Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Még egyszer a népszavazási eredményekről

Még egyszer a népszavazási eredményekről

Kupper András a legutóbbi testületi ülésen napirend előtti felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a mindenkori szavazási eredményt mindig azokhoz kell mérni, akik véleményt nyilvánítottak, így az újbudai eredményeket mutató, az újságban megjelent táblázat véleménye szerint megtévesztő. 
Kétségtelenül fontos szempont, hogy mennyi az egy irányba mutató szavazatok aránya, az is lehetséges , hogy az OVB adatközlése nyomán volt olyan hírközlő, aki így tájékoztatta a nyilvánosságot, azonban helyesen mégiscsak úgy kellett volna megjelentetni az adatokat, hogy a kórházi napidíjat a választók 75%-a, a vizitdíjat 73%-a, a tandíjat pedig 72%-a utasította el - véli Kupper András. 

Ugyanakkor felszólalásban arra kérte a kerület polgármesterét, hogy Újbuda Önkormányzata saját költségvetéséből fizesse ki a háziorvosi praxisok biztonságos működtetéséhez szükséges pénzeket. 
Újbuda költségvetése rendelkezik azokkal a tartalékokkal, amelyekkel garantálni tudja a betegellátás biztonságát, a praxisok anyagi támogatását. Emellett arra kérték Molnár Gyulát, hogy csatlakozzon Kósa Lajos, Debrecen polgármestere által az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ellen kezdeményezett próbaperéhez. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere bejelentette, hogy a bíróságon pert, a Gazdasági Versenyhivatalnál pedig eljárást indít az OEP ellen.

ÚJBUDA MÉDIA (2008. 03. 26.)

Címkék: