Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
június 30. csütörtök, Pál

Jutalom a rend őreinek

A kerületi rendőrkapitányság nagytermében ünnepélyes keretek között osztották ki az év végi jutalomkeretet, melyből az egész újbudai rendőrállomány részesült. Az idén ősszel hivatalába lépett új kapitány arról beszélt, eddigi tapasztalatai alapján kiváló rendőröket ismert meg a kerületben.

Berki Antal rendőrkapitány elmondta, a következő év tervei között szerepel a rendőri munka hatékonyságának növelése, és a parancsnoki rendszer megújítása, amely jó úton halad. - Hűségpénznek szánjuk a jutalmat, amellyel kollégáink munkáját szeretnénk elismerni és olyan körülményeket teremteni számunkra, amelyben jól érzik magukat - jelentette ki a kapitány. Idén 169 kerületi rendőr vehette át év végi jutalmát, melyet Újbuda önkormányzata biztosított a számukra. A polgármester szerint ez is része annak az intézkedéssorozatnak, amellyel megpróbálják itt tartani a rendőröket és növelni a létszámukat.

LEGFRISSEBB
×

A második félidő a fejlesztéseké  

A gyermekek és az egészségügy állnak a ciklus fejlesztéseinek középpontjában, a parkolási és zöldítési intézkedésekkel pedig az élhetőséget javítaná Hintsch György alpolgármester.