Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Dísznövény kiállítás és vásár 2006.

Idén is megrendezték a Kertészeti Egyetemen a Dísznövény kiállítás és vásárt április 21-23. között. A rendezvény két helyszínen zajlott gyerek és felnőtt programokkal egybekötve.

A rendezvényt Lakos Imre alpolgármester nyitotta meg, s ezután zenei bemutatón vehettek részt a kiállításra érkezők. A vásár programjai idén sokkal színesebbek voltak. A gyerekek kipróbálhatták a középkori mesterségeket, búzát őrölhettek, kézműves foglalkozásokon vehettek részt, de kipróbálhatták milyen is volt régen a lovagi torna, s aki akarta, megtanulhatta, hogyan is kell virágot ültetni. A felnőttek előadásokat hallgathattak, megnézhették a virágkompozíciókból összeállított kiállítást. Az egyetem kis tava mellett fuvola előadást hallgathattak az érdeklődők. A három napos rendezvény tehát nem csak a vásárolni vágyókat szólította meg, hanem a családosokat és azokat is, akik csak szórakozni vágytak.