Kerületünk

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Aktivistákat toboroz a Fidesz

A kampány megkezdésével idén úgy tűnik, egyik párt sem késlekedik, így a Fidesz sem. A párt budai toborzóján, amelyen a kampányt felügyelő Rogán Antal is részt vett, minden résztvevőnek egyértelművé vált, most kell mozdulni.
A Fidesz budai toborzójára, amely a II., III., XI., valamint a XXII. kerületből várta a szimpatizánsokat a Fővárosi Művelődési Házba, öt óra körül szép lassan kezdtek szálingózni az emberek. Ha volt is olyan érkező, akinek nem lett volna világos, hogy mi a rendezvény célja, az rögtön tudomást szerezhetett róla az ajtón belépve elé pattanó narancssárga dzsekis aktivistától, aki egy jelentkezési lappal megtámogatva informálta az érdeklődőt, hogy itt bizony komoly feladatokra kell számítania annak, aki a V2006 (Változás2006) győztes csapatába szeretne tartozni. A Fidesz tehát azokat a szimpatizánsokat várja jelentkezésre, akik önkéntes alapon hajlandóak tenni valamit a párt győzelméért a 2006-os választásokon. A megszokott személyes adatokon kívül a kérdőív ugyanis olyan információkra is kíváncsi, hogy milyen a ruhamérete, a kampány során napi hány óra munkát vállal, vagy hogy kivenne-e szabadságot a választások előtti napokban. Kupper András, a Fidesz budapesti elnökeként elmondta, a 2002-ben elhangzott, ma már szállóigévé vált „mindenki hozzon magával még egy embert” jelszó most fog beérni igazán, hiszen akkor még kevés volt ahhoz, hogy megfordítsák az első forduló eredményét. Akkor elhangzott az is, hogy mindenki legyen készenlétben, és várjon a jelre, amikor mozdulni kell. A politikus szerint eljött az idő. A rendezvényen megjelenő Rogán Antal szerint - aki most a kampányfőnöki tisztséget képviseli a párton belül - a civil lakosságot mozgósító stratégiának egyszerű oka van, ez pedig a pénz. A Fidesz a kormánypártokkal anyagilag nem fogja győzni a versenyt, hiszen - véleménye szerint - Gyurcsány Ferenc vezetésével napi tíz millió forintot költenek el az adófizetők pénzéből kampánycélokra. Ezért üzeneteik terjesztéséhez önkéntesekre, az emberi szóra, mint hordozó eszközre lesz szükségük. A kampányfőnök hozzátette, az emberek körében kormányváltó hangulat formálódik, s a párt ezt akarja összefogni, támogatni. A változás a Fidesz szerint azonban csakis a pozitív eredmények megtartásával, és a hibákból okulva vihető véghez.