Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 9. csütörtök, Lukrécia

Érdekességek a napokban átadott újbudai templomról

A Boldog Meszlényi Zoltánról elnevezett templomot Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentelte fel október 31-én. A szertartás keretében elhelyezték az oltárban Szent Adalbert és Meszlényi Zoltán egy-egy ereklyéjét.

Az első Meszlényi Zoltánról elnevezett templom alapkövét még 2013 áprilisában tette le Erdő Péter. Az új templom építtetője az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye, a terveket a Jahoda és Páricsy Építész-iroda készítette, a kivitelezést pedig az Alp-Inter Magasépítő Kft. végezte.

A templom három harangja az épület szentelése előtti napon, csütörtökön került a toronyba, ezt követően szentelték meg azokat.

A közvéleménynek is tetszik az épület. Az egyik lap szerint a templom "nem csak azért érdekes, mert 2008 óta nem épült új templom a fővárosban, hanem azért is, mert tényleg nagyon jól néz ki." - A Jahoda és Páricsy Építésziroda tervei alapján készült ház kedves, szerethető, pedig alapvetően a látszóbeton rideg szokott lenni. Itt a belső térben azonban egy melegebb barna árnyalata van (remélem nem csak a fények játszanak a szememmel), és sokkal jobban érvényesül a világítás is. Az oltár felé egyre szűkebb és egyre melegebb terek következnek, olyan mintha egy otthonos, védő barlangba lépnénk be. A színes üvegablak pedig, amit egy hagyományosan tarka templomtérben észre sem vennénk, itt gyönyörűen érvényesül....Emellett bátor, hogy miközben a háttérben a panelprogramos homlokzatok színesek, mer a tornya betonszínű maradni. Épp ettől lesz olyan mint egy világítótorony. Vagy hogy ne használjunk nagy szavakat, mint egy óriási utcai lámpa, amelyik messzire bevilágítja a teret - olvasható az Index.hu oldalon.

Újbuda

Érdekességek a napokban átadott újbudai templomról

LEGFRISSEBB
×

„A Magyar nyelvért” emlékdíj

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata 2013. óta „A Magyar nyelvért” emlékdíjjal jutalmazza azokat a határon túli testvérvárosaiban tanuló általános iskolás, végzős diákokat, akik a magyar nyelv tanulása és művelése terén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, valamint középiskolában folytatják tanulmányaikat.