A Gazdagréti Közösségi Ház ismét méltó módon ünnepelte meg az ősz beköszöntét. Ebben az évben is sok színes porgrammal várták az érdeklődőket a szervezők, akik idén főleg a kisgyerekes családokra gondoltak.
A Gazdagréti Közösségi Ház ismét méltó módon ünnepelte meg az ősz beköszöntét. Ebben az évben is sok színes porgrammal várták az érdeklődőket a szervezők, akik idén főleg a kisgyerekes családokra gondoltak.
Pénteken este Ambrus Asma Piaf sanzonjainak előadásával idézte fel a felejthetetlen Párizsi Veréb élettörténetét. A műsorban közreműködött kollegája Horváth Károly, a zongoránál pedig Hajdu Sándor foglalt helyet.
Szombat délelőtt több, a házban működő tanfolyam tartott bemutatót. A Csepp Zene Foglalkozáson Tarjániné Csoma Cseperke fuvolaszóval varázsolta el a kis közönséget, a gyerekek a szülőkkel együtt énekeltek népdalokat. A foglalkozás vezetője szerint a zene csodálatos hatással van a picik lelkére és testére egyaránt. Véleménye szerint a zene és az éneklés által az egész világ kinyílik előttük, fejleszti a beszédet, a ritmusérzéket, az éneklés az immunrendszerre is jó hatással van.
A hangszerek közül a fuvola hasonlít a legjobban az énekhanghoz, és a fújástechnikát sem olyan nehéz elsajátítani ennél a hangszernél, ezért érdemes ezzel elkezdeni a zenei nevelést. A foglalkozásvezető szerint egy év tanulás után már zongorakíséretes darabokat is elő tudnak adni a gyerekek. A Csepp Zene Foglalkozás minden hétfőn 11 órakor várja a dallamra vágyókat a Gazdagréti Közösségi Házban, ahol a népzenét és a klasszikus zenét játékos módon ismertetik meg a picikkel.
A másik művészeti egyesület, a házban működő Amara Vizuális Studio is bemutatkozott a rendezvényen, amely idény nyáron egy alkotótábort szervezett. Az ott készült legjobb műveket mutatták be a házban. Magyari Gyöngyi, a stúdió vezetője és alapítója egyénileg foglalkozik minden tanítványával. De nemcsak a rajz és a festészet tudományára tanítja meg őket, hanem fotózni is. Ez a szakkör azonban nemcsak a művészeti technika elsajátításáról szól, valami mást is ad a csoport tagjainak. A vizuális stúdió ugyanis nemcsak egy alkotószakkör, szoros közösség formálódott az alkotókból, és ez a szakkör biztos pontot jelent mindenki számára.
Szombat délután egy izgalmas előadással varázsolta el a ház a közönséget, ugyanis a Szivárvány Táncegyüttes egy akrobatikus látványos produkciót adott elő. Zárásképpen a Cahmeleon Big Band adott koncertet, igazi New Orleans-i füstös hávéházi hangulatot teremtett a Gazdagérit Közösségi Házba.
Ninus (2008. 10. 03.)