Sokan nem tudják, hogy Újbuda területén egykor virágzó bortermelés folyt - erről rengeteg szőlőültetvény és borospince emléke tanúskodik a Gellért hegyen. Azt is kevesen tudják, hogy évszázadokkal ezelőtt a Citadellán óriási szüreti mulatságokat tartottak az itt élők. Sajnos az 1870-es évek végén egy járvány a fél országban elpusztította a ültetvényeket az újbudai szőlőfürtöket sem kímélve. Fodor Vince alpolgármester, a program kezdeményezője elhivatott környezetvédő, aki szerint ez a rendezvény kiváló alkalom arra, hogy a kerületi 'zöld' szervezetek bemutatkozzanak, az idelátogatók pedig kikapcsolódjanak a finom mustok és jó borok társaságában. Az alpolgármester úgy gondolja, az időseknek nagy szerepük van a fiatalok jó útra való nevelésében: felhívhatják a figyelmüket a természet és a környezet védelmére és tiszteletére. A rendezvényen nyilvánosságra hozták az úgynevezett Zöld Nyilatkozatot is, amelyet aláírhattak mindazok, akik fontosnak tartják a környezet védelmét és megóvását. Az érdeklődőket nemcsak a színpadon, hanem rendezvény egész területén igazi szüreti programokkal várták: zenével, tánccal, kirakodóvásárral, kézműves foglalkozásokkal, sőt, az Edömér utcában egy igazi lovaskocsi is végigvonult. A szervezők a gyerekek mellett a felnőttek szórakoztatására is gondoltak, ők versenyre kelhettek a 'legfélelmetesebb madárijesztő', avagy a 'legszebb madárijesztő' díjért. A természetet és a virágokat kedvelők árvácskát is örökbe fogadhattak, a hivatal ugyanis idén is több mint tizenegyezer árvácskát ajándékozott az odalátogatóknak. Molnár Gyula polgármester a must kóstolgatása közben elmesélte, régen a bor bizony nemcsak a szüretről és a mulatozásról szólt, a kiváló nedűért keményen meg kellett a gazdáknak dolgozni, és ez most sincs másként a valódi termelők esetében. Az igazán jó bor elkészítéséhez erő, kitartás és annál inkább egy dolgos közösség összetartó munkája szükséges. Tehát először a munka, de utána jöhet a jól megérdemelt mulatság! A rendezvényt ennek a gondolatnak a szellemében szervezték meg - mesélte a polgármester. Sajnos Újbudán már csak néhol sarjad szőlőtőke, de a kerület a hagyományokat, a mulatságokat és a bor szeretetét igyekszik megőrizni. Hiszen ne feledjük, borban az igazság!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |