Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Lerakták az Új Buda Center alapkövét

A szórakoztató centerben többek között TESCO, wellness, illetve sportolási lehetőségeket biztosító helyiségek is lesznek.

Május 24-én, szerdán ünnepélyes keretek között rakták le az egykori Magyar Kábelművek gyárépületében kialakításra kerülő Új Buda Center alapkövét. A Hengermalom és a Budafoki út sarkán épülő központ 6 milliárd forintos beruházást jelent az építtetőnek. Az egykori gyárépületben 15 ezer négyzetméteren üzleteket, 11 ezer négyzetméteren pedig szórakoztató és rekreációs szolgáltatásokat ellátó helyiségeket alakítanak ki. A központ a már Amerikában divatos - külső megközelítésű- centerek mintájára épül. Az ünnepélyes alapkőletételen részt vett Demszky Gábor /Budapest főpolgármestere/, Molnár Gyula /Újbuda polgármestere/, valamint Lakos Imre /Újbuda városfejlesztésért felelős alpolgármestere/. Újbuda polgármestere elmondta, örül annak, hogy a kerületben elindult a beruházási hullám, és egyre több befektető lát fantáziát ebben a térségben.