Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 30. csütörtök, Martina, Gerda

Kirakatbetörőt fogott el egy járókelő, meglett a félmilliónyi ékszer

2009. december 29.-én, 12 óra 30 perc körül a kerület egyik ékszerboltjához riasztották járőröket, mert annak kirakatát feltörték. A helyszínen az egyik tanú elmondta, hogy az utcán arra lett figyelmes, hogy a ház aljában lévő utcafrontra néző ékszerüzletből egy ismeretlen személy kiabál neki, hogy "fogják meg tolvaj" és egy onnan távozó kapucnis alakra mutatott.

Az ismeretlen kapucnis személy mellette haladt el, akit követni kezdett, majd utolérte és megállásra szólította fel, melynek az elkövető nem tett eleget. Ekkor dulakodás alakult ki közöttük, melynek során az elkövető a földre került, majd a tanú visszatartotta a rendőrség kiérkezéséig. A dulakodás során az elkövető nem sérült meg, viszont korábban, az ékszerüzlet kirakatának betörésekor, illetve, amikor benyúlt az ékszerekért, akkor elvágta a tenyerét. A kiérkező rendőrök az elkövető kabátjában megtalálták az eltulajdonított ékszereket. Mint utólag kiderült az elkövető készülve arra, hogy az ékszerüzlet kirakatából elvegye az értékeket, magához vett egy kalapácsot, azzal a nyitva tartó ékszerüzlet kirakatához ment, azt betörte, és amit elért – mintegy 650.000 forintnyi ékszert – kivett, majd elkezdett menekülni. Az elkövető gyors elfogása annak volt köszönhető, hogy a közelben tartózkodó tanú közbe mert avatkozni és élt azzal a jogával, hogy bűncselekmény elkövetőjét a rendőrség kiérkezéséig visszatartsa, így segítve az áldozatot abban, hogy az értékeit visszakapja. Köszönöm szépen a határozott, gyors fellépését a tanúnak, aki jelentősen segítette a rendőrség munkáját. Többek között ezért lenne fontos, hogy több rendőr legyen a kerületben, hogy hamarabb, gyorsabban tudjunk reagálni a bűncselekményekre, az elkövetőket el tudjuk fogni és az eltulajdonított értékeket vissza tudjuk adni a sértetteknek. B u d a p e s t, 2009. december 30. T i s z t e l e t t e l : dr. Balázs Norbert alezredes,kapitányságvezető