Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a balettal?
F.L.: Az első kapcsolatom a tánccal pont a szülővárosomhoz, a XI. kerülethez kötődik. Egészen kislány koromban a szüleim elvittek az Őrmezei Közösségi Házba. Itt működött Bélavári Anna irányításával egy jazz-balett tanfolyamóvodások részére. Ezek az első lépések még bizonyára nem a klasszikus balett szabályait követték, de az első instrukciók már ekkor is a szakma nyelvén szóltak. Az ő tanácsára és közreműködésével nyertem felvételt a Balettintézet előkészítőjébe, ahonnan egyenes és rögös út vezetett az intézetbe. Egyébként minden, amit ma tudok és szeretek, a mestereim erőfeszítéseit dicséri. Dvorszky Erzsébet tanította meg az alapokat, Dózsa Imre kísért a nemzetközi versenyekre és ő választott ki 14 évesen a Diótörő főszerepére. Orosz és angol mestereim is voltak, akik nagyon sokat formáltak rajtam. Jelenleg Jeneses Andrea tanítványaként készülök a következő feladataimra.
Ma, amikor a legtöbb fiatal a modern táncot részesíti előnyben, ritka, hogy valaki a klasszikus balett felé forduljon. Te soha nem bizonytalanodtál el?
F.L.: Nem. Ugyanis az én alkatom, képzettségem, tapasztalatom és nem utolsó sorban "lelkem" középpontjában a klasszikus balett áll. Ez az alap, a fundamentum, amelyre minden más felépül. E nélkül modern tánc sincs. Ez olyan, mint egy ház, a pince és a földszint a klasszikus képzettség, minden erre támaszkodik, ebből fejlődhet csak ki a modern kifejezés, erre épülhetnek rá az "emeletek". A világ klasszikus balett-repertoárja monumentális és lenyűgöző. Ennek részesévé válni, eltáncolni egy klasszikus balett főszerepét, maga a gyönyörűség.
Nem sokan mondhatják el magukról, hogy olyan rangos versenyeken értek el eredményt, mint te. Hogyan jutottál ki egyáltalán ezekre a megmérettetésekre?
F.L.: A balettintézeti évek magukkal hozták a megmérettetést is. A mindennapi kemény munka itt alapkövetelmény, rengeteg fájdalommal, lemondással és koncentrációval jár. Ezt csak rajongással, szeretettel és végtelen alázattal lehet csinálni. Ezt a monoton, de csodálatos világot törte meg egy-egy hazai illetve nemzetközi fellépés vagy verseny, és persze a felkészülés. Még ifjú növendékként Berlinben társaimmal megnyertük a Táncolimpiát, majd Peking, Szentpétervár, Bécs, Lausanne következett. Ez utóbbi számomra a legkedvesebb, mivel egy neves nemzetközi zsűri ítélt a világ egyik legrangosabb klasszikus balett-versenyén a legjobb női balerinának.
Januárban debütáltál a Magyar Állami Operaház színpadán a Rómeó és Júlia címszerepében. Hogyan kaptad meg a szerepet?
F.L.: Az élmény még nagyon friss. Annak ellenére, hogy a folyamat kicsit régebben kezdődött. A lausanne-i verseny eredménye után a londoni Royal Ballet School diákja lettem, ahol több mint fél évet tanultam az ottani végzős osztály növendékeként. Megismerkedtem egy másik világgal, egyedül voltam kint, megtanultam hogyan működik ez a szakma egy tőlünk kicsit idegen világban. Hiányzott a magyar légkör, az itthoni fellépések, az itthoni mesterek, a társak és a család. Nagy sikerrel turnéztunk Amerikában, a kinti növendékek angolok, franciák, kínaiak, olaszok, spanyolok - is nagyon kedvesek voltak, hamar befogadtak, de én itthon érzem igazán jól magam. A Magyar Nemzeti Balett ösztöndíjasaként tértem haza egy rövid szentpétervári, a Vaganova Akadémián töltött kitérő után. Így ért a megtiszteltetés, hogy az Operaház vezetése bizalmat szavazott nekem és kiválasztott a Rómeó és Júlia női címszerepére. Keveházi Gábor, Seregi László, Hágai Katalin, Kaszás Ildikó mesterek kitartó és feledhetetlen szeretete és segítsége, Bajári Levente betanítása több hónapos munkát rejt. És a nagy aktív elődök, Volf Katalin, Popova Aleszja mestermunkáját is ellesve léptem színpadra most januárban Simon Istvánnal, Rómeóval. Reménykedem, hogy megszolgáltam, megszolgáltuk a bizalmukat, és nem okoztunk csalódást a nézőknek.
Nagyon fiatal vagy, mindössze 18 éves, mégis olyan sikereket értél már el, amelyekről mások csak álmodnak. Hogyan tovább?
F.L.: Februárban lesz a képesítő vizsgám. Majd kora nyáron a vizsgakoncertem az Operaházban. Remélem, hogy ezután a Magyar Nemzeti Balett táncosa lehetek. Én mindent megtettem és megteszek ezért, de ez már nem az én döntésemen múlik
Mi kell ahhoz, hogy valaki érvényesülni tudjon a pályán? Van valami jó recepted?
F.L.: Ez a világ a test és a lélek harmóniájáról szól. A testnek mindent tűrnie és tudnia kell. Erre a hivatásra csak lemondással, fegyelemmel, alázattal teli munkával lehet rászoktatni a szervezetet. Ezt meg lehet tanulni, csak nagyon kell akarni és persze szeretni. De ez még kevés. Kell valami túlvilági, valami Isteni érintés. Amitől az ember több lesz annál, akivé teremtették. A színpadon a harmónia az emberi és az isteni találkozása. E nélkül hitem szerint - nincs művészet. Ez az, amire nincs és nem is lehet előre megírt recept.
Nyilvánvaló, hogy mostanában nincs túl sok szabadidőd. Míg a veled egykorú fiatalok szórakoznak, te keményen dolgozol és még iskolába is jársz. Nem hiányzik ez számodra?
F.L.: Amikor a Rómeó és Júlia címszerepét tanultam, az Operaház színpadán táncoltam, hallgattam a legördülő függöny mögött a közönség tapsát, olvastam a bemutató után a nagybetűs mester, Seregi László nekem írt személyes sorait, eszembe sem jutott a szabadidő. Én ezekért a szerepekért, ezekért a tapsokért, ezekért a sorokért szeretnék élni...