Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Gyurcsány Ferenc nyugdíjasokkal találkozott az FMH-ban

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Fehérvári úti FMH-ban nyugdíjasoknak tartott fórumot.

Gyurcsány Ferenc a mai nyugdíjasok generációját az országért aggódó, saját érdekeit hátrébbsoroló nemzedékként jellemezte. Úgy fogalmazott: ez az a társadalmi réteg, amelytől szüntelen bíztatást kap az eddigi kormányzás folytatására. A kitartás elismerése mellett a miniszterelnök azt ígérte a jelenlévőknek, hogy kormánya első két éve után a jelenleginél könnyebb gazdasági helyzetre számíthatnak a háztartások: a családok és a nyugdíjasok egyaránt. Az Újbuda TV még a fórum kezdete előtt rögtönzött és nem reprezentatív közvéleménykutatást végzett az előtérben: miért döntöttek a fórum mellett, és mit várnak az ilyen jellegű találkozóktól a megjelentek. A legtöbben helyzetképet szerettek volna kapni "első kézből", voltak olyanok, akik a bonyolult tájékoztatók tartalmát akarták megérteni, az indexálás, a korrekciós nyugdíj terminusok magyar megfelelőjét kutatták. Szinte valamennyi megkérdezett úgy vélekedett, hogy az ilyen találkozóknak van létjogosultságuk, hiszen éppen azért tűnik kilátástalannak az ország jövője, mert az emberek -így a politikusok - alig-alig beszélnek egymással. Ha többször lenne alkalom a vélemények megismerésére és ütköztetésére, közelebb jutnánk értelmes megoldásokhoz. 
Mindenesetre nem mondhatjuk, hogy a meghirdetett fórum érdektelenség miatt laposra sikeredett, hiszen a művelődési ház színházterme zsúfolásig telt idős emberekkel, sőt, az előtéri kivetítőnek is jócskán akadt közönsége. 

B.A. 

(Az Újbuda TV képes beszámolóját július elsején , kedden 12 órától láthatják ugyanide kattintva, az Újbuda TV-ben pedig a hétfői új magazin összeállításban - a szerk.)
Újbuda média (2008. 06. 30.)

Címkék: