Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Új medencét adtak át a Nyéki Imre Uszodában

Új medencét adtak át a Nyéki Imre Uszodában

Új gyermekmedencével büszkélkedhet a Nyéki Imre Uszoda szabadtéri strandja. Az uszoda 20 éves jubileumán az igazgató elmondta, folyamatosan fejlődni kell, hogy megtartsák vendégeiket.


Az 1988-ban megnyitott Kondorosi úti uszodának az évek során sok új helyzethez kellett alkalmazkodnia. A 20 éves jubileumát ünneplő uszoda szülinapján a polgármester is azt emelte ki, hogy az évek során a létesítmény mindig is képes volt a fejlődésre. 


A szalag átvágása után a gyerekek önfeledten ugráltak a vízbe, ami kifejezetten a pancsolóknak épült. Az igazgató Csikán József hozzátette, ma már sajnos egyre csökken az uszoda látogatottsága, ezért folyamatosan meg kell újulniuk. 


Ennek szellemében szervezett programokkal, mint például vízi tornával, nyugdíjas tornával és gyerek programokkal próbálnak kedveskedni a vendégeknek.

T. D. - ÚjbudaTV (2008. 06. 30.)