Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Elfogták a csalókat, további sértetteket keresnek

Újbuda Rendőrkapitányságán eljárás indult két külföldi állampolgár ellen, akik egy idős embert úgy kíséreltek meg tévedésbe ejteni, hogy tört magyarsággal elmondták, hozzátartozójuk balesetet szenvedett, de csak forinttal tudnak fizetni, így kérik, hogy a náluk lévő nagymennyiségű amerikai dollárt váltsa be.

A sértett ebbe beleegyezett, mivel mutattak neki 2 darab 100 dolláros köteget. Mint kiderült csak a legfelső bankjegyek voltak 100 dolláros bankók, míg az alatta lévő bankjegyek 1 dollárosok voltak. Szerencsére a sértettnek gyanús lett az ügylet és banki dolgozók segítségével értesítette a rendőrséget.

Kollégáim elfogták a 2 gyanúsítottat, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A nyomozás során szükséges vizsgálnunk azt, hogy a gyanúsítottak követtek-e már el hasonló bűncselekményt, hiszen ezzel a "klasszikus" trükkel évek óta károsítanak meg, elsősorban idős embereket.

Ezért kérem mindazokat, akik a képen látható személyeket felismerik és - különösen a fenti, illetve ahhoz hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése kapcsán - bármilyen információval rendelkeznek, jelentkezzenek a BRFK XI. kerületi Rendőrkapitányság +361 381-4300 /260-as, illetve munkaidőn kívül a +361 381-4300 /140-es telefonszámán!