Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Újbuda a Nemzeti Vágtán

Fodor Szabolcs Taksony nevű lován elsőként ért a célba az előfutamban saját csoportjában. Velünk együtt 72 településből 24 jutott tovább a vasárnapi középdöntőbe. A középdöntőből már sajnos nem jutottunk tovább.

A demecseri Gajdos Zsolt nyerte Doru nevű lovával a Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap a Hősök terén Budapesten.

Második lett Érsekhalmáról Molnár Gyöngyi Malőr nevű lovával, míg a harmadik helyezést Bordányból Virág András Katyusával érte el. Az indulók között ott volt a tavalyi győztes Bácsalmás, és a 2008-as nyertes, Nyíregyháza városa is. Budapest - Újbuda, Zirc, Bordány, Érsekhalma, Tényő, Abaliget, Balatonalmádi, Mezőgyán, Tata, Nyíregyháza, Gyugy, Demecser, Hollókő, Bácsalmás, Szentkirály, Szigliget, Kaposvár, Zamárdi, Komádi, Komárom, Sarkad, Agárd, Cegléd és Mogyoród lovasai mérték össze tudásukat a vasárnapi középdöntőkben.

A győztes város 20 millió forintot, az elő- és középdöntő futamgyőztesei pedig egymillió forintot kapnak. Vasárnap ott lesznek a tavalyi és a tavalyelőtti győztesek - Bácsalmás és Nyíregyháza - lovasai is.