A március 3-ai népszavazási fórumot - talán nem véletlenül - a Szent Imre Gimnázium dísztermében tartották, a méretes terem ugyanis kétharmadáig megtelt érdeklődőkkel.
A beszélgetésre Kerekes Sándor professzort, a Corvinus Egyetem rektorhelyettesét, Klinghammer István professzort, az ELTE egykori rektorát, Szocska Miklóst, a SOTE Menedzserképző Intézetének igazgatóját, valamint Dr. László Imrét, a Szent Imre Kórház főigazgatóját hívták meg.
Klinghammer István elsőként felszólalva elmondta, az első diploma megszerzését mindenki számára elérhetővé kell tenni, hiszen a felsőoktatás maga is a közjó része. Az arra érdemeseket azért is kell az államnak taníttatni, mert későbbi tudásuk a társadalom és az egész ország javára válnak, másokat is munkához és jövedelemhez segítve ezzel - tette hozzá az egyetemi tanár. A professzor hozzátette, az oktatás, mint egy jövőben megtérülő beruházás jobb befektetés az államnak, mint egy autópálya.
Dr. László Imre főigazgató elmondta, fontos, hogy az állampolgárok a vizitdíj szerepéről a megfelelő információk birtokában döntsenek. Ennek szellemében kifejtette, mivel a vizitdíj az éves költségvetés mindössze 1%-át teszi ki, az ebből befolyt összeg kétharmadát (a kötelező 30% helyett) a kórházi dolgozókhoz juttatják vissza, amely nélkül már sokkal nehezebb lenne az intézmények élete. Más kórházak már kisebb beruházásokat is megvalósítottak a vizitdíj segítségével, például kórházi ágyakat vásároltak - tette hozzá az igazgató.
T. D. - ÚjbudaTV (2008. 03. 04.)
Kapcsolódó cikkek:
Fórum a népszavazásról (2008. 03. 04.)
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |