Minden a rendszerváltás után kezdődött. Akkoriban nemcsak az üzletek kínálata lett jóval nagyobb, hanem a prospektusoké is. Sokszor azért vártuk a postást, hogy megtudjuk hol milyen akciós terméket tudunk vásárolni.
Aztán telt-múlt az idő, megkaptuk az első névre szóló levelet, amelyet egy multinacionális cég vezérigazgatója kimondottan nekünk címzett és egy speciális ajánlattal kedveskedett szerény személyünknek. Akkor még meghatódtunk.
Később már telefonon is felhívtak, igaz, választ már nem vártak, hisz felvételről ment a "beszélgetés", de tíz percen keresztül hallgathattuk a lehetőséget, amelyet a cég nyújtott számunkra.
Aztán újabb váltás történt. Nyertesek lettünk. Vagy egy kocsi kulcsot kaptunk, vagy három kérdést, amelynek megválaszolásával - és amúgy mellékesen a termékek megrendelésével - boldog autótulajdonosokká, vagy éppen luxus turistákká válhattunk volna. Csak éppen pont pechünk volt és más mehetett nyaralni, akinek a kilétét örök homály fedi (hozzáteszem, ilyen esetben a cégek nagyon szeretnek a személyiségi jogokra hivatkozni).
Az elmúlt tizennyolc év alatt mi is felnőttünk a feladathoz, hogy rájöjjünk, semmit nem adnak ingyen. De még így, felkészülten is érhetnek meglepetések.
Az egyik jogász ismerősöm a közelmúltban vált csalók áldozatává. Így emlékszik vissza a történetre:
"Néhány nappal ezelőtt éppen a feleségem feltöltőkártyás telefonja volt nálam ideiglenesen, amikor jött egy telefonhívás. Egy kedves, meggyőző stílusú hölgy volt az, aki a telefonszolgáltató ügyintézőjeként mutatkozott be, amennyiben a hívott szám tulajdonosa vagyok, és teljesítek egy feltételt (ami egy 10000 forintos feltőltőkártya megvásárlása volt) nyertem egy 2.000.000 Ft-os bankkártyát.
Azt mondta, hogy 15 percen belül vissza fog hívni, diktáljam be a kártya sorozat számát, valamint a lekapart mező alatti számsort (de még ne töltsem fel a kártyámra), erre ő fog küldeni egy visszaigazoló sms-t, majd ismét telefon, és adategyeztetés.
Kizárólag csak feltöltőkártyával lehet megkapni a nyereményt, online feltöltés nem jó. Hirtelen történt minden, nem volt elég időm hogy gondolkozzam, valamint, hogy felhívjam az ügyfélszolgálatot, tényleg igaz-e a nyeremény. Ahogy bediktáltam a számsort, és vártam a 2 perc leteltét, rájöttem, hogy átvertek. Sikerült beszélnem az ügyfélszolgálattal, meghallgattak, közölték hogy sajnos átvertek, megnézték a gépben, de már felhasználták az összeget.
Az ÁL ügyintéző közölte, rögzítik a beszélgetésünket, valamint, hogy ez nem sorsolás lesz, hanem már a kisorsolt előfizetőket hívják fel. Nem vagyok hiszékeny ember, de ezt bevettem és 10000 forintom bánta."
Gigi - Újbuda TV (2008. 06. 19.)