Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Átadták a megújult termálfürdőket a Gellértben

Budapest legszebb fürdője régi pompájában.

A Gellért Gyógyfürdő történetében ez volt az első komolyabb műszaki és burkolati felújítás - mesélte el Ferenci Tibor, a Budapest Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója a férfi termálfürdő átadásán. A fürdő 1917-es indulása óta egyetlen egyszer zárt be, akkor is egy csőtörés miatt, még a háború alatt is üzemelt.

A II. világháború alatt a női termálfürdőt bombatalálat érte, így az azt követő gazdasági nehézségek miatt a különleges burkolatot nem tudták eredeti állapotában helyreállítani, így az egyszerűbb díszítést kapott.

A férfi termál azonban eredeti Zsolnay pirogránit burkolatával és fából készült öltözőterével ma is elkápráztatja a látogatókat. A medencetér mellett felújították az uszoda nyitható tetőszerkezetét, valamint befejeződött az előcsarnok és a kupolatér tetőrekonstrukciója is. A munkálatok lezárásaként pedig az egész fürdőt akadálymentesítették.

A másfél milliárd forintot felhasználó rekonstrukció költségeihez a Fővárosi Önkormányzat 570 millióval járult hozzá, a többit pályázati forrásokból fedezték. Az átadáson résztvevő Demszky Gábor főpolgármester kijelentette, a támogatás jó helyre került, és örömét fejezte ki, hogy a Gellért újra Budapest nagy büszkesége lehet.

A felújítás alkalmával a medencehidraulikát is átalakították. A gyógyforrás 41 fokos melegét mostantól egy hőcserélő segítségével csökkentik a kellemes 36 fokra, a korábbi hozzáadott hidegvíz helyett. Így a vendégek 100%-os gyógyvízben fürödhetnek.

Ferenci Tibor hozzátette, hosszú megfontolás alá vették a korábbi dilemmát, miszerint számos igény merült fel, hogy a fürdő áttérjen a koedukált, fürdőruhás rendszerre. Végül úgy döntöttek, tiszteletben tartják a Gellérthez szervesen hozzátartozó hagyományokat és a törzsvendégek igényeit, így továbbra is marad a külön férfi és női kötényes fürdőzés.

T. D. - Újbuda TV (2008. 04. 23.)