Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Barangolás az egerészölyv és a vörös róka világába

Négy kilométeres közel két órás túraútvonal a június végén átadott Kamaraerdei tanösvény, amely a kikapcsolódásra vágyók és a természetjárók számára tökéletes úticél.

A kerületi Környezetvédelmi Alapból megvalósított tanösvény a környezeti nevelési programok bázisterületeként természetvédelemmel kapcsolatos ismeretterjesztést nyújt, ugyanakkor egy kellemes időtöltést is jelenthet a szabadba vágyóknak. A két órás, négy kilométeres túra során 12 állomás fogadja a kirándulókat, iskolai csoportokat, ahol információs táblák mutatják be az erdő lakóit, növényvilágát és a térség földtani adottságait. A nyolcas formájában ívelő útvonal egyik ága a földtani, geológiai, ökológiai és tájtörténeti ismeretek tanulmányozására ad lehetőséget, míg a másik része a növény- és állattani értékeket, valamint az erdészeti tevékenységet mutatja be.

 

A Kamaraerdő mintegy kétszáz hektárnyi kiterjedésével Dél-Buda legnagyobb összefüggő erdőterülete, legmagasabb pontja a 227 méter magas Vadász-hegy, amely mintegy száz méterrel emelkedik a völgy fölé. Az erdő tölgyeseinek árnyékában hűsölve hallhatjuk a rigók énekét és a fakopáncsok játékát, megleshetjük a fák sűrű lombjai között rejtőző baglyokat, a vörös farkú erdei mókusokat és egy kis szerencsével az erdő ragadozó madarát, az egerészölyvet is láthatjuk.

 

A Kamaraerdei tanösvényt június 27-én avatták fel kerületi iskolások és a 60+ lelkes nyugdíjasai, akik a két órás túra során egymás tapasztalatait átadva járták végig a tanösvény útvonalát. - Nagyon sok a túrázó a Budai hegyekben, erdőkben, éves szinten 15 millió látogatóval számolunk. A Kamaraerdei Nagy-rét mindig is közkedvelt kirándulóhely volt, a most átadott tanösvénynek köszönhetően pedig még közelebb hoztuk a természet szépségét a lakossághoz – hangsúlyozta Boda Zoltán, a Pilisi Parkerdő Zrt. erdészetvezetője. A túra után a kerület első embere személyes élményeit osztotta meg a kirándulókkal: - Gyermekkoromban én is sokat kirándultam itt a szüleimmel, azóta is szeretem ezt az erdőt, ami megérdemli, hogy óvjuk, védjük, figyeljünk rá és tanuljunk belőle – mesélte Hoffmann Tamás polgármester.

 

Sz. T. (2012. 06. 28.)

 

További érdekességek: veledepul.ujbuda.hu