Nők egyenruhában

- Az egyenruhába bújt szebbik nem képviselői láttán sokakban felmerül a kérdés: mi késztet egy nőt arra, hogy a férfiszakmaként számon tartott rendőri pályát válassza? Hanula Gabriella: - Mindketten 10 éve vagyunk a hivatásos szakmában. Magam részéről azt mondhatom, hogy érettségi után a magánszektorban sokkal nehezebbnek láttam aboldogulást, előfordul, hogy nem jelentik be a dolgozókat (így a nyugdíj - előtakarékosság is nehézkesebb), míg az állami szférában ez biztosított, tehát egy létbiztonságot is nyújt, ami nagyon fontos. Édesapám határőr volt annak idején, tehát tudtam mire vállalkozom, ez volt a második tényező, amiért úgy gondoltam, hogy érdemes belevágni. szerintem sok különbség nincsen, hogy férfiként vagy nőként rendőr valaki, a feladataink ugyanazok. Valóban, a fiúk jobban vigyáznak ránk, ennek ellenére a feladatainkat ugyanúgy el kell látnunk. Nem érzem úgy, hogy nőként veszélyesebb lenne rendőrként dolgozni, hiszen ugyanolyan helyzetekben kerülünk, mint férfi kollégáink. Persze, ők erősebbek, de igyekszünk keményen sportolni, edzeni, hogy jó formában legyünk. Sipos Ibolya: - Személyes indíttatás volt, mert az édesapám ittas vezetés miatt halt meg, úgy gondoltam, hogy ha csak egy nappal, egy héttel, vagy akár egy hónappal is többet lehet együtt egy család, már úgy is megéri hogy az ittas vezetőket elkapjam és tanuljanak a hibáikból. - Milyen benyomásokkal távoznak Marosvásárhelyről? Miután betekintettek a helyi közösségi rendőrség munkájába, mi az, ami eltér, mimutat hasonlóságokat? Hanula Gabriella: - Itt nincsen annyi papírmunka, egyszerűbben intéznek el dolgokat, feljelentéseket. Sipos Ibolya: - Szervezettebbnek tűnik, és sokkal több jogköre van az itteni közösségi rendőrségnek, mint Magyarországon. Egyrészt a felszereltség is más: itt ugye fegyverük is van, míg nálunk a közterület-felügyeleten dolgozó kollégáknak nincsen se bilincsük, csupán gázsprayük és gumibotjuk. Dobrádi Pál: - Én először járok Romániában is, nemcsak Vásárhelyen, és különben feltűnt nekem ebben a városban a rend, az utcák, közterületek tisztasága. Ez mindenképpen példaértékű, ebből van amit tanulnunk. Volt szerencsénk betekinteni az itteni életbe, a közösségi rendőrség munkájába és azt kell mondjam, hogy szinte ugyanúgy történik minden, mint nálunk, teljesen otthonosan éreztük magunkat: az önkormányzatnak és a város közrendjéért, felelünk mi is a kisebb fokú szabálysértések orvoslása a feladatunk. Természetesen nálunk is az állami rendőrség van a bűnözők nyomában, de azon részekért, amelyek az emberek biztonságához és jó közérzetéhez tartoznak a mindennapokban, mi felelünk. Joósz Gyula: - Nagyon sok mindent láttunk Vásárhelyen, ami hasznosítható számunkra. Szorosabbra lehet fűzni a kapcsolatot a lakossággal. Megnyugtató volt a lakosoknak a bizalma, amivel itt fogadták a rendőröket. Nálunk ez így még nem működik, még kell lépnünk előre ezen a téren. - Nemrég a Marosvásárhelyi Közösségi Rendőrségnél nagyméretű létszámcsökkentésre került sor, 100 személytől kellett megválni. Önök milyen létszámmal dolgoznak? Dobrádi Pál: - Magyarországon most vagyunk túl egy kormányváltáson, így nem tudni pontosan, hogyan alakulnak a továbbiakban a dolgok. Létszám tekintetében azt kell hogy mondjam, hogy mi lényegesen kevesebb emberrel dolgozunk, kicsit más szervezésben. Például nálunk kevesebb rendőr van kint gyalogosan az utcákon, általában gépkocsival járőrözünk, de a mi feladatainkat egy ún. kerületőri gárda segíti, ami például Vásárhelyen ismeretlen. Ők is az önkormányzat alkalmazottai, de nincs hivatalos személyi státusuk, nincs hatósági jogkörük. Ha őket is odaszámítjuk, akkor nagyjából feleakkora létszámmal dolgozunk, mint a vásárhelyi kollégák a csökkentett változatban. Újbuda és Marosvásárhely lakossága számbelileg megegyezik, mindkét esetben 140 ezer fő. Mi, a kerületőrökkel együtt kb. 50-en vagyunk, ebből intézkedésre jogosult közterület-felügyelő 13 van. A kerületőrökkel együtt le tudjuk fedni a területet, el tudjuk látni feladatainkat, mivel gépkocsikkal dolgozunk. A kerületőreink diszpécserközponton keresztül jelzik az utcákon történő rendellenességeket, és a legközelebbi járőrautó a helyszínre siet. - Marosvásárhelyen gyakran előfordul, hogy a tömegközlekedési járatokon az ellenőr mellett jelen van egy közösségi rendőr. Újabban egy városi tanácsi határozat szerint csendőrök is jelen lennének a buszokon... Magyarországon van-e erre példa? Dobrádi Pál: - Magyarországon nincsen erre példa. Nehéz válaszolni, mert nem tudom, hogy a közlekedés Vásárhelyen hogy van megoldva. Tudni kell, hogy a fővárosi közlekedési vállalat a budapesti önkormányzatnak egy önálló vállalata. Csak az ellenőrök vannak, a közösségi rendőrök meg csendőrök ilyen jogkörrel nincsenek felruházva, és nincsen is rá igény. De a tény, hogy egy csendőr vagy rendőr jelen van a buszon, önmagában üdvözlendő, mivel gondolom, elfeledkeznek a kulturált viselkedésről. Az utasok biztonsága érdekében nálunk is van metrórendőrség, az állami rendőrség keretében. Hanula Gabriella: - Ami viszont rokonszenves volt, hogy Marosvásárhelyen néhány buszban felfedeztük a figyelmeztetést, hogy vigyázzanak értékeikre az utasok. Azt gondolom, hogy ezt otthon tolmácsolni fogjuk az illetékeseknek. Mi persze próbálunk bűnmegelőzés szempontjából odafigyelni az emberekre, de az ember ugye vizuális, jobban megjegyzi, amit lát, mint amit hall egy előadáson. - Mennyire jellemző a zsebtolvajlás az újbudai tömegközlekedési járatokon? Hanula Gabriella: - Számokat nem tudok mondani, de Budapesten sajnos jellemző. Ugyanakkor a trükkös lopások, csalások nagyon elszaporodtak. A kerületünkben például az első félévben közel 200 ilyen eset történt. Idős emberekhez mindenféle indokkal becsöngetnek vadidegenek, azt állítják, hogy gáz- vagy vízszerelők, valamely közüzemi társaságtól jöttek, felmérik a terepet. Legalább hárman dolgoznak, amíg egyik eltereli az idősek figyelmét, addig a másik összeszedi és kiviszi a lakásból az értékeket. Amennyiben értékes festményeket láttak, sajnos előfordult, hogy néhány nap múlva rendőrként visszamentek, és arra hivatkoztak, hogy két nappal ezelőtt biztos jártak ott valakik, de nem azok voltak, akiknek mondták magukat, hanem bűnözők, és úgymond ujjlenyomatvételre vagy egyéb, rafinált indokokkal elviszik a festményeket vagy egyéb tárgyakat a lakásból. - Marosvásárhelyen előfordul, hogy a közterületen illegálisan sátrat vernek roma nemzetiségű személyek, akiknek eltávolítása szintén a közösségi rendőrségre hárul. Újbudán mi a helyzet ezen a téren? Dobrádi Pál: - Újbudán a közösségi rendőrségen belül kisebb alcsoportok vannak: vannak, akik közlekedéssel, mások graffitikkel, és van, aki a hajléktalanokkal foglalkozik. Ez utóbbi én vagyok. A hajléktalanok kapcsán van egy koncepciónk, amelyet az igazgatónkkal, dr. Kovács Sándorral együtt dolgoztunk ki, és az önkormányzat jóváhagyta. A dolognak az a lényege, hogy ezt a problémát teljesen felszámolni nem lehet, senki nem tudja. Az a célkitűzésünk, hogy a forgalmas helyeken, mint például helyi viszonylatban Marosvásárhely főtere, egyáltalán ne legyenek jelen. Viszont a távolabb eső területeken, ahol a lakókat nem zavarják, kénytelenek vagyunk elviselni a hajléktalanokat. Inkább efelé hajlunk, és ez másfél éve működik, meg lehet velük értetni, hogy ha elmennek oda, ahol senkit nem zavarnak, akkor megtűrjük őket. Sajnos ez a jelenség a 21. század velejárója. A koldulást törvény szabályozza, Magyarországon a koldulás nem tiltott, csak az agresszív koldulás, a zaklatás. - Mi a helyzet a prostitúcióval? Sipos Ibolya: - A prostitúció ugyanígy törvényi szabályozás alatt van. Az állami rendőrség közrendvédelmi osztálya akciókat szervez a prostitúció felügyeletére. A szolgálatos rendőrök rendszeresen ellenőrzik a lányokat, hogy megvan-e az egészségügyi papírjuk. Háromhavonta el kell menniük nőgyógyászhoz, aki ad igazolást, hogy nincs semmiféle fertőző betegségük. Ha megszegik a törvényt, bíróság elé kerülnek, pénzbírságot szabnak ki, és ha nem fizeti ki, akkor letöltendő büntetéssé alakítják... Menyhárt Borbála