A rendezvény elején az ünnepi ráhangolódást betlehemes dalokkal segítették, majd a polgármester szólt a gyerekekhez. Hoffmann Tamás arra emlékeztette a megjelent iskolásokat, milyen fontos feladatot vállaltak magukra azzal, hogy három királyként ajándékot hoznak az egyedülálló időseknek. Az akció keretében több mint 1000 gyermek dolgozott azon, hogy mutatós díszek kerülhessenek a nyugdíjasok karácsonyfájára. A díjkiosztón a legjobbnak ítélt alkotók értékes játékokat kaptak, sőt különdíjakat is kiosztottak. A sorozat kezdeményezője, Nagyné Antal Anikó szerint sikerült a kerület szinte minden gyermekét bevonni a versenybe. - A gyerekek imádták, hogy díszeket készíthetnek a rajz, vagy technika órákon, ezért ezzel az akcióval mindenki jól járt - tette hozzá az önkormányzati képviselő. A Játékforrás játékbolt is hozzájárult a rendezvény sikeréhez.