március végén tartották meg a helyi diákönkormányzati választások első fordulóját az Állam az államban – Játsszunk demokráciát vetélkedő keretében. A játék – mely februárban vette kezdetét – ötletadója Bács Márton alpolgármester volt. A választások második fordulójára április 15-én került sor a kerületi közösségi házak közreműködésével.

VERS és prózamondó versenyt rendeztek a Bikszádi úti Sportiskolában alsó tagozatos tanulók részére József Attila születésének századik évfordulójára emlékezve.

KITÜNTETÉS A polgári védelem érdekében végzett munkájáért a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság kitüntette Messel Gáspár önkormányzati képviselőt, közbiztonsági tanácsnokot.

Április

BIOPIAC A megszűnt Marczibányi téri biopiac árusainak egy része a hónap elejétől az albertfalvai piac területén kezdte árusítani termékeit.

ÁTÉPÍTÉS A hónap elején megkezdődött az önkormányzat Zsombolyai utca 5. szám alatti épületének átépítése.

MŰEMLÉK A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal április elején született döntése alapján műemléki védettség alá került a Budaörsi repülőtér kifutópályája.

CSOCSÓ Az Első Újbudai Csocsóbajnokságot április 2-án rendezték meg nagy érdeklődés mellett a Fehérvári úti Budai Sportcentrumban. A szervező az Újbuda 11 Vagyonvédelmi Kht. volt. Ügyvezető igazgatója, Visnyei Csaba szerint a bajnoksággal alternatívát akartak kínálni a fiataloknak a szabadidő hasznos eltöltésére a káros szenvedélyekkel szemben.

BEAC Korábbi és jelenlegi játékosok, valamint edzők és szakvezetők részvételével nagyszabású kosaras találkozót rendezett április 2-án a Bogdánfy utcai sportcsarnokban a BEAC női kosárlabda szakosztály annak emlékére, hogy a csapat 15 éve szerezte meg első, és eddig egyetlen bajnoki címét.

DIA A BMK és a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége által kiírt 9. Országos Diapályázat díjait április 2-án adták át a BMK-ban.

NAGYTATKARÍTÁS Tavaszi nagytakarítási akciót hirdetett meg Újbuda önkormányzata az Újbuda Prizma XI. Kht. közreműködésével április 4–30. között a zöldhulladék és a veszélyes hulladékok összegyűjtésére. Az akció kiterjedt a kerület nagyobb lakótelepeire is.

OPERA ősbemutatóját tartották április 4-én a MU Színházban. A Sakkopera – egy szerelem történetét meséli el Auschwitzból – a holokauszt 60. évfordulójára íródott.

SPORT Április 4-én délelőtt Tavaszvárás címmel sportprogramot szerveztek nyugdíjasoknak a Gazdagréti Közösségi Házban hagyományteremtő szándékkal, Balázs György helyi önkormányzati képviselő közreműködésével.

ÁLLÁSBÖRZE Április 13–14-én rendezték meg a tavaszi felsőoktatási állásbörzét a Budapesti Műszaki Egyetemen.

KÉZMŰVESEK A Tranzit adott helyet a Down Alapítvány Kézműves Műhelye kiállításának, mely foglalkoztatott sérült gondozottak munkáiból nyílt meg április 4-én.

KÖLTÉSZET Gazdag programkínálattal ünnepelte Újbuda a Költészet Napját és József Attila születésének 100. évfordulóját. Április 7. és 12. között a Molnár C. Pál műteremmúzeumban, az A38 állóhajón, a Fonóban, az FMH-ban, a Gazdagréti és a Kelenvölgyi Közösségi Házban emlékeztek meg az ünnepről és a költőről. A József Attila Gimnázium egész éven át tartó ünnepségsorozatot rendezett névadójuk tiszteletére, melynek kiemelkedő eseménye a József Attila Gimnáziumi Napok voltak április 11-12-én, ez utóbbi napon az emlékünnepség helyszíne a Nemzeti Színház volt.

SZOBRÁSZAT A Kossuth-díjas Haraszty István szobrászművész Hetvenkedés című kiállítása április 12-én nyílt meg a Bartók 32-ben.

MARTON FRIGYES Az Újbuda Baráti Kör kezdeményezésére április 12-én a Mikroszkóp Színpadon felavatták kerületünk egykori lakója, a Rádiókabaré szerkesztője, Marton Frigyes mellszobrát, Fésűs Károly alkotását.

KIÁLLÍTÁS Az Alkotó Muzsikusok Társasága tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás április 13-án a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kerületi főkönyvtárának Irodalmi Kávéházában az AMT Napok 2005. keretében. A társaság tagjai április 20-án hangversenyt adtak a Karinthy Szalonban.

20 ÉV Születésnapi klubösszejövetelt tartott április 13-án a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének XI. kerületi tagszervezete a Keveháza utcai központban megalakulásuk 20 éves évfordulója alkalmából.

VIDÁM MŰVEK A BMK-ban rendezték meg amatőr színjátszók közreműködésével a Vidám Művek Fesztiválját április 15-től 17-ig a színvonaltalan, ízléstelen nevettetési divat ellensúlyozására.

FELÚJÍTÁS Április 19-én megkezdődött a külső Bartók Béla út komplex rekonstrukciójának első üteme a Tétényi köz és a Thallóczy utca közötti szakaszon. A 2,5 milliárdos felújítás beruházója a XI. kerületi Önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat, a lebonyolítással a Fővárosi Vízművek Rt.-t bízták meg.

UNIKORNIS Szakolczay Lajos irodalomtörténész nyitotta meg az Unikornis csoport kiállítását április 19-én a Karinthy Szalonban. A tárlat 2005 egyik legrangosabb képzőművészeti eseménye volt a kerületben.

HÍVOGATÓ A XI. kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központban április 19-én bemutatták a Hívogató című kiadványt, mely az óvodaválasztás előtt álló szülőknek nyújt segítséget.

GYURCSÁNY Ferenc miniszterelnök április 20-án hallgatói fórumot tartott a Műegyetemen, mely kötetlen beszélgetéssel folytatódott a Zöld Pardonban.

ÓVODÁK Újbuda 75 éves évfordulója tiszteletére a Pedagógiai Szolgáltató Központ a kerületi óvodák életét bemutató tablókból rendezett kiállítást, melyet április 19-én nyitottak meg a PSZK ÚjBuda előadójában.

AKH Egész napos programmal ünnepelte meg április 20-án fennállásának ötéves évfordulóját az Albertfalvi Közösségi Ház.

MAGASHÁZAK Az önkormányzat képviselő-testületének többsége az április 21-i ülésen megszavazta magasház építésének lehetőségét a Lágymányosi-öböl környékén. Ekkor mutatták be Mészáros Nórát, a XI. kerület frissen megválasztott középiskolás diákpolgármesterét a képviselőknek.

FÖLD NAPJA Az április 22-i Föld Napját vetélkedővel köszöntötték a kerület diákjai, melyet a Csíkihegyek utcai Általános Iskolában rendeztek meg az önkormányzat és a Pedagógiai Szolgáltató Központ támogatásával.

DÍSZNÖVÉNY A Villányi úti Budai Arborétumban április 22-én vette kezdetét a háromnapos tavaszi dísznövény szakkiállítás és vásár.

KÖZBIZTONSÁG Az Újbuda Baráti Kör Közhasznú Egyesület Újbuda 75. születésnapja alkalmából április 24-én közbiztonsági hónapot hirdetett meg.

7-ES BUSZ Április 25-től a Bartók Béla úton csúcsforgalomban a 7-es buszok a villamossíneken kialakított tömegközlekedési sávot is igénybe vehették gyorsabb haladásuk érdekében.

ÖSZTÖNDÍJ Az önkormányzat képviselő-testülete április 27-i döntése alapján kiírták a Maecenas Művészeti Ösztöndíj pályázatot Alkotói ösztöndíj, Egyszeri alkotói ösztöndíj és Pályakezdő ösztöndíj elnyerésére, kerületben állandó lakóhellyel rendelkező művészek számára. A díj létrehozásának ötletét Jankó István képviselő vetette föl a kulturális bizottságban.

SPORT 2005-ben húsz és félmillió forintot fordított Újbuda önkormányzata hat kiemelt kerületi sportegyesület támogatására. Az erről szóló megállapodást április 28-án írták alá az érintettek, a korábbi hagyományokkal szakítva nem külön-külön, hanem egy központi rendezvény keretében, mely alkalmat kínált arra is, hogy a sportvezetők megismerjék egymást.

SASHEGY Nyílt napot tartottak április 28-án a Sas-hegyen lévő természetvédelmi területen Újbuda 75 éves évfordulójának ünnepségsorozatához kapcsolódóan.

ÖKH A 4. kerületi vers- és prózamondó versenyt április 29-én rendezték meg az Őrmezei Közösségi Házban. Az induló általános és középiskolás tanulóknak a szabadon választott mű mellett egy József Attila verset is elő kellett adniuk.

ÁLLAM AZ ÁLLAMBAN Április 29-én a TV11 élő adásában mutatkoztak be az Állam az államban – Játsszunk demokráciát vetélkedő diákönkormányzat polgármesterjelöltjei.

MAJÁLIS A kelenföldi Bikás-dombon rendezték meg április 30-án és május 1-jén az Újbudai majálist és az anyák napi ünnepséget. A kétnapos nagy tavaszköszöntő mulatságon könnyűzenei programok, különféle bemutatók, sportolási és változatos szórakozási lehetőségek várták az érdeklődőket. A diákönkormányzat jelöltjei itt tartották meg kampányzárójukat.

SZAKRENDELŐ Április végén átadták a felújítás alatt álló Fehérvári úti Szakrendelő IV. szintjét, ahol a szemészet, a fülészet és a sebészet lelt végleges otthonra.

Május

BIKÁS Májusban az önkormányzat képviselő-testülete döntött a Bikás parkban épülő Sportcentrum ügyében.

MEGÁLLÓ Május elejétől az Újbuda-buszra a Bazsalikom utca – Csákvár utca kereszteződésében kialakított új megállóban is fel lehet szállni.

TILTAKOZÁS Május elején a Lágymányosi-öböl környékére tervezett magasházak elleni tiltakozásul a kereszténydemokrata frakció aláírásgyűjtésbe kezdett.

VETÉLKEDŐ Május 2-án tartották meg a választásokat az Állam az államban – Játsszunk demokráciát vetélkedő keretében a kerületi iskolákban. A végeredményt két nappal később hirdették ki a Gazdagréti Közösségi Házban, a diákpolgármester Kerekes Sándor Bence, a Törökugrató utcai Általános Iskola tanulója lett. A megalakult diák képviselő-testület ezután felkészítő táborban vett részt Hajdúszoboszlón.

JÁNOS PÁL Egy hónappal halála után, május 2-án, költői esten emlékeztek meg II. János Pál pápáról a Sziklatemplomban Eperjes Károly színművész közreműködésével.

FALFIRKÁK 2005-ben a falfirkák eltávolítása is bekerült az önkormányzat lakóház-felújítási pályázatába a támogatott munkák közé. Hogy a pályázók döntését segítsék, az önkormányzat szervezésében május 4-én öt kerületi helyszínen mutatták be, milyen módszerekkel dolgoznak a graffitimentesítés szakemberei.

ÜNNEPSÉG Háromnapos ünnepségsorozatot rendeztek a Bikszádi úti Budai Sport Általános Iskolában május 4-el kezdődően az iskola fennállásának 35. és Újbuda születésének 75. évfordulója alkalmából.

ÚJ FÁK A Lágymányosi-öböl területrendezési munkáihoz kapcsolódóan 2500 fát ültetnek el a kerület különböző pontjain az engedéllyel kivágottak pótlására. Első lépésben május 6-án a Hetény és a Kapolcs
utcában ültettek el 280 fát.

HANGVERSENY Jótékonysági hangversenyt rendeztek a Magyar Szentek Templomában május 8-án a magyar himnusz emlékművének felállításáért.

MINISZTERELNÖK Újbuda vendége volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök május 10-én. Látogatást tett a Polgármesteri Hivatalban, megbeszélést folytatott a polgármesterrel, megtekintette az okmányirodát, majd lakossági fórumon vett részt a szomszédos Természettudományi Ismeretterjesztő Társulatnál. Exkluzív interjút adott az Újbuda Magazinnak és a TV 11-nek.

PAJKOS ÓVODA Ünnepi műsor keretében emlékeztek meg május 11-én a Pajkos Óvoda születésének harminc éves évfordulójáról.

KERÜLETEK Budapesti Gyűrű Szövetség Önkormányzati Társulás néven közös közjogi intézményt hozott létre a Fővárosi Önkormányzat és hat kerületi önkormányzat – köztük az újbudai –, május 12-én a főpolgármesteri hivatalban.

FOCI Pünkösdi labdarúgó tornát rendezett gyerekeknek május 14-én a XI. kerületi Önkormányzat sport osztálya a Kelen SC pályáján.

PÜNKÖSD Az Albertfalvi Közösségi Ház május 14-én gazdag programkínálattal pünkösdi mulatságot szervezett.

KIÁLLÍTÁS Deli Ágnes és Bánföldi Zoltán alkotásaiból nyílt kiállítás május 17-én a Bartók 32 Galériában Újbuda születésnapi rendezvényeinek sorában.

ÓVODÁSOK Kerületi óvodások hagyományos tavaszi képzőművészeti kiállítása nyílt meg a Karinthy Szalonban május 18-án. Az alkotások témája 2005-ben a gyereknap és a kerület 75. születésnapja volt.

KÖZBIZTONSÁG A kerületi önkormányzat május 19-i ülésén elfogadta új közbiztonsági és bűnmegelőzési stratégiáját, mely a korábbinál nagyobb szerepet szán a civil szféra kezdeményezéseinek.

MAJÁLIS Május 21-én közbiztonsági majálist rendeztek a Budai Parkszínpad előtti téren a polgárőrség, a polgári védelem, a rendőrség és a tűzoltóság részvételével az április 24-én kezdődött közbiztonsági hónap záró eseményeként.

FÓRUM A Kopaszi-gát beépítéséről tartottak lakossági fórumot az FMH-ban május 25-én az MDF és az Európai Jövő Egyesület kezdeményezésére.

KAMARAERDŐ A Kamaraerdei Ifjúsági Parkban május 25-én sportversenyeket rendeztek kerületi óvodások és általános iskolások részére a XI. kerületi Önkormányzat sport osztálya támogatásával.

SPORTGÁLA Újbuda születésének 75. évfordulója alkalmából 36 oktatási intézmény tanulóinak részvételével nagyszabású, látványos Kerületi Sportgálát rendeztek május 26-án a Gabányisportcsarnokban, melyet rekordszámú néző tekintett meg.

MUSICAL A Petőfi Musical Stúdió ünnepi műsort adott az FMH-ban május 27-én Újbuda születésnapja alkalmából.

BÁRDOS Május 27–29. között rendezték meg a Bárdos iskolák országos találkozóját a Baranyai utcai Bárdos Lajos iskolában.

ŐRMEZŐ Szesztay András képviselő, az önkormányzat kulturális bizottságnak elnöke május 28-án megnyitotta az Őrmezei Művészeti Hetek június 2-ig tartó programsorozatát az Őrmezei Közösségi Házban.

KABARÉ Május 28-án vették föl a Karinthy Színházban az Újbuda születik című, a kerület névváltozásával foglalkozó kabaréműsort, mely novemberben hangzott el a Magyar Rádió Kossuth adóján.

BULI A RAKPARTON Több mint százezer ember ünnepelt május 28–29-én a forró hangulatú Műegyetem rakparti bulin, melyet Újbuda születésének 75. évfordulója és a kerület keresztelője alkalmából rendezett meg az önkormányzat. Az eseményen Molnár Gyula polgármester bejelentette, hogy a képviselő-testület korábbi döntése alapján május 29-én a kerület hivatalosan is felveszi az Újbuda nevet. A bejelentést követően az óriás kivetítőn kapcsolták a Szent Imre Kórházat, ahol bemutatták a kerület legifjabb polgárát. Ez alkalommal a TV 11 felvette az Újbuda TV nevet.

TÁJÉKOZÓDÁS A Szentimrevárosi Egyesület Zöld Köre és a Gellérthegyvédő Egyesület tájékozódási versenyt rendezett a kerületben május 29-én Újbuda születésnapja alkalmából.

CIGARETTA Interaktív dohányzásellenes tárlattal nyílt meg a Móricz Zsigmond körtéri Aluljáró Galéria május 30-án. A kiállítást az Újbuda 11. Vagyonvédelmi Kht. rendezte.

Június

PARLAGFŰ Június elejétől az Újbuda zöld számon az elhanyagolt, parlagfüves területeket is be lehetett jelenteni. Megtisztításuk érdekében az önkormányzat kényszerkaszálást rendelhetett el, melynek költségét a telektulajdonosnak kellett állnia.

KÖNYVHÉT Újbuda önkormányzata második alkalommal kapcsolódott be az Ünnepi Könyvhét rendezvényeibe. Június 2–5. között húsz pavilonban 33 könyvkiadó és könyvterjesztő mutatta be könyvújdonságait a Móricz Zsigmond körtéren, ahol különböző kulturális programok is várták az érdeklődőket. A kerület ünnepe alkalmából készült el, és a könyvhétre jelent meg az Újbudai ízek című receptgyűjtemény a Pedagógiai Szolgáltató Központ gondozásában.

FOTÓ A Budai Fotó és Filmklub ötven éves történetét június 2-án megnyílt kiállításával ünnepelte a BMK-ban.

JÓTÉKONYSÁG A XI. kerületi Rendőrkapitányság, a XI. kerület Közbiztonságáért Közalapítvány és Újbuda önkormányzata kezdeményezésére június 3-án megtartották a III. Szent György-napi jótékonysági bált a Búsuló Juhász étteremben. Több mint 400 kerületi vállalkozó jelentkezett a szervezők felhívására. Az est bevételével, tízmillió forinttal a rendőrség műszaki fejlesztéséhez járultak hozzá.

BIKÁS A Bikás Park Egyesület június 5-én demonstrált a Bikás parkba tervezett sportcentrum miatt.

ZACC Nyíri Zsolt XI. kerületben készült fotóiból nyílt tárlat Zacc címmel június 7-én a Tranzitban, a kerület ünnepi rendezvénysorozatához kapcsolódóan.

RÁKSZŰRÉS Magánerőből létrehozott, korszerű PET/CT centrumot adtak át június 7-én Albertfalván a Hunyadi János úton.

ÁLLAM AZ ÁLLAMBAN Az Állam az államban – Játsszunk demokráciát játékgyőztesei június 9-én vették át a kerületi önkormányzat és a vetélkedőt támogató cégek által felajánlott díjakat a Gazdagréti Közösségi Házban. Másnap az öt fiatal látogatást tett a Polgármesteri Hivatalban, a polgármesternél.

PEDAGÓGUSOK A kerületi önkormányzat a Pedagógus Nap alkalmából június 9-én tanárköszöntő, tanévbúcsúztató zenés pedagógus estet rendezett a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban hagyományteremtő szándékkal.

SPORT A 2004/2005-ös tanév sportverseny és diákolimpiai díjkiosztó ünnepségét június 10-én tartották meg a Polgármesteri Hivatalban a felnőtt és diák polgármesteri vezetés jelenlétében.

LAKTANYA A XI. kerületi Rendőrkapitányság és a 32. Budapesti Őr és Díszezred nagy sikerű közös nyílt napot rendezett június 11-én az ezred Budaörsi úti laktanyájában.

OKMÁNYIRODA Június 13-án adták át a BM Központi Okmányirodájának kirendeltségét a Fehérvári út 83. alatt.

BICIKLITÚRA Az A38 állóhajó előtt volt június 12-én a befutója a T-Mobil biciklitúrának, melyet a Tour de Hongrie útvonalán rendeztek meg abból a célból, hogy felhívják a figyelmet a kerékpárosokra leselkedő veszélyekre a közlekedésben.

TÖRVÉNYJAVASLAT Albertfalva-Kőművestelep telkeinek ügye megoldása érdekében Molnár Gyula polgármester, országgyűlési képviselő törvényjavaslatot nyújtott be a Parlamentben június 13-án.

KIÁLLÍTÁS Gyökerek címmel finn, magyar, román és bolgár képzőművészek kiállítása nyílt meg június 13-án a Bartók 32 Galériában és a Karinthy Szalonban.

EMLÉKTÁBLA Bertalan Lajos mérnök domborműves emléktábláját június 22-én avatta fel Veresné Krajcár Izabella alpolgármester a Bartók Béla út 32. számú ház falánál.

JÓTÉKONYSÁG Az árvíz sújtotta délvidéki magyarlakta falvak megsegítésére rendezett jótékonysági gálaestet a Szentimrevárosi Polgár Egyesület június 22-én a Szent Imre Gimnázium dísztermében.

SZENTIVÁNÉJ Június 24–26. között tartották meg a hagyományos gazdagréti Szentivánéji bulit. A háromnapos rendezvényen a Frankhegy utca és Torbágy utca közötti parkban 2005-ben is látványos programokkal várták az érdeklődőket.

MÚZEUMOK Újbuda több helyszínnel is bekapcsolódott a Múzeumok Éjszakája rendezvényeibe. Így június 25-én éjjel a Fonó melletti Artus Stúdió is megnyitotta kapuit a látogatók előtt.

PRO MEDICINA A X. Semmelweis-napi ünnepség keretében július 30-án a Polgármesteri Hivatalban Molnár Gyula átadta a 2005-ös Pro Medicina XI. kerület díjakat.

Július

RONCSAUTÓK A közterületek megtisztítása érdekében a kerületi rendelet megváltoztatásával július elsejével egyszerűsítették a forgalomképtelen járművek elszállításának eljárását. A roncsautókat az Újbuda zöld számon is be lehetett jelenteni.

ORVOSOK A Semmelweis-nap alkalmából július 1-jén a Szent Imre Kórházban házi ünnepség keretében átadták az Év Orvosa és az Év Orvosnője elismeréseket.

PLÁZS R-GO koncerttel és lézershow-val nyílt meg a II. Újbuda Part június 1-jén a Petőfi és a Lágymányosi híd közötti partszakaszon. Bár a rendezvénysorozatot egy hónaposra tervezték, a nagy sikerre való tekintettel augusztus 20-ig meghosszabbították a nyitva tartását. A városban maradt pihenni vágyók szórakozását csak a rossz idő és a Duna magas vízállása veszélyeztette néhány napig.

SZAKRENDELŐ Július 4-én átadták a felújítás alatt álló Fehérvári úti szakrendelő III. szintjét, ahol a sebészeti szakellátás folyik.

LAKÁSOK Három, segítséggel élők számára kialakított önkormányzati bérlakást adtak át július 13-án az Albertfalva utcai Fecske-házban.

INFOPARK Az Infoparkban július 14-én felavatták a hatemeletes C jelzésű irodaépületet. A teljes komplexum 2007-re készül el.

GYÚJTOGATÁS Július 30-án ismeretlen tettesek felgyújtották a privatizáció előtt álló Móricz Zsigmond körtéri, műemléki védettség alatt álló Gomba egyik üzletét.

KARNEVÁL A Budai Parkszínpadon rendezték meg július 30-án a XV. Nemzetközi Cigánykarnevált, melyen fellépett a 100 Tagú Cigányzenekar is.

MAECENAS Az újbudai önkormányzat által áprilisban alapított Maecenas Művészeti Ösztöndíjat első alkalommal hat kerületi művésznek ítélte oda a pályázatok felett bíráskodó kuratórium.

Augusztus

TOUR DE HONGRIE A 80 esztendős Tour de Hongrie befutója augusztus 7-én volt az A38 hajónál. Újdonságként szerepelt a programban az Újbuda Nagydíjért megrendezett rakparti körverseny, amiért különdíj járt.

OKMÁNYIRODA Az Eleven Centerben augusztus 8-án megnyílt Újbuda harmadik okmányirodája, ahol a Sasad-Sashegyen és Gazdagréten élők intézhetik ügyeiket.

TÁBOR Az Újbudai Humán Szolgáltató és Gyermekjóléti Szolgálat augusztus 15–22. között rendezte meg hagyományos táborát hátrányos helyzetű gyerekek részére az önkormányzat soltvadkerti üdülőjében.

KITÜNTETÉS Augusztus 20. alkalmából Veresné Krajcár Izabella alpolgármester és Nagy Péter, a Lágymányosi Általános Iskola igazgatója a Magyar Köztársasági ezüst érdemkereszt kitüntetésben részesült.

SPORT A Szent István sportnapok keretében a Kelenvölgyi Közösségi Ház és a Kelen SC szervezésében augusztus 20-án egész napos rendezvénnyel várták az érdeklődőket a kelenvölgyi sportpályára. A programban a XI. kerületi Önkormányzat és testvérvárosai csapatai a Szent István vándorkupa labdarúgótornán vettek részt, emellett volt teniszverseny és csocsóbajnokság. A XI. kerületi Önkormányzat sport osztálya az ELTE Sporttelepén rendezett sportnapot, melynek programján kispályás labdarúgás, tenisz és asztalitenisz szerepelt. A sportnapok keretében három napig folyt a küzdelem a Tenisz Szent István kupáért a Szent Imre Kórház teniszpályáin, illetve minigolf bajnokságot rendeztek a Tétényi úti Szabadidő Központban.

SEGÍTSÉG Erdélyi árvízkárosult fiatalokat látott vendégül a Csillebérci Szabadidő Központ augusztus 20. és 29. között. A XI. kerületi Önkormányzat 20 határon túli fiatal utazási, étkezési és szállásköltségeit fedezte.

TISZTELGÉS A kommunista terror áldozatainak emléke előtt tisztelgett a Politikai Elítéltek Közössége és számos más szervezet és párt, valamint a kerületi önkormányzat augusztus 26-án a Mementó emlékműnél.

PANEL PLUSZ A Panel Plusz hitelprogramról tartott lakossági fórumot a Gazdagréti Közösségi Házban az MSZP kerületi szervezete augusztus 31-én a polgármesteri vezetés, valamint országgyűlési és önkormányzati képviselők részvételével.

TEHETSÉGEK Az Újbuda TV meghirdette a Múzsák csókja tehetségkutató vetélkedőjét a kerületben élő vagy tanuló 12-18 év közötti gyerekek számára alkotói kategóriában az „Újbuda ifjú írója”, előadói kategóriában az „Újbuda ifjú kommunikátora” címért.

ÚSZÁS Húsz arany, tizenhárom ezüst, nyolc bronz érmet nyertek az Újbudai Senior Úszó Klub versenyzői az augusztusi Európa-bajnokságon.

UTCANÉV A Fővárosi Közgyűlés azt a névtelen közterületet, amely a Rupphegyi utat a Barackmag utca érintésével az Ördögorom utcát köti össze Madárhegy térségében, Örkény István utcának keresztelte el.

Szeptember

BUSZOK A hónap elejétől megváltozott Budapest éjszakai tömegközlekedése, aminek külső jeleként a buszokon a korábbi “É” betűs jelzést kilencessel kezdődő háromjegyű szám váltotta fel. Újbudán bővült a vonalak száma, és az új menetrend biztosítja, hogy a járatok bevárják egymást.

TÓPARTY A 75 éves kerület jubileumi rendezvénysorozatának részeként a Tóparti Újbuda Partyt szeptember 3-4-én rendezték meg a Feneketlen-tó mellett. Valódi családi rendezvényként ezúttal is minden generáció megtalálhatta a számára vonzó koncerteket, programokat, de részt vettek a kétnapos eseményen ún. társadalmi üzeneteket közvetítő intézmények, szervezetek is például egészségmegőrző tanácsadással, a Polgármesteri Hivatal pedig fogadóórát tartott a helyszínen.

KOESTLER Arthur Koestler születésének 100. évfordulója alkalmából szeptember 7–8-án tudományos konferenciát rendeztek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Oktatói Klubjában Göncz Árpád védnökségével. A konferenciához kapcsolódóan Koestler-emlékkiállítás nyílt a BME-OMIKK Könyvtár Aulájában.

JAZZ Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendezték meg szeptember 9–11. között az Újbuda Jazzfesztivált három kerületi helyszínen, a Fonóban, a MU Színházban és az A38 állóhajón.

LOMTALANÍTÁS Őszi veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervezett az önkormányzat a kerületi lomtalanításhoz kapcsolódóan szeptember 10–17. között több helyszínen.

KULTÚRA Újbuda nyolc különleges helye csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai idei rendezvényeihez szeptember 17–18-án: az Albertfalvai Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeum, a Budai Ciszterci Szent Imre-plébániatemplom, a Szent Imre Gimnázium, a Budapesti Művelődési Központ, a Molnár C. Pál műterem-múzeum és a Tranzit Art Café, továbbá sétát lehetett tenni a Gellért-hegyen és megismerkedhettek az érdeklődők Újbuda századfordulós épületeivel.

FESZTIVÁL A szerényebb anyagi lehetőségek miatt nem az Őrmezei Költők Parkjának zöldjén, hanem a Cirmos utca kiöblösödésében tartották meg a harmadik Forrás Fesztivált szeptember 17-én.

ŐSZKÖSZÖNTÉS Családi Nappal egybekötött vidám Őszköszöntő Fesztivállal nyitotta meg évadját a BMK szeptember 17-én a kelenföldi Bikás parkban.

TÁNCHÁZ XVI. Országos Szezonnyitó Táncház címmel szeptember 17-én kezdte meg az új évadot a Fővárosi Művelődési Ház.

A38 Az A38 Állóhajón rendezték meg az I. Nemzetközi Szájharmonika Fesztivált szeptember 17-én.

HALÁSZLÉ Szeptember 17-én tartották meg a hagyományos gazdagréti halászléfőzőversenyt az Újbuda TV szervezésében.

NYÍLT NAP Nagy sikerű nyílt nap volt a Szent Imre Kórházban szeptember 21-én.

BICIKLI Biciklitúrával ünnepelték az autómentes napot Gazdagréten szeptember 22-én. A Csíkihegyek utcai Általános Iskola tanulói és a hozzájuk csatlakozott sportemberek társaságában a lakótelepről a Kamaraerdei Ifjúsági Parkba vezető kerékpárutat megtette Balázs Gyula, a kerület sportügyekért felelős alpolgármestere is.

BÚCSÚ A hagyományos Szent Mihály-napi búcsút szeptember 22–25. között rendezték meg Albertfalván több helyszínen. Kiállítások, hangversenyek, könyvbemutatók és vásári mulatságok várták az érdeklődőket.

HANGVERSENY Szeptember 25-én hangversenyt rendeztek a Szent Imre-templomban a csángó magyar iskola javára Mádl Dalma asszony védnökségével, Újbuda Önkormányzata és a Szentimrevárosi
Egyesület támogatásával.

FUTÁS Háromszázan vettek részt a gazdagréti Csíkihegyek utcai iskolánál szeptember 25-én megrendezett futóversenyen.

ANDOR UTCA A főpolgármesteri kabinet szeptember 26-án úgy határozott, hogy a jogerőssé vált hatósági engedélyek birtokában az Andor utcát kétszer két sávosra bővítik, és a beruházást 2006 szeptemberében már be is kívánják fejezni.

FIDESZ Szeptember 28-án ünnepélyes keretek között nyitották meg a Fidesz Magyar Polgári Szövetség újjáépített XI. kerületi irodáját a Budafoki úton, melyben galéria és kávézó is helyet kapott.

AKH Az Albertfalvi Napok 2005 programsorozatot szeptember 28. és október 2. között rendezték meg, megünnepelve egyben az Albertfalvi Közösségi Ház fennállásának ötéves évfordulóját.

JÓKAI Politika és erkölcs viszonyáról tartott nagysikerű előadást szeptember 29-én a Szent Margit Gimnáziumban Jókai Anna Kossuth-díjas írónő.

EMLÉKEK Kettős kiállítás nyílt a Kelenvölgyi Közösségi Házban szeptember 30-án egy különleges háborús fotósorozat képeiből és kelenvölgyiek katonaemlékeiből.

KEK Szeptember 30-án és október 1–2-án tartották meg az Íz Feszt 2005 Élelmiszerek és Kertészeti Termékek Kiállítását és Vásárát a KEK-en, a Villányi úton.

GAZDAGRÉTI ŐSZ Szeptember 30–október 2. között rendezték meg a Gazdagréti Ősz 2005 programsorozatot a Gazdagréti Közösségi Házban a XI. kerületi Önkormányzat kulturális bizottsága és a polgármesteri vezetés támogatásával.

TÁMFAL Szeptemberben a Somlói út 6. számú ház támfala bedőlt a ház kertjébe, és megsüllyedt az úttest. Az utat le kellett zárni, emiatt a 27-es busz kényszerűségből terelőúton közlekedett. A helyreállítást Újbuda önkormányzata rendelte meg, az érintett szakaszon a vasbeton támfal az év végére készült el.

ÚJ MEGÁLLÓK Újbuda önkormányzatának kezdeményezésére új megállóhelyet alakított ki a BKV a Hamzsabégi úton a Bartók Béla úti kereszteződés előtt, ahol a Kosztolányi Dezső tér felé közlekedő 41-es, a 87-es, a 87A és a 250-es autóbusz áll meg.

Október

KAREL GOTT Az első Újbudai Sörfesztivált október 1–2-án rendezték meg – a születésnapi kiemelt programok részeként – hatalmas sikerrel a Savoya Parkban. A több ezer látogatót sörkülönlegességekkel, élőzenével és számos érdekes programmal várták. A legnagyobb sikert a díszvendég, Karel Gott aratta. A cseh énekes 25 festményét is elhozta, melyeket az egy éves évfordulóját ünneplő bevásárlóközpontban lehetett megtekinteni és megvásárolni.

SZÜRET Az Alabástrom utcában rendezték meg október 1-jén a Kelenvölgyi Szüreti Vigasságokat Kupper András képviselő és borbíró vezetésével.

OPERETT Újbuda önkormányzatának meghívására közel ötszáz nyugdíjas tekintette meg az Interoperett műsorát a Belvárosi Színházban október 1-jén este.

BÚCSÚ volt Gazdagréten október 1-jén és 2-án a Szent Angyalok Templomban.

ÖBÖL A Lágymányosi-öböl fejlesztési terveit október 2-án mutatta be az Öböl XI. Kht. Demszky Gábor főpolgármester és a kerület vezetői jelenlétében a Kopa-szigátnál.

KÖNYVTÁR Schiffer János főpolgármesterhelyettes és Molnár Gyula polgármester jelenlétében október 2-án átadták a felújított Lágymányosi Könyvtárat.

INFOPARK Gábor Dénesről neveztek el egy utcát az Infoparkban. Ebből az alkalomból a C épület házfalán emléktáblát helyeztek el, melynek avatója október 3-án volt Kovács Kálmán informatikai miniszter, a főpolgármester és Újbuda polgármestere jelenlétében.

FALVÉDŐK Október 4-én nyílt meg Pittmann Zsófi falvédő-kiállítása a Tranzitban.

LITOGRÁFIÁK Bukta Imre képzőművész installációjának és litográfiáinak kiállítása a Bartók 32 Galériában és a MU Színház Galériájában október 4-én nyílt meg.

SEGÉLY A Magyar Vöröskereszt XI. kerületi szervezete október 4-én juttatta el segélyszállítmányát az árvíz sújtotta Bakonybél községbe. A segélyakcióban a Soproni úti és a Bocskai úti általános iskolák diákjai is gyűjtöttek használt ruhaneműt és cipőt, játékot, tartós élelmiszert és írószert.

SAS-HEGY A Sas-hegyen lévő víkendházas telkeken kialakult áldatlan közbiztonsági helyzetről tartottak fórumot október 5-én a Polgármesteri Hivatalban a polgármesteri vezetés és a kerület rendőrkapitánya részvételével.

SZÜRET Újbudai Szüreti Fesztiválra és nemzetiségi főzőversenyre várta a polgárokat október 8-án a Saxlehner András Közhasznú Egyesület és a Kelenvölgyi Közösségi Ház.

RENDŐRÖK A BRFK és a XI. kerületi önkormányzat bűnmegelőzési alapítványa egy műholdas helyzet-meghatározó rendszert adományozott október 6-án a kerületi rendőrkapitányságnak. Az avatóünnepségen részt vett Lamperth Mónika belügyminiszter – aki később felkereste a Polgármesteri Hivatalt is –, valamint Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány. Ekkor vehették át a kerületi rendőrök a Szent György-napi jótékonysági est bevételéből vásárolt rádiókat.

GAZDAGRÉT Lakos Imre alpolgármester, a fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottságának elnöke és Bőhm András, a fővárosi közgyűlés SZDSZ frakciójának vezetője október 6-án tájékoztatóval egybekötött bejárást tartott Gazdagréten, melynek során megtekintették a Gazdagréti út és a Rétköz utca aszfaltozási munkálatait, és bejelentették 150 új parkolóhely építését a lakótelepen.

ÍRÓNŐK Nők hetét tartottak a Tranzitban október közepén. 11-én fiatal írónők irodalmi estjén, 13-án szintén irodalmi vonatkozású beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők Polcz Alaine és Halda Alíz
társaságában.

ÁLLÁSBÖRZE Újbuda önkormányzata és a Fővárosi Munkaügyi Központ Bartók Béla úti kirendeltsége október 13-án első alkalommal rendezett közös állásbörzét a Polgármesteri Hivatal Bocskai úti épületében, melyen 113-an találtak munkát.

KEREK ASZTAL Budapesti polgármesterek első kerek asztalát október 13-án tartották meg a főpolgármester, a belügyminiszter és az esélyegyenlőségi miniszter részvételével. A tanácskozáson döntés született arról, hogy télen felfüggesztik a kilakoltatásokat.

VIRÁGOK Őszi Kertészeti Napok 2005 címmel virágkötészeti bemutatót és kedvezményes növényvásárt rendeztek október 14–16. között a volt Kertészeti Egyetemen.

POLGÁRŐRÖK Az I. Újbudai Polgárőrnapot október 15-én rendezték meg a Kisújszállás utcában az Újbuda 11. Vagyonvédelmi Kht. szervezésében. Az esemény részeként fórumot tartottak a közbiztonságért felelős szervezetek vezetőinek részvételével, felavatták a diszpécserközpontként működő Polgárőr Szolgáltató Centrumot és átadtak három járőr gépkocsit, az önkormányzat vezetésének ajándékát.

LAKÓPARK épül a Kinizsi Pál laktanya helyén, a Beregszász út-Rodostó utca-Nagyszeben út által határolt területen. A volt laktanyát október közepén vette meg 6 milliárd forintért egy magyar tulajdonú cég a Honvédelmi Minisztériumtól. A lakóparkot Sasad-Ligetnek hívják majd.

FESTÉSZET Negyedik alkalommal rendezték meg a Bráda Tibor festőművész kezdeményezésére létrejött Magyar Festészet Napját. Az országos méretűvé vált programsorozatba Újbuda nyolc kiállítással kapcsolódott be október 15–18. között. A fő rendezvény a Hadik kávéházban október 16-án nyílt meg, a tárlaton a 75 éves kerület 75 művésze mutatkozott be. Október 18-án megkoszorúzták több, a XI. kerületben élt kiemelkedő festőművész emléktábláját.

SAXLEHNER A Kelenvölgyi Közösségi Házban október 15-e rendezték meg a VII. Saxlehner Nemzetiségi Napokat, a programban szüreti felvonulással, képzőművészeti kiállítással és főzőversennyel.

MAGASHÁZ A képviselő-testület október 18-án jóváhagyta azt a szabályozási tervmódosítást, amely lehetővé teszi 45 méter magas ház építését a Lágymányosi-öböl közelében, de nem az öböl partján

1956 Az 1956-os forradalom és szabadságharc alkalmából rendezett megemlékezések hagyományos módon az október 22-én a Műegyetem aulájában megtartott központi ünnepséggel vették kezdetüket. A helyi pártok és civil szervezetek aznap és másnap külön-külön rótták le tiszteletüket a kerületi emlékhelyeknél.

ÉVFORDULÓ Október 24-én volt 15 éve, hogy Újbudán megalakult a tanácsi rendszer helyébe lépő többpártrendszerű, szabadon választott önkormányzat képviselő-testülete.

ÚJBUDAI SÉTA címmel vetélkedőt rendeztek iskolásoknak október 27-én a Polgármesteri Hivatal tanácstermében. A résztvevők tablókon és multimédiás előadásokon keresztül mutatták be, hogy milyennek látják a kerületet.

KOLTAI Formabontó tanórán vehetett részt a kerület ötszáz diákja a Corvin Filmpalotában október 27-én. Az 1956- os események évfordulója alkalmából Koltai Róbert Világszám című filmjét nézték meg.

BIKÁS-PARK A Bikás parkba tervezett sportcentrum építéséről tartottak lakossági fórumot október 27-én a BMK-ban önkormányzati képviselők, civil szervezetek és helyi lakosok részvételével.

TŰZVIRÁGOK Roma üvegfestők tárlata nyílt meg október 27-én Tűzvirágok címmel a Karinthy Szalonban a Zoril Alapítvány szervezésében.

KARITHY A Butaságom története című darabot október 28-án mutatták be a Karinthy Színházban Pápai Erikával és Sörös Sándorral a főbb szerepben, Karinthy Márton rendezésében.

SZENT IMRE A Szent Imre Gimnáziumban október 28-án rendezték meg a Szent Imre-napot kulturális programokkal, előadásokkal, kiállításokkal.

HÁZSONGÁRD Jótékony célú hangverseny tartottak a Szent Imre Gimnázium dísztermében október 29-én a Házsongárdi temető síremlékeinek megújításáért. Az esemény védnöke Tőkés László püspök volt, aki beszédet mondott a rendezvényen.

PETÍCIÓ Október közepén petíciót adtak át biciklisták Újbuda polgármesterének a kerületi kerékpározás feltételeinek megteremtéséért. A nyílt levelet 14 civil szervezet nevében 450 kerületben lakó vagy dolgozó kerékpáros írta alá.

LOMBTALANÍTÁS Az őszi lombtalanítási akció kezdődött október második felében az önkormányzat és az Újbuda Prizma XI. Kht. szervezésében. A munkálatok során megtisztították a nagy kerületi lakótelepeket is.

November

FELÚJÍTÁS November 4-re, a tervezett határidőre befejeződött a külső Bartók Béla út felújításának első szakasza. Nemcsak a közművek és az útburkolat újult meg, de a házak falai is megtisztultak az újbudai önkormányzat ajándékaként.

BÚCSÚ November 5–6-án tartották meg a hagyományos Szent Imre-napi búcsút. Az eseményeknek a Villányi úti templom és környéke, a Szent Imre gimnázium, valamint a körtér adott helyet.

SZENT VINCE A hajdani Gellért-hegyi szőlőművesek tiszteletére Szent Vincét ábrázoló szobrot és emlékoszlopot készített a kerületben élő Czinder Antal szobrászművész. Az alkotást november 8-án Csapody Miklós és Molnár Gyula országgyűlési képviselők avatták fel a Kerület Napja rendezvényei részeként.

VÁSÁR Tizenegy forintos vásárt tartottak az Albertfalvi Közösségi Házban november 9-én a Kerület Napja alkalmából. A szervező a Családok a Családokért Polgári Egyesület volt.

GÁTI GYÖRGY Eleven (11) színek címmel nyílt meg a Kerület Napjának előestéjén Gáti György Újbudát bemutató fotókiállítása a Karinthy Szalonban.

A KERÜLET NAPJA November 11., a Kerület Napjának fontosabb eseményei: felavatták az önkormányzat Zsombolyai utcai épületrészét; díszdiplomákat adtak át és pályakezdő pedagógusokat köszöntöttek az FMH-ban; a Lágymányosi Könyvtár felvette Karinthy Frigyes nevét; felavatták a Gárdonyi Géza Iskola díszkivilágítását; a Petőfi Musical Stúdió előadást tartott az FMH-ban; éjszakai kosárbajnokságot rendeztek a Bethlen Gábor Gimnáziumban; 11 órától elérhetővé vált a kerület megújult honlapja. A Kerület Napján a Szent Imre Kórház szülészetén tíz Újbuda-baba született, akik az önkormányzattól 111 ezer forintot kaptak ajándékba. A nap fő eseménye a Nemzeti Színházban rendezett műsoros ünnepség volt. Ezen Újbuda 75 emlékérmet vehetett át hetvenöt példamutató életutat bejárt kerületi polgár, Bodrogi Gyula és Kürti Sándor pedig megkapta az Újbuda díszpolgára címet. A műsor vezetésében közreműködtek a Múzsák csókja tehetségkutató vetélkedő győztes versenyzői.

FUTÁS A Kerület Napjához kapcsolódóan rendezték meg a városrészek közötti futást november 12-én 470 indulóval. A sporteseményt az önkormányzat sport osztálya szervezte, az Őrmezei Közösségi Ház, az Albertfalvi Közösségi Ház, a Kelen SC és a Budai XI. SE segítségével.

ÁTADÁS Befejezték a Budaörsi út 4-18. szám alatti, fővárosi védettségű, öt négyemeletes házból, 194 lakásból álló kis lakótelep 11 éve húzódó főbb felújítási munkálatait. Az átadóünnepséget november 12-én tartották meg művészek közreműködésével Lakos Imre alpolgármester jelenlétében.

KONCERT Az erdélyi Bikafalva református templom és iskolaépület helyreállítási költségeinek megteremtéséért jótékonysági koncertet rendeztek a Fonóban november 12-én.

BÁL A Szentimrevárosi Egyesület éves bálját november 12-én tartották meg a Gellért fürdőben.

VACSORA A dr. Csapody Miklós országgyűlési képviselő kezdeményezésére létrejött Márton-napi Adománygyűjtő Vacsorát november 19-én immár tizenegyedik rendezték meg, ezúttal a Park Hotel
Flamencoban.

HAVEL Prága Fesztivál volt az A38 hajón november 20. és 22. között; a programok sorában az egyik legérdekesebb esemény a Václav Havel részvételével megrendezett beszélgetés volt.

GÁLAEST A Múzsák Csókja tehetségkutató vetélkedő gálaestjét november 23-án rendezték meg a Karinthy Színházban. A szórakoztató műsor keretében hirdették ki az alkotói kategória győztesét.

GROSICS A Bikszádi úti Budai Sport Általános Iskolában november 24-én Grosics Gyula jelenlétében megemlékeztek a magyar labdarúgó-válogatott 6:3-as londoni győzelméről.

MAZSORETTEK A Budapesti Sporttwirling és Majorette Szövetség hagyományos őszi versenyét idén a Teleki Blanka Általános Iskolában rendezték meg november 26-án.

JÓTÉKONYSÁG Az albertfalvai Szent Mihály-templomban Székelyszentlélek, Bogártelke és Malomfalva árvízkárosultjai javára jótékonysági hangversenyt rendeztek november 27-én.

TENGERTÁNC November 29-én a Fonóban ismertette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Bozóki András kulturális miniszter a Tengertánc programot, amelynek keretében a népi kultúra népszerűsítésére lehet 2006-ban pályázni.

TRANZIT Dicsérő oklevélben részesült a Kosztolányi Dezső tér melletti volt Volánbusz-pályaudvar épületében létesült Tranzit Art Café kialakításáért Borsay Attila november 30-án, amikor átadták az év
építészeti nívódíjait.

December

FÉNYÁR December 2-án este a Duna-parttól a Bartók Béla úton át a Tétényi útig felgyulladtak az ünnepi díszkivilágítás fényei Újbudán is. Ekkortól lehetett látni Gárdonyi Géza szobrának díszkivilágítását. Aznap lobbant fel a Barátság tüze a Feneketlen-tó partján, köszöntve az adventet és a karácsonyi készülődést. A díszkivilágítás bekapcsolásával egy időben megnyílt a december 24-ig tartó Újbudai Karácsonyi Vásár a Móricz Zsigmond körtéren és a Kosztolányi Dezső téren. A vásár fő látványossága a Feneketlen-tóra felállított, kivilágított karácsonyfa volt.

KÖZMEGHALLGATÁS Újbuda önkormányzata képviselő-testülete december 1-jén közmeghallgatást tartott a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnáziumban. Az évek óta a legnyugodtabb hangulatú fórumon főleg albertfalvai témák kerültek napirendre. A közmeghallgatás előtt a képviselők megtekintették a külső Bartók Béla út felújított szakaszát.

FALUDY Faludy-estet rendeztek december 2-án este a Tető Galériában, a költő életművének metszetét Turek Miklós színművész válogatásában hallgathatták meg az érdeklődők.

RUDAS Másfél évig tartó építkezés eredményeként megújult a Rudas gőzfürdője, melyet december 2-án adtak át ünnepélyes keretek között.

7-ES BUSZ A Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága úgy döntött, hogy december 3-tól a 7-es buszcsalád járatai hosszabb, és részben módosított útvonalon közlekednek.

KÖZBIZTONSÁG Az Európai Jövő Egyesület közbiztonsági fórumot tartott az FMHban december 7-én Újbuda bűnözési helyzetéről Gergényi Péter fővárosi rendőrfőkapitány és Czellér Ferenc kerületi rendőrkapitány részvételével.

HADIK József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából december 7-én könyvbemutatóval egybekötött kiállítás-megnyitót tartottak a Hadik kávéházban. A tárlaton száz művész József Attila verstöredékeire készített száz grafikáját lehetett megtekinteni. A kiállítással egy időben nyílt meg a budai Karácsonyi Könyvvásár hét, a kerületben működő könyvkiadó kínálatából.

KARÁCSONY A Kelenföldiek Egyesülete és az Egészségért Egyesület december 10-én Kis karácsonyi ünnepséget rendezett a Kelenföldi Szabadidő Parkban.

CIRKUSZ Közel 3500 óvodást és kisiskolást látott vendégül az önkormányzat a Fővárosi Nagycirkuszban december 13-án.

EGYHÁZAK Újbuda egyházi elöljáróit adventi beszélgetésre hívta meg a kerület vezetése a Polgármesteri Hivatalba.

KÁPOLNA A Szent Imre kórházban december 15-én felszentelték a Szent Kozma és Damján kápolnát.

KIS CSALÁDOK A kiscsaládosok karácsonyát december 16-án délután rendezték meg az Albertfalvi Közösségi Házban.

BETLEHEMES A Fonó adott otthont a XV. Nemzetközi Betlehemes Találkozónak december 17-én. Az egész napos rendezvényen a néphagyomány anyaországbeli és határon túli művelői mutatkoztak be.

EMLÉKDÍJ Dr. Kolláth György alkotmányjogász, Majláth Mikes László humorista és Hárs István, a Magyar Rádió egykori elnöke kapta meg elsőként a Marton Frigyes Emlékdíjat. Az átadó ünnepséget december 17-én tartották meg a Mikroszkóp Színpadon. A díjat az Újbuda Baráti Kör Egyesület alapította a kortárs magyar humor atyja emlékére, aki Újbudán lakott.

NAGY CSALÁDOK A nagycsaládosok karácsonyi ünnepségét december 21-én tartották meg a Csíkihegyek utcai Általános Iskolában a XI. kerület önkormányzata szervezésében.

MŰEMLÉK December 30-án műemléki védelem alá került a Bukarest utcai volt távolsági autóbusz-pályaudvar épülete.

Újbuda Magazin (2006. 01. 09.)