Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
február 12. szerda, Lívia, Lídia

EP kampány a szocialista kertipartin

A kerületi szocialista frakció minden nyár elején családi napot tart szimpatizánsainak az MSZP Mérnök utcai székházának kertjében. A jelenlévők ilyenkor kötetlenül beszélgethetnek az őket képviselő politikusokkal a közélet, az ország, vagy saját életük alakulásáról. A könnyű teadélután ezúttal a közelgő Európai Parlamenti választások jegyében telt, hiszen a lakosságot, de különösen a képviselőket egyre jobban érdekli, kik fogják hazánk érdekeit képviselni a belga fővárosban.
Idén is számos nyugdíjas gyűlt össze a szocialista székház árnyas kertjében, ahol a beszélgetés rövid időn belül EP választási diskurzussá alakult át. A szervezők nem titkolt szándéka az volt, hogy a könnyed összejövetel alkalmával a szocialista jelöltek személyesen is bemutatkozhassanak választópolgáraiknak, és beszámoljanak tervezett programjaikról. A közönség elé két, már évek óta európai képviselőként tevékenykedő politikus, Herczog Edit, majd Hegyi Gyula állt, hogy elmeséljék, milyen munka is folyik a távoli Brüsszelben. Herczog Edit, az MSZP fogyasztóvédelmi szakpolitikusa az EU-ban többek között az energiaüggyel, az esélyegyenlőséggel és egészségügyi témákkal foglalkozik. A magyar szocialista képviselők elsőként megrajzolták azt a történelmi lábnyomot, amibe a többi képviselőnek is lépnie kell - mondta el bevezetőjében Herczog Edit, majd úgy folytatta, többek között sikerült megszervezniük a Visegrád Plusz és a Finnugor Munkacsoportot, de elévülhetetlen érdemeik vannak a szolgáltatások szabad áramlásának megszervezésében is. Az energiapolitikában is sikereket könyvelhettünk el, hiszen a következő években a vezetékek összekapcsolásával nyugati irányból is érkezik majd gáz, ami nagyobb biztonságot jelent a magyar háztartások számára - tette hozzá a képviselő. A választásokról szólva megállapította, sajnos azok minden országban a belpolitika szabályai szerint dőlnek el. Egyben arra hívta fel a figyelmet, míg az MSZP stratégiai célokat megfogalmazva, tudatosan választja ki képviselőt az adott célfeladatra, addig más pártok megunt belpolitikusaik exportjára készülnek. A korábban közíróként és filmkritikusként is tevékenykedő Hegyi Gyulát az egyik legaktívabb képviselőnek tartják, aki mintegy húsz környezetvédelmi és kulturális jelentést nyújtott be az EU döntéshozói elé. A jelöltet többek között az Európai Parlament szerepéről faggatták, és arról, hogy az Európai Szocialista Párt, mint az egyik legnagyobb frakció, mennyire fontos tényező a döntéshozatalban. Hegyi Gyula kijelentette, amíg egyes pártok kádertemetőnek használják az Európai Parlamentet, addig a Magyar Szocialista Párt olyan jelölteket állított, akik eddigi munkájukkal bizonyították, hogy ténylegesen tudnak tenni azért, hogy Magyarország több anyagi támogatást kapjon, az ország számára pozitív döntések szülessenek. Ennek szellemében magyar vagy angol nyelvű nyilvános környezetvédelmi vitára hívta ki az Országgyűlés egykori elnökét, Áder Jánost, aki a szocialista politikus szerint alapfokú német nyelvvizsgával rendelkezik, de legutóbbi lakossági fórumán kijelentette, környezetvédelemmel kíván foglalkozni az EP-ben. A képviselő a fórumon azt is elmondta, a szélsőjobboldali, rasszista kilengések ellen is az Európai Szocialista Párt jelenti a legbiztosabb védelmet.