Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Felmentették Molnár Gyulát és Lakos Imrét

A Fővárosi Törvényszék első fokon felmentette Molnár Gyulát, Újbuda volt szocialista polgármesterét és Lakos Imrét, a kerület egykori szabaddemokrata alpolgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól.

A harmadrendű vádlott ügyvédet a bűnsegédlet vádja alól mentette fel a bíróság. Az ügyészség a három férfit azzal vádolta, hogy 2006-ban, a XI. kerületi Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül próbáltak egy magáncégnek átjátszani egy 38 hektáros telket. Az Újbuda Média újságírójának kérdésére Molnár Gyula elmondta, hogy az eddigi hallgatása után ezentúl aktívan visszatér a kerület politikai életébe.