Az átlag újbudai polgár számára is nagy változást hozott az Allee Bevásárlóközpont élete. Márcsak azért is mert a városképileg megszokott Skála megszűnt létezni, ahol szinte minden kerületi lakosnak kijutott egy-egy emlékezetes vásárlásból. A jól megszokott buszmegállók is arrébb költöztek. "Talán" ez se egy elhanyagolható változás.
Mennyivel jelentősebb változást hozott ez az új pláza azonban a szomszédban lakóknak, akik a közvetlen közelben tapasztalhatták is az építkezéssel járó változásokat.
A Budapesti Műszaki Egyetem Bercsényi Kollégiuma az Allee tőszomszédságában van, diák-lakói az ország minden pontjáról érkeztek és vitték is szerteszéjjel az épÍtkezéssel járó pozitív tapasztalatokat, különösen pedig az elkészült új bevásárlóközpontról nyert kellemes benyomásaikat, a november 11-ei ünnepélyes megnyító után.
Teljes összhang uralkodott ugyanis a résztvevők körében, az ING építési szakemberei, az épülő pláza biztonsági szolgálata és az Újbuda Közterület-felügyelet között, annak érdekében, hogy a kollégium lakói minnél zavartalanabbul éljék át az építkezéssel járó nehézségeket.
- Milyen pozitív élményei voltak a közös munkának, amelyek persze bizonyára egy-egy jelentkező probléma közös és gyors megoldásai is voltak egyúttal?
- 2007 óta végzem a gondnoki teendőket a Bercsényi Kollégiumban, de az építkezés nehézségei csak 2008 tavaszán vetették fel az együttműkődés szükségességét, mikor a bontási munkálatokat az építkezés eseményei követték. Az Allee építésfelügyelőjével , Bánki Ferenccel és az épülőfélben lévő üzletközpont biztonsági szolgálatával vettem fel a kapcsolatot. A legfontosabb leküzdendő nehézségek a szemétszállítással, a különböző áruszállításokkal, butorcserékkel jártak, de különösen nagy forgalmú volt az új diákok szeptember eleji beköltözése a két építkezési évben 2008-ban és 2009-ben, mikor a lezárt építkezési területet meg kellett nyitni a személyautókkal érkező diákok számára. Egyszerre csak három autót engedhettünk be a kollégium zárt parkolójába, a forgalomirányítást diákjaink és az Allee biztonsági szolgálata közösen végezte. Jó időre fenntartottuk akkor az építőanyag-szállítást. Az új évfolyam valamennyi bentlakó növendéke viszont be tudott költözni televizíókészülékestül, rádióstúl. Persze június-júliusban a vizsgaidőszak végeztével ugyanaz megismétlődött fordított irányba. A be- és kiköltözők úgy háromszázan voltak minden egyes időszakban.
Bánki Ferenc személyében egy szívvel-lélekkel fáradozó, nagyon segítókész és megoldáscentrikus építési szakembert ismertem meg.
A szemetesek űrítése szintén egyeztetésekre adott okot. Különösen a kollégiumi bulik után teltek meg túlságosan a szemeteskukák, és azokat feltétlenül el kellett rövid időn belül szállítani. Bánki Ferenccel elkészítettük a menetrendet, hogy mikor lesznek a bulik és mikor kell jönnie a kukásautóknak. A menetrend szerint mindig kinyitották a Bercsényi utcai lezért építési területet, így be tudtak jönni a szemétszállítók. Ugyanígy a számítógépszerelők, a mosógépjavítók is mindig számíthattak arra, hogy jól meg tudják közelíteni a kollégium épületét.
A parkolónk állandó elérhetőségét viszont - amely normál körülmények között a Bercsényi utcából közelíthető meg - egy viszonylag hosszabb periódusban a szomszédos telekről oldottuk meg, megállapodást kötöttünk a tulajdonosokkal. A szerződésből eredő anyagi terheket az ING ingatlanfejlesztő vállalta magára.
- Milyen lényeges változásokat hozott az Allee felépülte? Talán a leglényegesebb változást a forgalmi rend megváltozása hozta, igaz?
- A legnagyobb változás tulajdonképpen valóban a forgalom egyírányúsítása lett a Karinthy Frigyes út irányába, illetve a forgalom földfelszín alá terelése. A 3-as autóbuszforgalom teljesen elköltözött a Bercsényi utcából. Ugyanekkor egy komoly sétálóutcát is nyertünk az Allee mellett, szép hosszú fasorral, ülőfelületekkel. Még a kollégium diákjai is kaptak felhívást a faültetésre, talán több lelkes természetbarát bentlakónk segédkezett is. Csak a célforgalom megengedett a felszínen. A szelektív hulladékszállító, a karbantartó és a narancssárga kukásautó közlekedhet ott, meg a néhány kisebb üzlet célforgalma.
Az Allee pedig egyenesen vonzza diákjainkat, a kávézók, éttermek és a mozi. Kiváló, még külföldi versenyeket és ösztöndíjakat is nyert lakóink is vannak, a közeli felüdülési, kikapcsolódási lehetőség, még csak fokozza teljesítményüket. És végül, mikor befordulunk a kollégium utcájába, rögtön feltűnik, hogy az utca valamennyi homlokzata új színben ragyog. Az Allee-t építő ING ingatlanfejlesztő cég ingyenesen vállalta a házak felújítását.
- Engedje meg, hogy visszatérjek ismét az építkezés időszakára, mi volt az a probléma, amivel azért mégis ki kellett békülni az elmúlt két év építési periódusában?
- Nos az építkezés zajjal és porral járt, ezért olykor nehezebben ment a pihenés a bentlakóknak és a megfelelő légjárat biztosítása is gondot okozott számukra. Semmiféle igazi, jelentős panasz nem érkezett azonba hozzám, a gondnokhoz.
A türelem, amit a hallgatók tanúsítottak, nyílvánvalóan a jövőnek szólt, és be is igazolódott. Mint mondtam a diákok szép számmal látogatják az Allee-t.
Különben is, a diákok mindig számíthattak a segítő együttműkődésre, egy-egy sportsérült taxival is a lehető leggyorsabban el tudott jutni a szakorvoshoz. A taxi megérkezését rögtön lehetővé tették.
A gyalogosforgalom pedig folyamatosan műkődött, a diákok mindig eljutottak óráikra, az egyetem könyvtárába és sportfoglakozásaikra. A kerékpáros bentlakóink is mindig a nyeregbe szállhattak.
- A november 13-i megnyitó óta vannak-e olyan jelek, amelyek a korábbihoz hasonló együttműkődéshez hasonló összefogást indokolnak az Allee biztonsági vagy műszaki szolgálatával vagy a felügyelettel?
- Nagyon komoly panasz nem volt idáig. Az Allee elszívóberendezései azonban, amelyek a Bercsényi utca sétálórésze mellett találhatók, műkődhetnének talán nagyobb hatásfokkal. Sőt talán többre volna szükség.
Ez igazából még nem derült ki, mert "az igazi csúcsra járatott időszakok" még nem jöttek el. Igaz túl vagyunk egy karácsonyon, de a tavalyi első, még csak az ízlelgetés bevezető periódusa volt a kerületi és távolabbi fővárosi , valamint agglomerációs lakosságnak.
Az üzletközpont környékén így a mi utcánkban is megjelentek a hajléktalanok. A világmárkák szaküzletei közelében lévő szemetesek ugyanis megtelnek néha egykét levetett cipővel, ruhával, ahogy a frissibe vásárolt kabátkát vagy cipőt felveszik az újdonsült tulajdonosok, a régit pedig a közeli hulladékgyűjtőbe hagyják. A közterület-felügyelők gyakoribb ellenőrzése válhat szükségessé.
A Bercsényi utca Allee felöli részén tilos megállni, azonban ezt nem veszik sokan figyelembe. A közterület-felügyelők gyakrabban ki is járnak a területet ellenőrizni. Sok esetben a helyszíni vagy távolléti helyszíni bírságolás lehetőségével is élnek,holott az Allee parkolója a vásárlók rendelkezésére áll.
Mindent egybevetve egy kellemes színes, és vonzó atmoszféra alakult ki a Bercsényi utcában. A kis üzletek forgalma nem esett vissza, márcsak azért isem, mert az Allee úgymond megörökölte a Budai Skálától a környező üzleteket, csupa olyan boltocska, amelynek speciális vendégköre van. Például a serlegárusnak sem esett vissza a forgalma.
Az elkövetkező egy esztendő során kiderül, mit lehet még élhetőbbé, jobbá, kellemesebbé és barátságosabbá tenni a Bercsényi utca e szakaszán.
Wihart-Kiss Tamás
/Publikálva: 2010.10.25./