(A beszélgetésrészletek az Angyali Társaságban című könyvből valók, mely a Béla Angyalai című rádióműsor-sorozatban elhangzott interjúkat tartalmazza. Szerkesztő: Doszpod Béla, riporterek: Jakupcsek Gabriella, Szily Nóra, Vincze Kinga.)
Kinga: 1980. május 26-tól Önök nyolc napig keringtek a Föld körül, ettől kezdve Ön Magyarország Farkas Bercije, mit szól ehhez a bercizéshez?
Bertalan: Valószínűleg azért hívnak így, mert amikor egyik napról a másikra megszülettem a nagyközönség számára, akkor a médiában mindenhol így hangzott el a nevem és aztán ez rajtam ragadt, én pedig megszoktam és idővel meg is kedveltem ezt a becézést.
Nóra: Mielőtt jött, arról beszélgettünk, hogy vajon irigylésre méltó-e a helyzet, hiszen egyik napról a másikra, lépcsőfokozatok nélkül harmincévesen elérte a csúcsot. Ennél a csúcsnál az Ön pályáján nincs nagyobb.
Bertalan: Ezen én is nagyon sokat gondolkoztam, de nem hiszem, hogy ezzel befejeződik egy ember élete. Nagyon sok tartalmas dolgot lehet az űrrepülésből fakadóan csinálni, például gyakorlatilag bekerültem egy olyan társaságba, amely társaság igazából soha nem szerepel semmilyen listán, mert nincs is ilyen lista. Viszont akik idetartoznak, azok előtt megnyílnak az ajtók.
Gabi: Ezt úgy hívják kiváltságosak
Bertalan: Valahol igen és ez nyilván jelent egyfajta kimondhatatlan hatalmat is, amivel azonban okosan kell tudni élni és bánni, elsősorban az emberek, helyzetek megsegítésére gondolok.
Gabi: De innentől kezdődik az is, hogy kik és valójában miért közelednek magához!
Bertalan: Nagyon nehéz megérezni, hogy mi a háttere egyes kéréseknek és természetszerűleg ez a helyzet sok-sok emberi irigységgel is párosulhat. Mindezek ellenére ezen a pályán mozogva rengeteg emberi kapcsolatom alakul ki és ezek jelentik számomra a legtöbbet.
Kinga: Milyen szívességeket szoktak kérni Öntől?
Bertalan: Borzasztó széles a skála! A betegektől a legegészségesebb űrhajósjelöltig és szinte mindenben kérnek segítséget: lakás, iskola, felvételi
Nóra: Annak idején felkészítették, hogy milyen újságírói kérdésre mit kell mondania?
Bertalan: Őszintén mondom, nem. Nem mondták meg, hogy miről beszélhetek és miről nem.
Nóra : Ez azért tűnik hihetetlennek, mert technikailag mindennel tisztában kellett lenniük, ami katonai titoknak számított. Vitték Önt körbe az országban, az emberek kérdeztek, Önnek válaszolnia kellett, akkoriban ez nem kis felelősséggel járt.
Bertalan: Az akkori vezetők nyilván feltételezték, hogyha már egyszer megtörtént egy kiválasztás, akkor az űrhajós tisztában kell legyen a szituációkkal is.
Kinga: És amikor először nyilatkozott a leszállás körülményeiről?!... Akkor azt megbeszélte valakivel, vagy magától döntött úgy, hogy nem kell mindjárt elmondani, mi is történt valójában?
Bertalan: Még egyszer mondom, hogy soha senki
Kinga: Akkor miért nem mondta el az első nyilatkozatában, hogy hogyan történt a leszállás valójában?
Bertalan: Mert a földet érés pillanatában mi sem tudtuk először, hogy mi történt.
Kinga: De érezték, hogy baj van?
Bertalan: Annyira rövid idő alatt zajlott le az egész, hogy egyszerűen felfogni sem volt időnk. Hatalmasat estünk
Kinga: Tehát effektív becsapódtak?
Bertalan: Becsapódtunk, bizony be! 35-40 g-vel, ami a normális testsúly harmincötszörösének felel meg. De ez egyedi eset volt a repülés történetében, erre senki nem számított és nem is készült fel! Aztán, amikor végre kimásztam az űrhajóból, már felfokozott volt a hangulat, mindenki örült, hogy újra lent vagyunk a Földön.
Kinga: Miután kiszállt az űrhajóból, voltak fájdalmai?
Bertalan: Akkor még nem éreztem semmit. Másnap azonban abban is kételkedtem, hogy egyáltalán megmaradok-e. Minden porcikám fájt, minden egyes izomszalagom izomlázzal küszködött, levegőt alig tudtam venni, beszélni szinte egyáltalán nem tudtam, úgyhogy nekem a másnap volt a kritikus.
Gabi: És ezt miért nem mondta el eddig?
Bertalan: Mert ezt senki nem kérdezte. Örültek, hogy visszajöttem és mindenkit - beleértve a médiát is egyedül az érdekelt, hogy mit csináltunk fönt.
Nóra: És milyen az Űr? Vannak például fönt hangok?
Bertalan: Hogyne lennének! Hát egy csomó féle szerkentyű pörög-forog, dolgozik az ember körül.
Nóra: Nem erre gondoltam, hanem hogy van-e lehetőség arra, hogy legyen például egy mikrofon az űrhajó oldalán, hogy kintről hangokat érzékeljenek, amelyek nem az ember által készített eszközök zaja?
Bertalan: Nincs. De miért kérdi?
Nóra: Mert amikor valami nagyon fáj, vagy nagyon hiányzik azt szoktuk mondani, hogy olyan űr van bennem, és azt gondolom ez az érzés esetleg jobban megfogalmazható ott fent, mint itt lent.
Bertalan: Én csak azt tudom elmesélni, hogy az ember kering fönt a világűrben - körülbelül 28 ezerrel - és ha kinéz az egyik oldalon egy adott pillanatban, akkor a Föld felszínét látja, majd ha csinál egy fél fordulatot, ugyanazon az ablakon keresztül megpillantja a világmindenséget
Gabi: És az milyen? Mint a mesében?
Bertalan: Az egy nagy nihil , egy hatalmas sötétség, melyben csodálatosan ragyognak a csillagok, pontosan úgy, ahogyan azt a költők megfogalmazzák.
Nóra: Az elő van írva, hogy mi mindent kell enni egy nap?
Bertalan: A kalóriamennyiséget kell betartani, egyébként mindenki saját ízlése szerint válogathat. A terítés nagyon jópofa. Ugyanis mindent oda kell dugdosni az asztalon lévő gumiszalag alá, mert ott minden repül ám! Aztán amikor szólt a szakács, hogy gyerekek kész a kaja, mi fejjel lefelé odarepültünk és választottunk aszerint, hogy kinek mi volt a szimpatikus.
Nóra: És miután kibontotta a kiválasztott konzervdobozt, nem repültek el a falatkák?
Bertalan: Dehogynem! Ezzel sokat szórakoztam. Kipöcköltem egy húsdarabkát és ahogy az elrepült a levegőben, én tátott szájjal utána, és hamm, bekaptam.
Nóra: Ezek az élmények elmesélhetők, de nem megoszthatók. Ha föl vihetett volna magával valakit, akkor ki lett volna az?
Bertalan: Azt hiszem, a kislányom. Bár ő akkor még csak két éves volt.
Gabi: És a fellövés előtti hetekben, napokban mennyire szabályozták a családi életüket? Mihez kellett például a feleségének tartania magát?
Bertalan: Minket a start előtt két héttel elvittek Bajkonurba, és onnantól kezdve mi már csak telefonon tarthattuk a kapcsolatot a családdal.
Gabi: És amikor a felesége elbúcsúzott magától, akkor mit mondott?
Bertalan: Semmi különöset. Mit lehet ilyenkor mondani?
Gabi: Végrendelkezett?
Bertalan: Én azt hiszem, hogy a mi munkánk, tehát a repülés, az űrhajózás, egy nagyon nagy fokú optimizmus nélkül nem végezhető. Ha úgy megyek oda az űrhajóhoz, hogy esetleg nem jövök vissza, akkor nem szabad elindulni.
Gabi :Ennek ellenére nem tudom elképzelni, hogy ez a lehetőség nem jut ilyenkor az ember eszébe.
Bertalan: Természetesen eszébe jut, de éppen azért válogatnak olyan sokáig és olyan gondosan, hogy kiszűrjék azt, aki esetleg az űrrepülés előtti éjszakán összeomlik, mert akkor idegileg nem bírja végrehajtani a feladatot. Én az utolsó este sétáltam egyet Magyari Bélával - kettőnket választottak ki a magyarok közül erre a feladatra, végül ő lett a tartalék. Hatalmasat beszélgettünk.
Gabi: Miről?
Bertalan: Mindenféléről. Majd mikor visszatértünk a szálláshelyünkre, nagy rendet raktam a szobámban, nehogy azt mondják, hogy elment a magyar űrhajós, és kupit hagyott maga után. Lefekvés előtt írtam egy levelet, mint ahogyan a többiek is. A bolgár asztronauta például aki előttem repült nekem adta oda az övét és megkért, hogy ha vele valami történik , bontsam ki.
Gabi: Felbontotta?
Bertalan: Szerencsére erre nem került sor, mert ők is szerencsésen visszatértek. Úgyhogy azt követően visszaadtam neki a levelet.
Kinga: És Ön kinek adta a sajátját?
Bertalan: Magyari Bélának, aki itt maradt.
Kinga: Megvan az a levél?
Bertalan: Meg.
Gabi: Meg lehet kérdezni mi van benne?
-Bertalan: Nem hiszem, hogy ez idetartozó téma.
Gabi: De személyes? A feleségének szól?
Bertalan: Persze. Ilyenkor az ember egy-két gondolatban megpróbálja megfogalmazni, hogy ha netán úgy lenne, akkor... szóval, hogy mi lenne az elképzelése.
Kinga: Amikor összeházasodtak, Ön hol tartott a pályán?
Bertlan: Akkor még csak repülőgép vezető voltam.
Kinga: Azt mondja csak, pedig az sem egy életbiztosítás.
Bertalan: Nehezen is fogadta el. Tény, hogy a pilóta élet nem könnyű élet, sokat kell szolgálatba járni , rengeteg a kötöttség, aminek ugyan nem örült, de sohasem korlátozott az elképzeléseimben.
Nóra: Ő mivel foglalkozott?
Bertalan: Fényképész illetve divattervező szeretett volna lenni, aztán végül a divatszakmában helyezkedett el.
Nóra: És hogy fogadta, amikor kiderült, hogy Önt választották ki erre a feladatra?
Bertalan: Megértette, hátteret biztosított, de nem értett egyet azzal, hogy erre én vállalkoztam. Ennek ellenére nem volt köztünk csetepaté.
Gabi: Nem mondta, hogy maga önző, csak önmagára gondol?
Bertalan: Dehogynem, kaptam én ilyet is többször. Hogy én mindig csak a munkámra koncentrálok, mert az mindennél fontosabb.
Nóra: Miközben ez igaz is volt, hiszen ezt másképp nem lehetett volna végigcsinálni.
Bertalan: Pontosan. Ezt a feladatot életem legnagyobb kihívásának éreztem, ami az ember életében többször nem adatik meg.
Gabi: Hogyan zajlott le az első beszélgetésük, miután leszálltak, túl volt a becsapódáson, és hosszú idő után végre egymás közt lehettek?
Bertalan: Erre csak jóval később került sor, ugyanis a Földet érés utáni események egy előre megírt koreográfia szerint játszódtak le. Tehát Csillagvárosból levittek minket Bajkonurba, ráadásul nem egy repülőgéppel, hanem külön Bélát és Dzsanibekovot és külön Kubaszovot és engem.
Kinga: Miért külön?
Bertalan: Azért , hogyha valami probléma adódna, akkor legalább az egyikünk élje túl, mint ahogyan ketten nem ülhettünk egy autóban sem. Aztán mikor megérkeztünk Bajkonurba, akkor felhívtam a feleségemet és beszéltünk néhány percet. Élőben akkor találkoztam vele, amikor néhány nappal később visszatértünk Moszkvába. Ott viszont több ezres tömeg várt minket, úgyhogy ott éppen csak megöleltük egymást.
Gabi: Egy darabig nem engedték, hogy repüljön, mármint repülőgépen, aztán mégis megengedték. Miért?
Bertalan: Hm Sokan mosolyogva mondták, hogy már nem vagyok fontos.
Gabi: Tartottam tőle, hogy ezt fogja válaszolni.
Bertalan: Valahol én is lebegek a nagy súlytalanságban ezzel a gondolattal
Kinga: Végül is megkapta a Magyar Népköztársaság Hőse címet, amit mint kitüntetést a rendszerváltozáskor megszüntettek. Ez a rendelet egyedül Önt érinti, mivel senki más nem tulajdonosa ilyen címnek. Amikor ezt megtudta, mit gondolt?
Bertalan: Nem azért megy az űrhajós a világűrbe, hogy ilyen meg olyan címeket kapjon. Ezt adták. Megkaptam mellé, szinte az utolsók között, 11 441.-ként a Szovjetúnió Hőse címet, és a Lenin-rendet is. Ezek egy másik állam legmagasabb kitüntetései, ezeket idehaza nem tudják tőlem elvenni . A jogászok úgy jártak el, hogy mivel a Magyar Népköztársaság tehát a népköztársaság, mint államforma megszűnt, és létrejött a Magyar Köztársaság, ezért bizonyos dolgokat jogi szempontból átmentettek, illetve átcímeztek, azonban érdekes módon olyan nincs , hogy a Magyar Köztársaság Űrhajósa.
Gabi : Minek tartotta ezt a húzást? Pitiáner ügynek? Politikának?
Bertalan: Az elmúlt évek alatt akadtak jó néhányan, akik ezt a tettet abszolút a politika asztalára tették, megpróbálták beletaposni a sárba. A szememre vetették, hogy az oroszokkal repültem, Brezsnyevtől vettem át a kitüntetést, meg ilyeneket. Érdekes, hogy kint Amerikában, vagy nyugaton ez senkinek nem okoz gondot, a franciák, az amerikaiak büszkék arra, hogy a szovjetekkel repültek és például az amerikai kollégámnak, a Staffordnak a lakásában ugyanúgy ott van a Brezsnyev által adott legmagasabb kitüntetés, mint, amit az amerikai elnöktől kapott. Tehát azt kell mondja, hogy csak mi vagyunk ilyenek. Aztán, ha nagyon tele van az ember hócipője, akkor fogja magát, zsebreteszi az útlevelét, kimegy a Kárpát-medencén kívülre és valami egészen mással találkozik. Komolyan mondom, bárhol voltam az elmúlt évek során, engem mindenütt nagyon nagy tisztelettel és szeretettel fogadtak. Csak itthon ilyen nehéz ez a szereposztás, mert egyedül vagyok ebben a műfajban.
Gabi: Most mondta ki a helyzete alapproblémáját! Hiszen minden, amit mond, amit csinál összehasonlíthatatlan, tehát nincs mérték, vagy mérce, ami szerint magának meg kellene felelnie.
Bertalan: Ezt a szituációt pontosan így fogalmazza meg mindenki, akivel én akár idehaza, akár külföldön erről beszélgettem, tehát hogy a hatalom nem tud igazából mit kezdeni az első magyar űrhajóssal.
Kinga: Az orosz kollégával ez nem történt meg?
Bertalan: Sokan vannak, Amerikában is , Franciaországban már hatan vannak űrhajósok, tehát ahol egykék vagyunk, ott a bonyolultabb. A legegyszerűbb helyzete a szaúd-arábiai kollégámnak van, mert miután egy hatalmon lévő királyi család leszármazottja, ezért amúgy sem támadható. Azonban úgy látom, hogy általában minden nemzet az űrhajósát sajátjaként kezeli és sajátos stílust is kreál ehhez, csak itt a Kárpát-medencén belül működik ez ilyen módon, hogy majd én megmutatom vagy már csak azért sem segítek neki, meg kihúzom egy listáról.
Gabi: Milyen listáról?
Bertalan: Hát elvették a diplomata-útlevelemet
Kinga: Miért?
Bertalan: Azt nem tudom megmondani.
Nóra: Mikor?
Bertalan: 1990-ben.
Gabi: Ki?
Bertalan: Az akkori külügyminiszter intézkedett úgy, hogy bevonták mindenkitől az útlevelet és azóta én nem kaptam a sajátomat vissza.
Kinga: És ezt mivel indokolták?
Bertalan: Nem indokolták meg semmivel. Noha nem voltam szinte soha privát emberként külföldön, engem mindig vittek, vagy hívtak, vagy küldtek, és olyankor a magyar tudományos életet, a magyar űrkutatást és a Magyar Honvédséget reprezentáltam. De hát akkoriban az volt a szokás, hogy mindent ha jó, ha nem jó át kell alakítani.
Nóra: Ugyan próbál könnyedén beszélni erről, de azért érthető módon érződik a keserűség a hangjában.
Bertalan: Bizonyos fokig ez megtöri az ember lelkivilágát és tagadhatatlanul nyomot hagy, de végső soron a politika irányít mindent az életben. Volt két fordulópont az elmúlt évek folyamán, amikor döntenem kellett, mit csináljak: 1989 után, majd 1994-ben is megkerestek különböző pártok, szerették volna, ha képviselői posztot vállalok. Én tisztességgel meghallgattam őket, éjszakákat átvitatkoztunk, és végül is minden esetben tartottam magam ahhoz az elhatározásomhoz, hogy a történtek után én többet politikával, illetve pártokkal nem akarok foglalkozni. Inkább megmaradok így, szakemberként, az első magyar űrhajósként, és ha már ezt a szereposztást kaptam az élettől, akkor nekem ez szimpatikus, és ezt szívesen vállalom. Amit ebben a dologban igazán gusztustalannak tartok az az, hogy mihelyst az ember közelébe kerül a politikának, egyből turkálnak az ember életében, mocskolódnak a nevével.
Gabi: Megtörtént?
Bertalan: Velem nem különösebben, bár mondjuk a 89-90-es években különböző újságokban megjelentek olyan jelzők, hogy díszpinty, kommunista szagú űrhajós és ehhez hasonlók. Aztán megjelent például egy írás, amely szerint miután hazatértem, mi azért csináltunk gyereket, mert én ezt házi feladatként kaptam! Tehát hogy képes vagyok-e még erre az űrrepülés után. Szóval a legszélsőségesebb megnyilvánulások láttak napvilágot.
Kinga: Nem akarom fokozni, de felrebbent a sajtóban az is, hogy azért nem engedik repülni, mert iszik tehát volt itt minden, lehetett válogatnia annak,aki akart
Bertalan: Igen meg hogy rendőri segítséggel kiürítettem bárokat, lányokat táncoltatunk az asztalon.
Nóra: Semmi sem igaz?
Bertalan: Ezekből a dolgokból abszolút semmi. Csak egyet mesélek el: amikor ez utóbbiról beszéltünk az illetékesekkel, akkor mondtam, hogy egy pillanat, nézzük meg az útlevelemet! Megnéztük, be volt ütve a pecsét, miszerint én az adott időben külföldön tartózkodtam, tehát nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehettem egyszerre két helyen. Erre ők is azt kérdezték, hogy akkor ezt miért csinálják velem.
Gabi: Nem arról van szó, hogy el akarták távolítani?
Bertalan: Egy ilyen szereposztásban, amiben én vagyok, rengeteg irigy ember veszi körül a főszereplőt.
Gabi: Számolt azzal, hogy támadni fogják?
Bertalan: Nem, ezeket hozza az élet magával. Egy szakmán belül, vegyük például a honvédséget, egy ezredes, vagy egy alezredes lehet, hogy másképp lát dolgokat, nem feltétlenül szimpatikus az általam javasolt megoldás, és előfordulhat, hogy konfliktus keletkezik ebből. Namost a karakánabb, nagyszerűbb emberek, szóban meg merik mondani, hogy gyere, üljünk le, beszéljük meg Van, aki meg rögtön azzal érvel, hogy persze, mert te vagy a... .
Gabi: A provokáció mindig akkor jön, amikor nincsenek igazi érvek, tehát nyilván valóan Ön is arra gondolt, hogy valakinek maga az útjában lehet, nem?
Bertalan: Rendben van. Lehet, hogy valakinek az útjában vagyok. De ha engem leváltanak, félretesznek, nyugdíjba küldenek, hát attól még a Tóth Pétert nem nevezhetik ki az első magyar űrhajósnak.
Nóra: Mitől félnek?
Bertalan: Nem tudom.
Nóra: Túl népszerű?
Bertalan: Én azt hiszem, igen. Talán ettől Nem olyan régen, éppen a rádióból hívtak fel, hogy készítettek egy felmérést a Kárpát-medencén belül, és kiderült, hogy egyike vagyok annak a tíz közismert személynek, akivel az emberek szeretnének találkozni, akire kíváncsiak. Tehát engem az éppen hatalmon lévők félretehetnek, nekem a nemzetközi kapcsolataim akkor is megmaradnak, ha kimegyek az utcára az emberek holnap is és azután is azt fogják mondani, hogy itt megy az első magyar űrhajós. Így szerepelek a könyvekben, lexikonokban.
Kinga: Sőt, mi több egy ismerősömnek van egy olyan francia kártyája, aminek a hátsó oldalán is rajta van.
Bertalan: Igen? Ezt még nem is láttam. Én csak ilyen magyar kártyáról tudtam eddig.
Kinga : Azért milyen lehet olyan kártyával játszani, aminek én vagyok a hátoldalán
Elhangzott: 1994.december 9., Petőfi adó ( A beszélgetésrészletek az Angyali Társaságban című könyvből valók, mely a Béla Angyalai című rádióműsor sorozatban elhangzott interjúkat tartalmazza. Szerkesztő: Doszpod Béla, riporterek: Jakupcsek Gabriella, Szily Nóra, Vincze Kinga.)
Farkas Bertalan, a mindeddig egyetlen magyar űrhajós 1949 augusztus másodikán született Gyulaházán. Most hatvan éves. Az 1980. május 26-án kilőtt Szojuz 36 fedélzetén Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov volt. Nyolc napos űrrepülést hajtottak végre Popov és Rjumin szovjet űrhajósokkal együtt a Szaljut-6, Szojuz-35 és Szojuz-36 űrkomplexumon, ahol orvosbiológiai és fizikai kutatásokat, távérzékelési és erőforráskutatási kísérleteket végeztek. A világűrben eltöltött egy hét alatt több magyar kísérleti programot is végrehajtottak. Farkas Bertalan három gyermek apja, a hivatásos repüléstől már visszavonult, de a mai napig számos meghívást kap különböző tudományos intézményektől, hogy tapasztalatait, tudását megossza az érdeklődőkkel. 1986 óta az MTA Interkozmosz Tanácsnál kutató mérnök-ezredes és elnökségi tag, 1989-től a a Nemzetközi Űrhajós Szövetség intézőbizottsági tagja.
