Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 14. csütörtök, Aliz

Ökörsütéssel ünnepel a Corvinus

A kar az Corvinus Egyetem egyesítése előtt Államigazgatási Főiskola néven működött.

Október 5-én tartották sok programmal egybekötve a Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karának 30 éves születésnapját. A szervezők ökröt sütöttek és gulyást főztek, s a látogatóknak emellett még borkóstolásra is volt lehetőségük. A kar külföldi diákjai műsorral kedveskedtek a megjelenteknek, s az egész napos rendezvényen zenés programoknak adott helyet a színpad.

Imre Miklós dékán elmondta, hogy a kezdeti nehézségek után egyenesbe jött az egyetem. Sok tapasztalatot gyűjtöttek, de a legnagyobb kihívás még mindig az, hogy lépést tudjon tartani intézményük az informatika legújabb térhódításaival. Az elektronikus ügyintézés sajátosságainak megismertetése a hallgatókkal fontos feladatnak. Szakmai megújulásra van szükség ahhoz, hogy ezekre a változásokra megfelelően tudjanak reagálni.

Z. A. - Újbuda WEB (2007. 10. 10.)

LEGFRISSEBB
×