Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Mérei emlékplakett

Idén 50 éves a Mérei Ferenc Általános Iskola, Szakiskola és Felnõttoktatási Gimnázium. A megemlékezés-sorozat utolsó állomásaként, december 9-én, egy Mérei emlékplakett átadással egybekötött ünnepi műsort készített az iskola.
Fél évszázad hosszú idő. Ezt a Mérei Ferenc Általános Iskola vezetősége is jól tudja, éppen ezért ünnepelték több hónapon át tartó rendezvénysorozattal a suli fennállását. Először egy iskola történeti kiállítást nyitottak meg a nagyközönség előtt. Az itt bemutatott tablókon bárki megismerkedhetett az intézmény történetén túl a suli szellemiségével. Számtalan kép, oklevél, relikvia segítette a múlt idézést. A tárlat megnyitójának napján került bemutatásra az iskola évkönyve is. A 32 oldalas szerkesztett kiadvány az iskola története mellett, az ott dolgozó és dolgozott tanárok teljes névsorán túl az intézmény mai helyzetét is pontosan megmutatja, bemutatja az olvasónak. De minden jónak vége lesz egyszer. Így van ez a jubileumi évforduló megünneplésével is. Ennek a befejezésnek december 9-én délután jött el az ideje. A Mérei Ferenc Általános Iskola tornatermében Szőke László, igazgató beszédét követően Molnár Gyula köszöntötte a megjelenteket. A polgármester fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az elmúlt 50 év nem volt mindig könnyű az iskola számára, de természetesen voltak „fénykorai” is a sulinak. A 80-as években például volt olyan év, amikor 6 osztályt kellett indítani párhuzamosan, annyi első osztályos jelentkezett. A beszéd vége felé Molnár Gyula elmondta azt is, hogy látja az iskola-vezetés, a tanárok, a szülők igyekezetét azért, hogy még sok ilyen szép éve, időszaka lehessen az sulinak. A köszöntőket a 30 darab Mérei emlékplakett átadása követte, melyet többek között kerületünk számos politikusa vehetett át, így Molnár Gyula, kerületünk polgármestere, Bács Márton, kerületünk alpolgármestere, Lakos Imre, kerületünk alpolgármestere, Görög András, képviselő, valamint Szőke László képviselő. Szintén plakettet vehetett át a Mérei Ferenc Általános Iskola, Szakiskola és Felnõttoktatási Gimnázium valamennyi igazgatója. Továbbá szülők, egykori és mostani pedagógusok, valamint az iskola egyéb dolgozói részesültek ebben a megtiszteltetésben. És az emlékplakettet valóban elismerése jeléül, köszönetének kifejezéseképpen adta át az iskola igazgatója, mindazoknak, akik segítették Mérei Ferenc Általános Iskola, Szakiskola és Felnõttoktatási Gimnáziumot az elmúlt 50 esztendőben.