Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 12. vasárnap, Ernő

Színészhangok a BKV járatokon

Mostantól a BKV legforgalmasabb járatai közül jónéhányon már minden nap találkozhatunk Hegyi Barbarával,  Rudolf  Péterrel, Nagy-Kálózy Eszterrel, Szerednyei Bélával, és Pusztaszeri Kornéllal. A közlekedési vállalat nemcsak riogatni szeretné az utasokat az állandó szigorításokkal, de meg is nyerné magának közönségét azzal, hogy kellemesebb körülményeket biztosít utazás közben.
A napokban már minden tömegközlekedésen utazó hallhatta népszerű színészeinket, amint bemondják a következő megálló nevét, sőt itt-ott kis érdekességgel, kulturális ízelítővel fűszerezik a szimpla utastájékoztató szöveget. Ezzel - a BKV reményei szerint - sikerül színesebbé tenni az utazást az érintett járatokon. A hangbemondás külön érdekessége, hogy egy vonalon nem egy színész hangja hallható csupán, hanem egymás után mind az öt művésszel találkozhatunk. A BKV Zrt. újabb, utasbarát intézkedéséről a Moszkva téren tartott rendhagyó sajtótájékoztatót Dr. Székelyné Pásztor Erzsébet, a közlekedési vállalat kommunikációs igazgatója és a hangjukat a BKV-nak "kölcsönző" színészek. A sajtó képviselői egy próbaúton is megvizsgálhatták, kinek melyik hang cseng jobban. Az eseményen elhangzott, az első ütemben a 7-es buszcsalád járművein és a 4-es és a 6-os villamoson utazók találkozhatnak majd az új hangos utastájékoztatással. Később, a bevezetés második szakaszában pedig a 2-es, a 3-as metrón és a Millenniumi Földalattin is megszólalnak majd a színészhangok. A BKV történetében egyébként van hagyománya annak, hogy híres emberek mondják be az információkat.