Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kedvezményes hevederzár program Újbudán

Újbudán egy 80 éves hölgy is részese annak a hevederzár programnak, mely 300 kerületi nyugdíjas és nagycsaládos háztartásban tette biztonságosabbá a mindennapokat. Az önkormányzat az elmúlt három évben összesen 7 millió forinttal támogatta a 300 hevederzár beszerzését és felszerelését, így a pályázaton nyerteseknek a 31.000 forintos bekerülési költség mindössze 15%-át, azaz 4.500 forintot kellett csak befizetniük. Molnár Gyula, Újbuda polgármestere a hevederzár beszerelése alkalmából egy 60+ kedvezménykártyát is ajándékozott Bursi Károlynénak, aki egyidős a 80 éves kerülettel.
Újbuda önkormányzata fontosnak tartja, hogy a lakosság közbiztonságát és közbiztonságérzetét javító intézkedéseivel jobbá, biztonságosabbá, élhetőbbé tegye a lakókörnyezetet az egész kerületben. A program eddig 300 olyan egyedülálló idős nyugdíjasnak és nagycsaládosnak tette lehetővé a biztonságosabb életkörülmények megteremtését, akik azt önerőből nem tudták volna finanszírozni. A pályázaton nyerteseknek a bekerülési költség mindössze 15%-át kellett befizetniük. A lakosság körében közkedvelt biztonsági zárak közül a MABISZ minősítéssel ellátott hevederzárak biztosítják a legnagyobb védelmet. Ez a zár olyan mechanikai védelmi eszköz, amely egyedül képes az ajtó erőszakos befeszítésének ellenállni. (Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)