Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

Nosztalgiavillamosok Kamaraerdőn

Szeptember 30-án vasárnap újra villamosnap lesz Kamaraerdőben a 41-es villamos Kamaraerdei Ifjúsági Park végállomásán.

A rendezvény Budapest Főváros Önkormányzata, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV által szervezett 125 éves hév- és villamosközlekedés ünnepi rendezvénysorozat részeként egész nap ingyenesen látogatható. 9 óra 10 és 15 óra 30 között 20 percenként indulnak a nosztalgia villamosok Újbuda-központtól Kamaraerdőbe, illetve gyerekprogramok és járműkiállítás lesz.

A nosztalgia villamosokon 400 forint lesz a viteldíj a szokásos gyerekkedvezménnyel, felszállás céljából a két végállomás között csak Budafok kocsiszín és Budafoki elágazás megállóhelyeken állnak majd meg, leszállás céljából pedig ott, ahol a leszállási szándékot a személyzetnek jelzik. A rendezvényen gyerekek és felnőttek egyaránt találnak szórakoztató programot.

A villamos-közlekedéshez, környezettudatossághoz és a 125 éves évfordulóhoz kapcsolódó kvízen nyereményekkel jutalmazzák a helyes válaszokat. A kicsiket múzeumpedagógiai foglalkozással és színezéssel várják. Lehetőség lesz papírmakett és hűtőmágnes készítésére, óriás puzzle kirakására, memóriatesztelésre, fényképezkedésre korhű kalauz ruhákban, kismotorozásra vonalhálózati térképes szőnyegen és egy Ikarus buszban levő élő, interaktív mini-világ kiállítás megtekintésére.

A látogatók ízelítőt kaphatnak a nagy sikerű retroplakát kiállításból, illetve megtekinthetnek egy makett- és egy szakmai kiállítást is. A Zöld Zebra Állatmenhely Alapítvány jóvoltából lesz állatsimogató és örökbefogadási lehetőség is.

Nosztalgia járatok menetrendje az Újbuda-központ és Kamaraerdő között vasárnap

UV

Újbuda-központ: 9:10, 10:30, 11:50, 13:10, 14:30

Kamaraerdő: 9:50, 11:10, 12:30, 13:50, 15:10

1074

Újbuda-központ: 9:30, 10:50, 12:10, 13:30, 14:50

Kamaraerdő: 10:10, 11:30, 12:50, 14:10, 15:30

FVV csuklós

Újbuda-központ: 9:50, 11:10, 12:30, 13:50, 15:10

Kamaraerdő: 10:30, 11:50, 13:10, 14:30, 15:50

436

Újbuda-központ: 10:10, 11:30, 14:10

Kamaraerdő: 10:50, 13:30, 16:10

611

Újbuda-központ: 10:10, 12:50, 15:30

Kamaraerdő: 12:10, 14:50