Filmcsillagokról másképp

K. A.: Filmcsillagokról szól az új könyve. Túl lehet szárnyalni ebben a témában a bulvármédiát, mely úgy dolgozik, mint a gőzgép, és naponta szállít új pletykákat írásban, képben, hangban? B. P.: Semmi közünk egymáshoz. Az én sztárjaimnak semmi köze a média sztárjaihoz. Nem nagyon érdekelnek Angelina Jolie étkezési szokásai, és nem tudom, milyen ruhában lesz Nicole Kidman a legközelebbi Oscar-gálán, pedig biztos, hogy már tervezik azt a ruhát. A sztárrituáléhoz ez is hozzátartozik. Azt nem mondom, hogy a szerelmi életük sem érdekel, mert a felfokozott szexualitás egyfajta foglalkozási betegség a filmiparban, mely néha egy karriert is meghatározhat, mint Marilyn Monroe esetében. Alapvetően azonban az én sztárjaim güzük. Keményen robotoló, őrülten tehetséges, és nemritkán szuperintelligens emberek. Az életüket tették fel arra, hogy millióknak szórakozást, kikapcsolódást, művészi élményt nyújtsanak. Valóságos lényüket senki nem ismeri, mert az elsüllyedt a szórakoztatóipari újságírás pletykatengerében. Amennyit tudtam, megmutattam belőlük. K. A.: Erről szól "A siker titka a sztár?" című könyve? B. P.: Hétköznapjaink bálványairól szól, de egy másik, remélem, kulturáltabb dimenzióban. A sztárok persze sokan vannak, a stúdiók még ma is tenyésztik őket, és ezért néha szinte már csereszabatosak. Szupersztár sokkal kevesebb van, és ők sokszor öntörvényűbb emberek. Ebben a könyvemben azonban mindenek előtt az állócsillagokról van szó, a legnagyobbakról, akikből alig néhányat találtam. Arra voltam kíváncsi, miért éppen ők a legnagyobbak. K. A.: Negyvenhét "állócsillagot" vonultat fel a kötetében. Voltak személyes élményei is? B. P.: Most, hogy volt időm összegezni életemnek azt a szakaszát, melyet a film közelében töltöttem íróként és producerként, magam is meglepődtem, milyen sokakkal találkoztam közülük. Újságíróként kíváncsi természetű vagyok, soha nem hagytam ki lehetőségeket. Michael Jacksonnal Budapesten töltöttem egyszer néhány órát, Woody Allennel csak tizenöt másodpercet töltöttem kettesben egy New York-i szálloda liftjében, de ezek nagyon tanulságos pillanatok voltak. Salma Hayekkel három percig beszélgettem egy hollywoodi partin, de ez is érdekes találkozás volt. Ilyenkor a riporter, ha figyel, beleláthat a lelkekbe, és megpróbálhatja elválasztani az embert a maszkjától. Egyébként azonban a sztár mint ember, a sztárság mint jelenség érdekelt. K. A.: Mi a sztárság? B. P.: Jó színész, jó film, jó szerep és szerencse. Ez a sztárság. És még van pár dolog, ami nem ennyire fontos, de része a sztárlétnek. Bizonyos értelemben még a kicsapongó életmód is a sztárléthez tartozik. Minél nagyobbak a feszültségek, annál könnyebben borul a lelki egyensúly. És a sztár a testét is kénytelen néha áruba bocsátani. Marilyn Monroe húszévesen az éhezés elleni ötven dollárját kereste meg egy fotóstúdióban azzal, hogy meztelenre vetkőzött. Liz Taylor később a Kleopátrában már egymillió dollárt kapott azért, hogy hatvan ruhában mutogassa magát. K. A.: Előző filmes könyveiben, "A siker neve Oscarban" és "A siker helye Hollywoodban" számos magyar vonatkozású érdekesség szerepel. Sokan önnek tulajdonítják, hogy ma már tudjuk, melyik tolcsvai házban született Adolph Zukor. Mi a helyzet a magyar világsztárokkal? Voltak-e, vannak-e ilyenek? B. P.: Voltak, remélem, lesznek is. Tony Curtis, aki most 84 éves, és sajnos nagyon beteg, legalább három maradandó filmben játszott, és ez számít a legtöbbet. Lukács Pál, azaz Paul Lukas, aki eredetileg a Vígszínház művésze volt, a második világháború idején, egészen a Casablanca bemutatásáig nagyobb sztár volt, mint Humphrey Bogart. Csak később nem volt nagy szerencséje a filmekkel, melyekben szerepelt. Lugosi Béla neve változatlanul fogalom, hiszen ő volt a legjobb Dracula gróf a filmtörténetben. Peter Lorre, aki Rózsahegyen született Löwenstein László néven, minden idők legérdekesebb karakterszínészeinek egyike volt. Ez a vigyorgó gnóm, ez a tökéletes ördögfajzat Hitchcocknál főszerepet is játszott, de feltűnik a Casablancában is. K. A.: Van érdeklődés külföldön a Hollywood-trilógia iránt? B. P.: Tudtommal Amerikában sem létezik hasonló könyv, de ott egyhamar nem fognak kiadni egy kelet-európai kötetet Hollywoodról, mivel a nézőpont nagyon is eltérő. Olasz és német kiadók komolyan érdeklődnek a könyveim iránt, de a részletekről még korai beszélni. K. A.: Három éven át dolgozott ezen a témán. Van következő projekt? B. P.: Mindig van. Több is. De maradjunk a filmnél. A film mint mozgás című könyvemen öt éve dolgozom. Balázs Bélának azt a zseniális, de részleteiben soha ki nem dolgozott megfigyelését akarom benne kibontani, mely szerint a film lényege nem a kép, hanem a látható mozdulat. Ha sikerül, ki fog derülni ebből a könyvből, mi kell egy művészi és köznapi értelemben is jó film megszületéséhez. Receptek ugyan nincsenek, de a fontos támpontokat ismerni kell. Sajnos a főiskolákon még ma is többnyire régen elavult elméletekkel tömik a fiatal filmesek fejét. Ez meg is látszik a magyar filmeken. A mozirajongó sem tudja már, mire kell odafigyelnie, és mire nem érdemes. Ezen változtatni kellene.