Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 1. péntek, Tihamér, Annamária

Már tudják, miért habzik a Feneketlen-tó!

A környékről beszivárgó, sót tartalmazó talajvíz miatt habzik a budapesti Feneketlen-tó - közölte a Fővárosi Önkormányzat sajtóirodája


A közlemény szerint a megoldás vagy a sótartalom ionizálása lehet, vagy a tó vizének megszűrése.

Mint írták, vizsgálatok folynak a vízszintcsökkenés okának feltárására és megakadályozására. Erre a feladatra a Fővárosi Önkormányzat 10 millió forintot különített el, és várhatóan a jövő év elején készítik el a talajvízfigyelő kutakat, vízmércét és egy csapadékmérőt is felállítanak. A költségeket a főváros a XI. kerülettel közösen viseli - tették hozzá.

A 70-es években már volt hasonló vízszintcsökkenés, akkor magától helyreállt a vízszint - áll a közleményben.

A Feneketlen-tó a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában van, de szerződés alapján a Feneketlen-tavi Horgász Egyesület a kezelője.

Rétvári Bence (KDNP), a XI. kerület egyik országgyűlési képviselője áprilisban azt közölte: szakértők szerint valószínűsíthető, hogy a tó vízszintje a 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri és Fehérvári úti állomásának építése során történő vízkiemelések miatt csökkent.

Molnár Gyula (MSZP) polgármester április végén felkérte a Műegyetem szakértőit, hogy állapítsák meg a vízszint és a vízminőség változásának okát, és tegyenek javaslatot az esetleges beavatkozásokra. A szakvéleményre hivatkozva júniusban közölte: a rendelkezésre álló adatok alapján "a tó vizének csökkenése nem hozható közvetlenül összefüggésbe a metró építésével", a 40 centiméteres hiány természetes, vízpótlással rendezik a helyzetet.

stop.hu - MTI (2008. 11. 13.)

LEGFRISSEBB
×

A második félidő a fejlesztéseké  

A gyermekek és az egészségügy állnak a ciklus fejlesztéseinek középpontjában, a parkolási és zöldítési intézkedésekkel pedig az élhetőséget javítaná Hintsch György alpolgármester.