Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 2. hétfő, Melinda, Vivien

Új bankfiók nyílt a Bartók Béla úton

Csütörtökön megnyitotta kapuit a Budapest Bank 105., Bartók Béla úti kirendeltsége, amely banki szolgáltatásaival egyaránt várja a lakossági és mikrovállalati ügyfeleket.

A nyitás alkalmából az új egységben a lakossági ügyfelek hat hónapon keresztül kedvező feltételek mellett nyithatnak folyószámlát, illetve köthetik le megtakarított pénzüket.

Az ünnepélyes megnyitón Fodor Tamás, a Budapest Bank lakossági értékesítési vezetője elmondta: "Nagyon örülünk, hogy ügyfeleink a városnak már ezen a forgalmas részén is megtalálják a Budapest Bankot. Biztos vagyok benne, hogy az új fiók egyszerűbbé, kényelmesebbé teszi az itt élők és dolgozók mindennapi pénzügyeinek intézését. Értékesítési stratégiánk kialakításakor arra törekedtünk, hogy ügyfeleinket több csatornán keresztül, több úton is kiszolgálhassuk. Stratégiánkban ugyanakkor a fiókokban végzett munka is kiemelt szerepet játszik, hiszen az ügyfelek pénzügyeik intézésekor igénylik a személyes kapcsolattartás lehetőségét."

Az új egység megnyitása alkalmából Nagy Éva kirendeltség-vezető átadta a Budapest Bank 500 ezer forintos szakképzési támogatását a Szókratész Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola igazgatójának, Dr. Szekeres Lászlónénak.

Az Bartók Béla út és a Ménesi út sarkánál található új kirendeltség (1114 Budapest, Bartók Béla út 41.) munkatársai hétfőn 8:00 és 15:00, kedden, szerdán és pénteken 8:00 és 16:00, csütörtökön pedig 8:00 és 17:00 óra között várják lakossági és mikrovállalati ügyfeleiket. Az új Budapest Bank egységben működő bankjegykiadó automata a nap 24 órájában elérhető.

Gigi-Újbuda TV (2008. 06. 26.)