Az utóbbi időben egyre több olyan kezdeményezéssel találkozunk, amelyet bevonandó aprópénzeink utolsó lehetséges hasznosítását célozzák meg. Balázs Gyula önkormányzati képviselő azzal az ötlettel kereste fel a Vicus Alapítványt, hogy az apró pénzek gyűjtésével segítsék az újbudai gyerekek táborozását.
Sok kicsi, vagy mondhatjuk úgy, hogy sok apró sokra megy. Viasz Margit a Vicus Alapítvány elnöke arról tájékoztatott bennünket, hogy már elkezdték tervezni azt, hogy a kerület minnél több intézményébe, bevásárló központjaiba elhelyezhessenek aprógyűjtő gömböket, ehhez kérik az Önkormányzat támogatását és segítségét.
Veresné Karjcár Izabella alpolgármester kérdésünkre elmondta, hogy az ügyfélszolgálatokon és a hivatalos helyeken mindenképpen lesznek pénzgyűjtő helyek, de más elképzelésekben is partnerek lesznek.
Viasz Margit azt mondta, hogy az akció december elejétől egészen márciusig tart, ekkor a begyűlt összegre pályázatot írnak majd ki. Pályázhatnak iskolák, civil szervezetek, egyházak - gyakorlatilag mindenki, aki a gyermekek nyári szabadidős foglalkozásainak táborainak megszervezésében jeleskedni szokott.
A cél az, hogy ebből az adományból minnél több olyan rászoruló gyereket tudjanak támogatni, akiknek egyébként nem megoldott a nyári szünidőben való elhelyezése. A legfontosabb, hogy legyen egyre kevesebb a csellengő felügyelet nélkül kószáló gyerek Újbudán.
Az alapítvány nevében is kérjük Újbuda lakosságát, hogy ezektől az egyébként is bevonásra kerülő 1-2 forintosoktól jó szívvel szabaduljanak meg, hiszen adományuk igazán nemes célt szolgál.
VK - Újbuda ÚJSÁG (2007. 10. 31.)