Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 21. szerda, Orsolya

Ismét lesz komposztálás Újbudán

A XI. kerületi Önkormányzat 2008 novemberétől házi komposztálási programot indított a kerület lakói és intézmények számára, az FKF Zrt. és az OBI támogatásával, valamint a Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) szakmai közreműködésével. Összesen 600 komposztálókeretet osztottak ki ingyen, ehhez kapcsolódóan a Humusz-házban bemutató előadások, és telefonos tanácsadás is volt.


2009 őszén kérdőíveken összesítették a résztvevők tapasztalatait és vizsgálták a program eredményességét.

A lakók arról számoltak be, hogy a heti hulladékmennyiség jelentősen csökkent. A "minden zöldhulladék egyben komposzt" elve gyakorlatilag minden családi háznál érvényesült. A társasházak és intézmények is bizonyítottak, így közülük minden másodiknál került a ládába kerti, és konyhai hulladékból egyaránt. A résztvevőknek sikerült helyben hasznosítaniuk a keletkező komposztot: általában virágföldként, talajjavításra, vagy éppen a konyhakertben használták fel. Mindehhez elég volt átlagosan napi hét-nyolc percet szánniuk a komposztálásra.

A résztvevők egytől ötig osztályozhatták, hogy mennyire elégedettek a komposztáló programmal. Az eredmények szerint átlagosan 4,7 pontos volt az elégedettség. A teljes mintából mindössze két esetben adtak négyesnél rosszabb osztályzatot. A fenti tapasztalatok alapján önkormányzatunk fontos feladatnak tartja a projekt további folytatását, így most áprilisában újabb 500 komposztáló keretet osztunk ki.

(További részletek: www.ujbuda.hu, zöld hírek között, és az Újbuda következő számában.)

LEGFRISSEBB
×

Ellenőrzés Kamaraerdőn a zártkertek környékén  

Összehangolt akció során ellenőrizték a kamaraerdei zártkerteket és környéküket. Az akciósorozat a városüzemeltetésért és közbiztonságért felelős alpolgármester, Hintsch György kezdeményezésére indult, célja a közbiztonság és közterületi rend javítása.