Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 6. vasárnap, Brúnó, Renáta

Kerület Napja zárófogadás

Újbuda díszpolgára Brückner Ákos Előd atya lett, Pro Urbe kitüntetést kapott Habsburg-Lotharingiai Mihály, az Újbuda Sportjáért díjat Angyal Zoltán vehette át.

A Kerület Napjának záróeseményét a Flamenco Hotelben tartották meg. A megjelentek elsőként a Budapesti Vonósok kvartettjét hallhatták, majd Hoffmann Tamás polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepi beszédet követően először a Polgármesteri Dicséreteket adták át, majd a kerületi kitüntetések és elismerő címek kihirdetése következett. Pro Urbe Újbuda kitüntetést kapott Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg Újbuda szellemi és anyagi javainak gyarapításáért végzett maradandó értékű, megbecsülést kiváltó tevékenységéért. Újbuda Sportjáért életműdíjat vehetett át Angyal Zoltán kajak-kenu szakedző és sportszervező, a kerület sportjavainak gyarapításáért végzett kiemelkedő, maradandó értékű sportszakmai tevékenységének elismeréseként. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának Képviselő-testülete Újbuda Díszpolgára címet adományozott Brückner Ákos Előd ciszterci plébánosnak, az Újbudán élő emberek érdekében végzett több évtizedes kimagasló tevékenységéért, valamint a keresztény erkölcsiség tanításával végzett kiemelkedő közösségformáló munkájának elismeréseként. A kitüntetések átadását követően tiszteletbeli Újbuda-babává fogadták Uhljár Ágnest, az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola diákját, aki 2011. 11. 11. napján töltötte be a 11. életévét, így a kerület egy hatalmas tortával köszöntötte a szülinapost. A többnapos programsorozat a Budapest Jazz Orchestra előadásával búcsúzott.