Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Ruhagyűjtési akció a Vöröskeresztnél

A világ egyik legnagyobb informaikai vállalatának magyarországi szervezete a kerületi Vöröskereszttel szervezett ruhagyűjtési akciót november 9-én. A társadalmi felelősségvállalást fontosnak tartó cég a jövőben is partnerségben kíván maradni a segélyszervezettel.

A XI. kerületi Vöröskereszt örömmel vállalta a partnerséget ebben a kezdeményezésben, hiszen napjaink gazdasági körülményei mellett egyre több nehéz helyzetbe került ember keresi fel az Erőmű utcai irodát.

A ruhagyűjtési akció keretén belül mintegy 500 kg jó minőségű használt ruhanemű gyűlt össze, melyet november 9-én a kerületi Vöröskereszt bázisán osztottak szét a rászorulók között. Az eseményen részt vettek a vállalat munkatársai is, akik így az adományozás mellett közvetlen részesei lehettek a segítségnyújtásnak. Az akcióban résztvevők közel 50 fő részére gyűjtöttek bőségesen ruhaneműt.