Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Találkozót tartott a Ciszterci Diákkör

A Szent Imre Gimnázium tükörtermében tartotta meg havi találkozóját a Ciszterci Diákszövetség, melynek előadó vendége ezúttal Hoffmann Tamás polgármester volt. A kerület vezetője Újbuda múltjáról, az önkormányzat eredményeiről, fejlesztéseiről, a jövőbeni tervekről beszélt.

A Ciszterci Diákszövetség 90 évvel ezelőtt a régi Ciszterci Gimnáziumban alakult meg, melyet az intézmény államosításakor betiltottak. - Mikor a rendszerváltás után a gimnázium visszakerült a rend kezébe, a Diákszövetség is újjáalakult csupa öregemberrel, de ma már vannak fiatalabb öregdiákjaink is - meséli derűs mosollyal Dr. Visontai József, a Diákszövetség elnöke. A több ezer tagot számláló szervezet minden hónapban egyszer klubdélutánt rendez, amelyre rendszerint egy tudományos, vagy művészeti életben jeleskedő öregdiákot kérnek fel ismeretterjesztő előadás megtartására. A szövetség ezúttal azonban Hoffmann Tamás polgármestert hívta vendégül, hogy a kerület jelenéről, és jövőjéről tartson előadást a megjelenteknek. A polgármester az önkormányzat eddigi eredményeiről, tervezett feladatairól és a Szentimrevárost érintő fejlesztésekről számolt be.