Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Simicskó István: az emberek lelki egyensúlyát kell megteremteni

Tizenkét éve országgyűlési képviselő Simicskó István. Mint az Újbudának elmondta ez idő alatt szakterülete, a nemzetbiztonság ügyei mellett a nemzeti értékek védelmén dolgozott. Ezt a munkát szeretné folytatni a következő ciklusban is.

Az elmúlt években több olyan törvényjavaslatot is befogadott a Parlament, amelyet bár ellenzéki képviselőként terjesztett be Simicskó István, mégis teljes egyetértést váltott ki, hiszen a hungarikumok őrzéséről, védelméről szólt. Ezek közé tartozott az a javaslat is, amely ősi magyar állatfajok védetté nyilvánítását kezdeményezte. Előretekintve a képviselőjelölt úgy fogalmazott, a következő időszakban a legfontosabb Magyarország polgárainak lelki támogatása, a nemzeti összefogás megteremtése. Természetesen a gazdasági körülmények javítása is fontos cél, a hétköznapok pénzügyi nehézségeinek könnyítése, a rezsiköltségek csökkentése a háztartásokban. Simicskó szerint Albertfalva és Kelenföld területén régóta aktuális feladat a lakótelepen élők helyzetének könnyítése, a városrészek bekapcsolása a város vérkeringésébe.