Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Életveszélyes a Gellérthegyen leomlott támfal

A Somlói úton leomlott támfal kritikus helyzetet teremtett. A meggyengült útburkolat bármikor leszakadhat, a 27-es busz sem közlekedhet már ezen a szakaszon. A hegy lakói aggódnak, a megoldás azonban már úton van.
A Somlói út 6. szám előtt a heves esőzések következtében néhány hete leomlott az utat tartó támfal és ennek következtében megsüllyedt az út. A támfal a somlói út 6. szám alatti társasház kertjébe dőlt, a kárt akkor 50 és 100 millió forint körüli értékre becsülték. Szakértők szerint az igazi veszélyt azonban az jelenti, hogy egy nagyobb esőzés könnyedén kimoshatja az utat tartó földdarabot, ami ha elindul lefelé, több lakóház is válságos helyzetbe kerülhet. Az útburkolat pedig annyira meggyengült, hogy az erre közlekedő 27-es busz útvonalát is meg kellett változtatni. A hegyen élő, zömében nyugdíjas lakók leginkább attól tartanak, hogy mivel a busz idáig már nem jön fel, bevásárlószatyrokkal megterhelve, gyalog kell megtenniük az utat a Móricz Zsigmond körtértől, amit az egyre zordabb időjárás, mint például a jegesedés csak még inkább ellehetetlenít. Fodor Vince, a Gellérthegyvédő Egyesület elnökségi tagjaként elmondta, ez a probléma nem csak az érintett útszakaszt veszélyezteti, hiszen az egész hegy agyagos talaja miatt könnyen csúszik. A kialakult helyzet emellett annak is köszönhető, hogy az 1920-as években épült gellérthegyi utak, mint a Ménesi, Somlói, vagy Kelenhegyi út korabeli technikával készültek, elhasználódásuk mellett pedig nem erre a tengelynyomásra, nem erre a forgalomra tervezték őket. A politikus hozzátette, a Gellérthegy ezen része fővárosi igazgatás alá tartozik, a budapesti vezetés azonban úgy tűnik, elzárkózik az ügytől, ami tovább nehezíti az életveszélyes állapotok mielőbbi megszűntetését. A lakók szerint a súlyos problémák ellenére hetekig csak előkészületek történtek, érdemi munka pedig nem kezdődött el. Újbuda Önkormányzata azonban arról számolt be, hogy a dr. Telkes Gábor professzor vezetésével megkezdett talajmechanikai vizsgálatok november 30-ra befejeződtek és a Fővárosi Közterületfenntartó Rt. megbízásából indított műszaki feltárás is a végéhez közeledik. Lakos Imre alpolgármester elmondta, ezek a megelőző tanulmányok feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy végleges és biztonságos támfalat lehessen építeni. A november 17-ei testületi ülésen az is eldőlt, hogy a helyreállítási munkák fedezésére az önkormányzat a fővárosi „Vis Maior” alaphoz pályázatot nyújt be. A napokban gőzerővel kezdődtek meg a munkálatok, a kerület vezetői pedig azt ígérik, az útrekonstrukciót már ez év végére be is fejezik.