Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 28. hétfő, Simon, Szimonetta

Magyar Termék Nagydíjat kapott a Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda

2013. szeptember 4-én 16. alkalommal adták át a Magyar Termék NagydíjŸ kitüntetéseket, melyeket idén minden eddiginél több, összesen 65 pályázó 78 pályázata érdemelt ki. A pályázat célja idén is az, hogy elismerje és díjazza a kiváló minőségű Magyarországon gyártott, és forgalmazott termékeket, szolgáltatásokat, elősegítse a minőségtudatos szemléletet, valamint hogy a gyártók, termelők és szolgáltatók ösztönzésével emelje a fogyasztóvédelem általános szintjét. A nyertesek, a hagyományhoz híven, a Parlament Felsőházi Termében vehették át a kitüntetéseket.

A nyertesek között található a Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda is, mely évente több mint 400.000 vendéget fogad. A szecessziós stílusban épült létesítmény 1918-ban nyitotta meg kapuit, majd hullám strandfürdővel, később pezsgőfürdővel bővült. Az eredeti hullámgép, amelyet 1927-ben helyeztek használatba, még mindig működik, a fürdő és Európa jellegzetességeként. A fürdőben szinte valamennyi gyógyszolgáltatás igénybe vehető, komplex gyógyfürdőellátást biztosító részleggel (nappali kórház) és inhalatóriummal is rendelkezik, de kipróbálható a lávaköves masszázs, a spa pedikűr, a csokoládé kezelés, a Kleopátra fürdő és a gyógynövényes fürdő is. Térítésmentesen igénybe vehetők: a gőzkamrák és a finn szauna. A fürdő 2013. január 1. óta koedukált fürdőként működik a hét minden napján. A Gellért Fürdő gyógyvize nátriumot is tartalmazó kálcium-magnézium-hidrogénkarbonátos, szulfátos, kloridos, fluoridiont is tartalmazó minősített gyógyvíz, amely különösen ajánlott: - az ízületek degeneratív betegségeinek, - a gerinc megbetegedéseinek, - idült és fél heveny ízületi gyulladások, - porckorong bántalmak, - keringési zavarok gyógyítására. Szolgáltatások - termálmedencék - uszoda - szabadtéri termálvizes strandmedencék - hullámfürdő - pezsgőfürdő - komplex fürdőgyógyászati ellátás - fürdőorvosi rendelés - szénsavas kádfürdő - iszapkezelés - hőlégkamra - gőzkamra - szauna - víz alatti vízsugármasszázs - súlyfürdő - elektroterápiás eljárások - gyógytorna - inhalatórium, sókamra - pedikűr - privát fürdőzés (díszkád) masszázsok (frissítő masszázs, gyógymasszázs, láb vagy talpmasszázs, aroma masszázs, lávaköves masszázs, klasszikus thai masszázs, manager masszázs)