Milyen szerepe van az alapítványnak a közbiztonság területén működő szervezetek között?
A XI. Kerület Közbiztonságáért Alapítvány gyakorlatilag a kerület rendje és biztonsága érdekében megfogalmazott és elismert célok megvalósításában alapvető szerepet játszik. Támogatásával dolgozik a rendőrség, a tűzoltóság, az újonnan felállt közterület-felügyelet és a polgárőrség. Emellett természetesen a tűzoltóság alapvetően a Fővárosi Önkormányzat forrásaiból gazdálkodik, a közterület-felügyelet pedig Újbuda Önkormányzatának a költségvetésében önálló tételként szerepel.
Elégedett a kerület közbiztonságának mai állapotával?
Ha körülnézünk Budapesten, azt tapasztaljuk, hogy Újbuda a főváros középmezőnyébe tartozik, ami a közbiztonságot illeti. Javítani kell a közterületek rendjét, a belső városrészekben sok a graffiti, az engedély nélküli árus. A parkolásban is van némi káosz, és az iskolák környezete sem megnyugtató. Van még teendő, nagyon fontos, hogy például a polgárőrség és a rendőrség még összehangoltabban dolgozzon, mint eddig. Az általánosságok mellett persze vannak konkrét és sürgős feladatok, mint például a Zöld Pardon és környékének konszolidálása.
Az utóbbi éveket tekintve milyennek érzi a közbiztonság helyzetének változásait? Javult vagy inkább romlott a helyzet?
Én inkább azt mondanám, nagyjából évek óta tartjuk ezt a szintet, jó volna, ha a helyzet inkább javulna. Kifejezetten zavaró például, hogy rengeteg a hajléktalan Újbudán.
Tudom, hogy ez nem pusztán közbiztonsági kérdés, tehát a megoldás nem egyszerű. Talán ezért is van az, hogy ezzel a problémával egyelőre nem tudunk megbirkózni. Nemrégiben zárult az a gépkocsitender, amelynek nyomán a kerületi rendőrök új autókat kapnak.
Hány autót cserélnek le?
Már megkötöttük a szerződést öt Ford típusú autóra, amelyek nem vadonatújak, hanem használtak, de nagyon jó állapotban vannak. Az öt autóért 17 millió forintot fizetünk, és azokat a kocsikat cseréljük le, amelyek a legtöbb kilométert futották. A vásárlás fedezete egyébként annak az öt szolgálati lakásnak az eladásából befolyt pénz, amelyeket a benne lakó rendőröknek adtunk el. Sajnos nem túl kényelmes a gazdálkodásunk, a költségvetési szigor igen szűk keretek közé szorítja az alapítványt.
B.A. - Újbuda MÉDIA (2008. 09. 15.)