Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Szobrot kaphat Cseh Tamás

Szobrot állítana Újbuda önkormányzata a 2009-ben elhunyt Cseh Tamás énekes-dalszerzőnek a fővárosi Gellért téren. A beterjesztésről szerdán szavaz a Fővárosi Közgyűlés.

Az egészalakos szobrot Majoros István szobrászművész készíti, aki a megbízást meghívásos képzőművészeti pályázat keretében nyerte el. A kétosztatú kompozíció mind a neves énekest, mind a Bakonybélen indiántábort működtető, Füst a szemében nevet viselő "indián törzsfőnököt" megjeleníti az ágyékkötőt viselő, életnagyságú fiatal férfi bronzalakjában, illetve a figura mögötti üvegfalra vetülő pódiumon éneklő gitáros "árnyképe" által - olvasható az előterjesztésben.

A szobrot a Gellért téren állítanák fel, a tér Budafoki úthoz közelebb eső, parkosított részén, a leendő 4-es metró kijáratával szemben. Az előterjesztés kitér arra, hogy a mű felállításával és karbantartásával kapcsolatos költségek a XI. kerületi önkormányzatot terhelik. A határozati javaslat szerint a szobron olvasható lenne a művész neve, születésének és halálozásának évszáma, valamint a Nincsen más című dal négy sora.

Nem ez lesz az első, Cseh Tamás előtt tisztelgő köztéri alkotás; 2011-ben a Heves megyei Gyöngyössolymoson avattak fel egy, a művészt ábrázoló domborművet.